kis karácsony

Ma a karácsonyi munkahelyi ebéd után elmentem a körmösömhöz, és szép fenyőzöld körmeim lettek. Tekintettel ugye a közelgő karácsonyra. Összefutottam a barátnőmmel, aki odaadta a szülinapi ajándékomat, amit már hetek óta tervez, de sosem jött össze. Utána pedig elmentem kaját venni, és bevittem a pasimnak a kórházba, aki 24 órát ügyel ma is, és majd vasárnap is. Az intenzív osztályon van az év végéig, és sokszor az "újraélesztő" csapattal ügyel. Ha valakinek megáll a szíve, vagy leáll a légzése bárhol a kórházban, akkor ő megy újraéleszteni. Múlt héten sokkolt először beteget, és képzeljétek, miután befejezte a második kör mellkaskompressziót a sokk után, visszajött a néni, és azóta is jól van. Szóval mostanában kapok olyan sms-t, hogy "Megmentettem egy életet". Aww, ilyen pasim van.

Nagyon romantikus volt amúgy a kihalt kórházban vacsorázni a fáradt pasimmal. Tudjátok én régebben szerettem a kórházakat. Éjszaka igaz mindig irtóztam tőle. Az egyetemen párszor bent kellett aludnom hatodéven, és nagyon lehangoló volt mindig. Az idei évet a gyakorlatok miatt a kórházban töltöttem, és boldog vagyok, hogy lassan vége. A szociális életem persze sokkal aktívabb volt idén, de én tényleg nagyon szeretem a családorvoslást, és a cuki kis munkahelyemet. A kórház már nem az én világom.

Ha már karácsony, idén először feldíszítettem a lakást. Gyerekkoromban nagyon szerettem ezt az ünnepet. A készülődést, a meghittséget, a halászlevet, a családi társasozást, a fenyő illatát. Aztán jött az egyetem, amikor a karácsony a vizsgaidőszak közepére esett, és ez kiölt belőlem minden lelkesedést. A hátam közepére sem kívántam az ajándékvásárlást, a készülődést. Halálra stresszeltem magam a vizsgák miatt. Szóval a 24-e számomra egy olyan nappá vált, amikor csak délelőtt tanultam, mert délután már fát kellett díszíteni. Persze tudom, hogy ez az én hibám, én görcsöltem végig az egyetemet, de a végeredmény az lett, hogy teljesen semlegessé vált számomra az ünnep. Idén sem karácsonyozunk itthon a kis lakásunkban, de valahogy most azt éreztem, hogy itt az ideje újra lelkesedni egy kicsit. Jövő héten már megyünk haza Magyarországra, de 26-án már jövünk is vissza, így lesz idő kiélvezni a dekorációt. Többek között vettem egy cuki cserepes fenyőt, ami remélem bírja még egy darabig. Csináltam adventi koszorút, és ajtódíszt is hajtogattam. Szerettem volna venni egy fehér égősort is, de sehol sem találtam. Az IKEA-ban persze van, de az csak jövőre nyílik Algarve-ban. Nem baj, jövőre már lesz égősorom is a polcra. Filipe nagyon szereti a karácsonyt, náluk ez hatalmas ünnep. Amikor hazaállítottam a minifenyővel, jobban örült neki, mint én. Azt hiszem jó úton járok, hogy rehabilitáljam a karácsonyomat.

adventi koszorú

minifenyő

ajtódísz

virgács + fehér kúp mikulás

back to work

Hazaértünk. Szerintem szörnyű, hogy a szabadság után megvár a munka. Igazán elmehetne ő is nyaralni. Lehetőleg örökre. Írok majd az utazásról is, de most sürgősen el kell pusztítanom a teendők egy részét.

Hétfőn reggel az új rókakomás felsőmben mentem dolgozni, mert a 36 órás hazaút után nem esett jól rögtön másnap dolgozni menni, és igazi komfortra vágytam. Következő nap viszont felvettem a kedvenc farmerruhám, amit nyáron vettem. Esténként hordtam nyáron is, de amikor megláttam pont így képzeltem el az összeállítást az őszi napokra. Azt hiszem jól sikerült, mert én sosem figyelem, hogy megnéznek-e az utcán, de ez alkalommal lehetetlen volt nem észrevenni. Egy motoros srác például leejtette a sisakját a földre. Egy munkatársam pedig, akivel már ezerszer beszéltem, és sosem mutatott érdeklődést, utánam fordult amikor elköszöntünk. A ruha hossza nálam határeset, ha munkahelyről van szó, de köpenyben dolgoztam és nem látszott. Ja és levágattam a hajam is. Most csak vállig ér, van egy kis frufrum is, és imádom.

sál - portobello piac london
kabát - nagy bazár isztambul
ruha - springfield
táska - parfois
harisnya - primarck
bokacsizma - seaside

tegnapi

Már megint alig aludtam valamit. Ideges voltam. Filipe ma előadást tartott a kórházban, és tudtam, hogy alig készült rá, mert sokat dolgozik az intenzív osztályon. Teljesen ki van cserélve egyébként. Mondtam is neki tegnap, hogy maradjon itt örökre, mert jól áll  neki. 12 órás ügyelet után hatalmas vigyorral az arcán jött haza. Először csinált centrális vénát és artériás kanült egyedül. Annyira jó látni a lelkesedését. A másfél év belgyógyászatot már nagyon nehezen viselte, borzasztó motiválatlan volt. 

Ma én is előadtam a tüdőgyógyászat osztályon. Több, mint egy órát vártam rájuk a belőtt kivetítővel, hangfalakkal, stb, mert videók is voltak az előadásomban. Ezt az osztályt nagyon szeretem egyébként, mert mindenki jófej, mindig jó a hangulat, és remek szakemberek. Az egyik lánynak mondtam, hogy kicsit izgulok, mert fél óra múlva el kell indulnom, hogy kivigyem az állomásra Filipét, mert megy haza az Azori-szigetekre. Ebből a fél órából pedig 18 perc lenne az előadásom. Valamit biztosan intézkedett, mert 10 percen belül megjelent az egész osztály kajás zacskókkal. Lementek ebédelni a büfébe, mert a főnök szokás szerint késett a megbeszélésről, de miattam feljöttek megebédelni. Én meg csak hümmögtem, hogy oké. Lenyomtam az előadást, tapsoltak nagyon, és agyba-főbe dicsértek. Nagyon cukik voltak tényleg. Bár gondolom az is javított a közhangulaton, hogy mindenki a szendvicsét majszolgatta közben. Gyorsan hazarohantam, hogy felvegyem Filipét, és így elérte a vonatot Lisszabonba. Onnan pedig taxival épphogy kiért a reptérre. Na ezért sem tudtam aludni. Tudom, hogy hülyeség ilyesmin stresszelni előre, de én már csak ilyen vagyok. 

Ekkor már délután három volt, én pedig csak egy joghurtot ettem egész nap. Kopogott a szemem az éhségtől, ilyen helyzetekben pedig mindig fast food kívános szörnyeteggé válok. Ma hagytam eluralkodni magamon a szörnyet, és elindultam a legközelebbi McDonalds felé. Igen ám, de a bejárat előtt megláttam a gyönyörű és szuper trendi nőgyógyász lányt, akit csak Barbie-nak hívok. Fenékig érő, tökéletesen belőtt haja van. Mindig ki van sminkelve. Mindig tökéletes az outifitje. Fogalmam sincs, hogy hogyan csinálja a heti két-három 24 órás ügyelet mellett. Szóval Barbie éppen arra sétált egy másik szuper trendi kollégámmal, és erre én mit csináltam?! Fogtam magam, és átsunnyogtam a hátsó bejárathoz, hogy ne lássák, hogy hová megyek. A helyzet annyira nevetséges volt, hogy annak ellenére, hogy a vércukor szintem már veszélyesen alacsony volt, jót nevetgéltem saját magamon. A barátnőm is jót szórakozott rajtam, amikor délután elmeséltem neki. Azt hittem, hogy majd nagyon elégedett leszek a sok cukortól és zsírtól, de szarul érzem magam. Nyomott vagyok és fáj a hasam. Nesze neked fast food.

Az utóbbi napokban kívánós is vagyok, pedig sosem szoktam az lenni. A szagokat sem bírom úgy, mint ahogy szoktam. A héten például negyven percet ültem a rendelőben egy heroinistával, akinek borzalmas szaga volt. Állítólag már egy éve tiszta, de pár hete visszaesett. Próbált meggyőzni, hogy írjam ki táppénzre egy hétre, hogy bezárkózhasson otthon és leszokjon. Aznap nem ebédeltem, mert nem ment ki a szag az orromból. Mostanában azt sem bírom túl jól, hogy miután megvizsgálom a nőket, a nőgyógyászok megkérnek, hogy szagoljam meg a kacsát, hogy büdös-e a hüvelyváladék (ők is mindig megszagolják, biztos, ami biztos). Alapesetben ezen sem szoktam problémázni, de mostanában valahogy ettől is elmegy az étvágyam. Ha nem lenne most meg éppen, akkor azt hinném, hogy terhes vagyok. Az viszont jó hír, hogy egyre egykedvűbben nézem a szüléseket ügyeletben. Továbbra sem gondolom, hogy szép látvány, de már megbarátkoztam vele.

A hétvégén egyedül vagyok itthon. Filipe ugye otthon van, mert 90 éves a szupernagyija. Annyira imádom a nagymamáját. Magassarkút és nagy ékszereket hord mai napig, mindig vicces és nevetgél, süt-főz-takarít, és van egy hatalmas kertje saját csirkékkel. Filipe a kedvenc unokája, és így engem is nagyon szeret. Amikor először találkoztunk, végigkóstoltatta velem az összes házi likőrjét. 

Az a hétvégi tervem, hogy rendbe teszem egy kicsit a lakást, és elkezdem írni az idei szakdolgozatomat. Szeretnék strandra is menni, de olyan pocsék az idő, hogy kerülöm a beszélgetést a barátaimmal, akik egy hét múlva jönnek hozzánk nyaralni. Félek, hogy esetleg rákérdeznek az időjárásra. Bár egy hét alatt még minden jóra fordulhat.

best friends

Fantasztikus volt ez a hét. A barátnőm múlt hét pénteken érkezett Londonból. Eredetileg német, magyar gyökerekkel, de már több mint tíz éve Londonban él. Az első londoni munkahelyemen ismertem meg nyolc éve (omg). Ő tanított meg arra, hogy hogyan kell az éttermi kávékat elkészíteni. Mindenki életében vannak nagy találkozások. A miénk ilyen volt. Első perctől fogva olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Két hét ismeretség után elhívott a Wembley arénába Damien Rice koncertre, mert kapott két jegyet a születésnapjára. Amikor visszamentem Londonba a nyárra dolgozni, együtt laktunk. Ez azt jelentette, hogy egy ágyban aludtunk három hónapig. Vicces volt, mert akkoriban németet tanított, így reggel korán kelt, este korán feküdt. Én egy bor bárban dolgoztam, így amikor hazaértem már aludt, reggel pedig hamarabb indult munkába. Így történt, hogy néha napokig nem beszéltünk, hiába aludtunk egy ágyban. Igen, ez is London.

Janks az egyik legjobb ember, akit valaha ismertem. Tele van energiával, hatalmas szíve van, vicces, kreatív. Az a típus, aki mellett élmény minden perc. Szabadúszó filmvágóként dolgozik. Nagyon büszke vagyok rá, mert nagyon keményen megdolgozott ezért. Beszél egy kicsit portugálul brazilul is, mert volt egy brazil pasija, akivel itt Algarve-ban és Brazíliában is éltek. Filipével nagyon viccesek, amikor elkezdenek brazil akcentussal beszélgetni. Imádom őket. Olyan érzés volt, mintha egy családtag jött volna hozzánk. Janks is pont ezt mondta, hogy teljesen felszabadult velünk. Olyan, mintha hazajött volna.

Múlt hétvégén elmentünk túrázni ide, ahol én már többször és jártam, és még mindig lenyűgöz. Vasárnap pedig elmentünk a Ilha de Deserta-ra. Ez egy lakatlan sziget, ahol csak egy étterem van, és amit csak hajóval lehet megközelíteni. Alig voltak a szigeten, igazi felüdülés volt a túlzsúfolt partszakaszok után. Sétáltunk egy nagyot, utána pedig süttettük a hasunkat a napon. Ezeket a képeket az új Pentax gépünkkel lőttük.

Janks azt mutatja, hogy januárban Brazíliába megy

a sziget lagúnás oldala

Filipe és Janks mennek a tenger felé, fejükön kagyló

Filipe cigánykerekezik

a sirályok, akik olyanok, mint a gonosz emberek

lakatlan sziget

Hétköznap, amikor sokáig dolgoztam és csak vacsorára értem haza, mindig meleg étel várt, mert Janks főzött nekünk. Egy előadást is letudtam a héten, szóval produktív volt tényleg ez a hét. Az utolsó három napban nem voltak délutáni rendelések, így minden nap együtt ebédeltünk a parton. A délutánokat pedig homokban sétálással, napozással, és úszással töltöttük. Mondtam is Janks-nak, hogy sokkal gyakrabban lemehetnék a partra, akár munka után is. Az Ilha de Faro nevű partszakasz mindössze tíz perc a lakásunktól kocsival. Nyáron rengetegen vannak. Elviselhetetlenül sokan, a forgalom is iszonyú, dugók, stb. Szeptembertől viszont nagyon kellemes. Janks bodyboard órákat vett egy jófej helyi sráctól. aki ugyanezt mondta. Az ő nyara most kezdődik. Megnéztem Janks egyik óráját. Fotózni is próbáltam, de az iphone borzalmas a zoomolásban. Az óra elején beszélgettem egy kicsit, a másik szörfoktató sráccal. Tőle tanultam, hogy a hullámok mindig hetesével jönnek. Mutatott kis kagylókat is a homokban, amiket meg lehet főzni, és elmondta, hogy ő hogyan készíti. Tény, hogy egy-két óra kikapirgálni őket a homokból, de megéri. Megy a bakancslistára egyértelműen. Ahogy a bodyboard és a stand up paddle is. Egy gond van csak. Az, hogy a szemem szörnyen érzékeny a sós vízre. Ráadásul Algarve-ban nagyon sós az óceán. Az oktató srác azt mondta, hogy nincs kifogás, úszószemüvegben is lehet bodyboardozni. 

Csütörtök és péntek este is a városban vacsoráztunk. Az volt a terv, hogy elmegyünk valamerre bulizni. Csütörtökön annyira halott volt a város, hogy éjfélkor feladtuk. Pénteken végül beültünk egy italra egy hangulatos helyre, ahol szuper élőzene szólt. Egy srác és egy lány játszottak számokat a 90-es, és a 2000-es évekből. Abszolút a mi korosztályunk. Azt viszont továbbra sem tudom elviselni, hogy a jogszabályokra fittyet hányva, továbbra is engedik a dohányzást zárt helyeken. Elmentünk egy táncolós helyre is, ahol mindenki 16 éves volt. Faroban sajnos csak ilyen helyek vannak. Mi voltunk az egyetlenek, akik igazán jól érezték magukat. Néztem ezeket a kamaszokat. Egyik lábukról a másikra álldogáltak, mint akik éppen fogorvosnál vannak. Gondolom vigyázni kell a tökéletes sminkre, ruhára és hajra. Nem értem én ezt. Hazafelé leszólított minket egy öt-hat fős fiúcsapat. 20 éves erasmusosok voltak, és azt hitték mi is azok vagyunk. Janks 34, én 31 leszek novemberben. Vissza kellett fognom magam, hogy ne öleljem meg mindegyikőjüket. Mennyire cukik már! Másnap reggel korán keltünk, mert Janks gépe reggel ment. Kivittem a reptérre, és mind a ketten nagyon szomorúak voltunk. Ahogy megöleltük egymást, azt mondta, hogy olyan, mintha a testvére lennék, és hogy gyorsan elbúcsúzik, mert el fogja magát sírni. Most láttam először könnyeket a szemében. 

Annyira jó volt ez a hét. A hatalmas beszélgetésekkel, a sok óceánparttal, a házi mojitókkal, a sok vegetáriánus kajával. A külföldi életben nagyon könnyű elveszíteni az identitásunkat. Próbálsz beilleszkedni, új szokásokat felvenni, új barátságokat kötni, új nyelven beszélni. Lehet én vagyok gyenge, de néha elfelejtem ki vagyok. Természetes dolog, hogy rengeteget változunk, de fontos emlékezni arra, hogy honnan jöttünk, és hogy milyen út vezetett idáig. Borzasztó sablonosan hangzik tudom, de egyre inkább érzem, hogy mennyire igaz. Azt hiszem, hogy a barátságok terén sok kompromisszumot kötök, amióta itt élek. Egyelőre még kicsi a szociális hálóm. Ugye itt nincsenek gyerekkori, egyetemi, családi barátaim. Igyekszem megbecsülni azt, ami van, de ez nem jelenti azt, hogy nem látom a hiányosságokat. Ezen a hétvégén azt éreztem, hogy újra megtaláltam önmagam. Igen, és nagyon hiányoznak az igazi, régi barátaim, akikkel kapcsolatban nincsen szükség kompromisszumokra. 

szülinapi Alentejo

Pénteken hamarabb el tudtam jönni a kórházból, így barátokkal ebédeltem, és elindultunk Alentejo-ba. Kibéreltünk egy hatalmas, mindennel felszerelt házat. Járt hozzá medence és panorámás kilátás az óceánra. Az egyik barátnőm töltötte be a harmincat. Azon nevetgéltünk odafelé, hogy csak egyvalaki jön, aki a kontinentális Portugáliában született. A barátnőmmel mi ketten magyarok vagyunk, a pasija zöld-foki-szigeteki, egy közös barátunk madeirai, a portugál lány pasija spanyol. Volt köztünk egy brazil srác is, plusz egy cuki meleg pár, akik közül az egyik fiú belga, a másik pedig angol. Filipe sajnos nem tudott jönni, mert emeltszintű újraélesztés tanfolyamon volt Lisszabonban. Nagyon büszke vagyok rá, mert sikerült neki a vizsga. Ez egy nagyon-nagyon intenzív és kemény kurzus, és csak heten mentek át a tizenötből.

ez fogadott minket, amikor megérkeztünk

a ház

a kilátás, ami nem jön át a képen

A házhoz földút vezetett. Csak mentünk, és mentünk a semmi közepére. Aztán amikor megérkeztünk, tátva maradt a szánk a fantasztikus kilátástól. Az óceán, Setúbal hegyei, és a végeláthatatlan Alentejo-i zöld táj. Gyorsan elmentünk bevásárolni, és nekiálltunk a grillezésnek. Nagyon fújt a szél, és meglepően hideg volt, amire nem számítottunk. Pizsamafelsőben, pulóverben, kölcsön kapott sálban ültem kint, mert majd megfagytam. Az első este azt hiszem kicsit túlságosan is kiberúgtam a hámból. Lecsúszott másfél üveg fehér bor. Onnan tudom, hogy a többiek vöröset ittak. Mentségemre szóljon, hogy nem csak az én hibám volt. A brazil fiú folyamatosan gondoskodott róla, hogy ne legyen üres a poharam. Ó igen a brazil fiú! Szörfös, és a szörf biomechanikájából phd-zik, és nem mellesleg úgy táncol hogy awww. Amikor táncolni akart velem, mondtam neki, hogy sajnos én nem tudok. Azt válaszolta, hogy nem baj, majd ő megtanít. Hozzám simult és azt mondta, hogy csukjam be a szemem és hagyjam, hogy vezessen. Én pedig annyira röhögtem, hogy alig bírtam abbahagyni. Én az a lány vagyok ugyanis, aki két lábbal a földön áll, és a romantikus dolgokkal nem nagyon tud mit kezdeni. De hagytam, hogy vezessen, és nagyon jó volt.

Reggel iszonyú fejfájással ébredtem. A többiek keltettek, hogy kész a reggeli. Felnyomtam az arcomra a napszemüveget, mint egy rocksztár, és kikecmeregtem a kertbe. Amikor kettesben maradtunk, a brazil srác azt mondta a cuki brazil akcentusával, hogy amúgy tegnap kihasználhatta volna a helyzetet, és már bánja, hogy nem tette. Én meg pislogtam a szemüvegem mögött, hogy mégis miről beszél ez a fiú. Megkérdezte, hogy emlékszem-e, hogy megmasszírozta a talpam. Mondtam, hogy aha valami rémlik. Annyira másnapos és lassú voltam, ráadásul annyira meglepett a direkt odamondása, hogy a "kihasználhatta volna a helyzetet" részre nem is reagáltam. Ráhagytam. A brunch után lementünk a partra. Az Alentejo-i part gyönyörű, de a homok kicsit durvább, mint Algarve-ban. Elmentünk két tengerparti tóhoz is. A tó és az óceán között sétálva olyan érzésem volt, mintha a sivatagban járnék. Napoztunk egy kicsit, aztán visszaindultunk a házba, mert sok tennivaló várt ránk. Például a szülinapi torta. Ezt a mandulás-citromos-narancsos tortát sütöttem meg, és nagy sikere volt most is. A naplementét pedig már mojitoval a kezünkben néztük. Azon nevetgéltünk a barátnőmmel, hogy még sohasem szenteltünk ekkora figyelmet egy naplementének sem. Mentségünkre szóljon, hogy tényleg lélegzetelállító volt a dombról nézni, ahogy a Nap eltűnik az óceánban.

az óceánpart (esküszöm, hogy véletlenül fényképeztem le a brazil fiút)

a tó

naplemente + mojito

Az este kellemesen meleg volt, teljes ellentéte az előző napinak. Az egyik kinti nagy asztalt szépen megterítettük a parton szedett kagylókkal és happybirthday konfettivel. A kaja annyira jó volt, hogy nekem többszörös kajaorgazmusom volt a vacsora alatt. Grillezett hús, csak sóval ízesítve. Így érződik a finom füstös íz, a megpörkölődött zsíros részekről nem is beszélve. OMG.

szülinapi vacsora

torta

Az este folyamán észrevettem, hogy a brazil fiú tekintete folyamatosan engem keres. Én borzasztó rossz vagyok az ilyesmiben. Sokszor akkor sem veszem észre, amikor már mindenki szemét kiszúrja. Amikor odajött, és beleszagolt a kiengedett hajamba, biztos voltam benne, hogy nem csak képzelődöm. Ezen is nagyon nevettem. Félreértés ne essék, nagyon élveztem a helyzetet. Ki ne élvezné azt, hogy egy szuper szexi szörfös fiú, aki ráadásul okos is, járkál körülötte?! Újra 16 éves kamaszlánynak éreztem magam, és ez nagyon jó érzés volt. Éjfélkor felköszöntöttük a barátnőmet, utána pedig elment az áram. Nem csak a házban, hanem a környező falvakban, városokban is. Láttuk fentről kialudni a fényeket. Az estét viszont megmentették a világító lufik, gyertyák, és a gitár. Együtt énekeltünk mindannyian a gyertyafénynél. Aztán pedig lefeküdtünk a földre, és néztük a csillagokat. Azt hiszem 15 éve, valahol a Balaton partján láttam ilyen gyönyörűnek az eget. Mivel mindenhol elment az áram, nagyon szépen látszottak a csillagok. Ott feküdtem a műfűben, és azt mondta nekem a brazil fiú, hogy nem ihat többet, mert akkor meg fog csókolni. Mondom, igazi kamaszlányos a sztori. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ragadott magával a pillanat. Vonzódtam hozzá én is. De felálltam, és elmentem aludni.

Másnap korán ébredtem, a többiek még aludtak. Kimentem a medencéhez, és néztem ezt a lélegzetelállító kilátást. Össze voltam zavarodva. Az elmúlt öt évben nem kerültem ilyen helyzetbe, nem vonzódtam senki máshoz sem, csak Filipéhez. Na jó, van egy fül-orr-gégész fiú, aki nagyon szexi, és akivel nagyon megtaláltuk a hangot, de ez ennyiben kimerült. Bár amikor felajánlotta, és végül kiszedte a lábujjamba fúródott kaktusztüskét, akkor nagyon elpirultam. De visszatérve a helyzetre, nem értettem mi történik. Kicsit bűnösnek éreztem magam, pedig az égvilágon semmi sem történt. Amikor a többiek felkeltek, reggelit csináltunk, a brazil fiú pedig hazament, mert ő jött a legmesszebbről. Nem sokkal később megérkezett Filipe, hogy velünk töltse a délutánt. Pezsgőztünk, úsztunk a medencében. Nagyon jó volt. Elmeséltem neki, hogy a brazil fiú, akit ő is ismer, csapta nekem a szelet. Egyikünk sem féltékeny típus. Nekem meggyőződésem, hogy aki sokat féltékenykedik, annak vaj van a füle mögött. Mi megbízunk egymásban, de azt hittem most legalább egy kicsit féltékeny lesz. Annyit mondott, hogy örül neki, hogy jól éreztem magam, és, hogy az ilyen flörtölések jót tesznek az önbizalomnak. Másnap persze furdalt a kíváncsiság, hogy tényleg igaz-e, hogy nem zavarja. Bevallotta, hogy egy kicsit azért féltékeny volt. Azt mondta, hogy ő azt gondolja, hogyha valaki minden nap a kedvenc ételét eszi, akkor az is unalmassá tud válni. Szerinte semmi gond sincs azzal, ha flörtölünk másokkal. Persze csak úgy, ha őszinték vagyunk egymással, és beszélünk erről. Azt is mondta, hogy tudja, hogy rengeteg munka van a kapcsolatunkban, és hogy ő teljes mértékben megbízik bennem. Valahol igaza volt, mert jót tett ez az egész a kapcsolatunknak. Az utóbbi időben egy kicsit leültek bennem/ünk az érzelmek, és most mintha aktiválódtak volna. Figyelmesebbek vagyunk egymással.

A hétvége után nehéz volt visszatérni a hétköznapokba. Pont úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban egy-egy nyári tábor után, vagy kamaszkorom fesztiváljai után. Kicsit üresnek. Beszéltem a többiekkel, és ők is pont ezt érezték. Gyakrabban kéne ilyesmit csinálnunk, annyira jó volt sokan együtt lenni, főzni, nevetni. De nincs okom szomorkodni, mert ma jön az egyik legkedvesebb barátnőm Londonból, és itt lesz velünk egy hétig. Oh yeah.

ER outfit

Gondoltam én is megmutatom, hogy miben dolgozom. Mia felhívása volt, hogy mutassuk meg a munkahelyi outfitünket. Ez a gyerek sürgősségin ügyelős szettem. A kórházban, ahol most dolgozom az orvosok ilyen szép zöldben nyomják, a nővérek fehérben, a beteghordók, takarítók pedig kékben. A rendelésekre nem szoktam felvenni a kék tunikát, de az ügyeletre érdemes, mert a gyerekek gyakran lehánynak, lepisilnek, lefosnak a fizikális vizsgálat közben. Plusz 12 órát dolgozni rohangálni kényelmes cuccban sokkal egyszerűbb. Ezért szoktam felvenni ilyenkor a szuper kényelmes Columbia cipőmet, és ezt a vékony barna nadrágot. A csokiszínű fonendoszkópom pedig mai napig szerelem. Egyrészt csodaszép, másrészt pedig fantsztikusan hallok vele. Amikor pedig családorvos vagyok a rendes munkahelyemen, akkor szép nyári ruhákban és fehér köpenyben vagyok. Alig várom a kórházi gyakorlatok végét.

ahogy a dolgok vannak

Annyi mindenről szerettem volna írni.

Például Filipe bátyjának az esküvőjéről. Sosem voltam még ilyen gyönyörű esküvőn. Szuper puccos volt persze, de  mégis megható. A legnagyobb meglepetésemre még én is megkönnyeztem, és ez nagy szám. 5 csillagos volt tényleg.

wedding mode

Vagy mondjuk arról, hogy milyen jó volt, amikor itt voltak Filipe húgáék, és sok időt töltöttünk együtt. Olyanokat mondott nekem a tesója, hogy amióta együtt vagyunk, Filipe rengeteget változott. Sokkal jobb ember lett, és az egész család tudja, hogy ez az én érdemem. Aww.

És arról is, hogy milyen jókat vacsoráztam barátokkal a tengeri herkentyű fesztiválon, vagy éppen a jógaoktatóimmal az indiai étteremben. Bulizni is voltam Vilamourában, őrjöngtünk végre egy kicsit. 

Vagy például arról, hogy a munkahelyen az utóbbi időben többször is megdicsértek minket (engem és egy szintén magyar családorvos barátnőmet), hogy milyen lelkiismeretesen és alázattal dolgozunk. 

Voltak dolgok, amikről nem akartam írni, de lehetséges hogy kellett volna. Lehet segített volna.

Például a 11 éves terhes betegemről, aki családon belüli erőszak áldozata, és múlt héten volt az abortusza. Vagy a 9 évesről, akit szintén családon belül molesztáltak. Vagy az 5 évesről, akit megpróbált megfojtani a drogos nevelőapja. Egyszer majd biztos megtanulom hogyan kell az ilyesmit feldolgozni.

Beteg is voltam öt év kihagyás után. Elkapott engem is valami szörnyűséges gyerekvírus. Láz, hányás, hasmenés. Már nem is emlékeztem milyen betegnek lenni. A egyik legrosszabb dolog a világon.

açores - são miguel

Az elmúlt egy hónap nagyon sűrűn telt. Gyakorlatilag semmire sem volt időm. Jógán is csak háromszor voltam egy hónap alatt. De nem panaszkodom, mert rengeteg családozásra és barátokkal töltött időre volt lehetőség az elmúlt hetekben. Kicsit fáradt vagyok, de megérte minden percét. Letörölhetetlen mosoly van az arcomon folyamatosan. 

Június végén jöttek a szüleim, és együtt utaztunk a Azori-szigetekre, Filipe családjához. Rengeteget kirándultunk, és annak ellenére, hogy én már mindenhol jártam korábban, nagyon jó volt megint végigjárni mindent. Viszonylag szerencsések voltunk az időjárással is, mert csak az utolsó napon szakadt az eső. Az óceánba viszont csak egyszer tudunk bemenni, mert egy meleg áramlat rengeteg medúzát hozott magával. Végre láthattam a Sete Cidades krátertavait szikrázó napsütésben. Az egyik tó zöld, a másik pedig kék. Lélegzetelállító élmény volt. Jártam már többször is a tavaknál, de sosem tükröződött vissza a napfény ilyen szépen. Cuki legenda is van a két tóról. Volt egyszer egy hercegkisasszony, aki nagyon szerette a természetet, és mindig kiszökött a várból.  Beleszeretett egy juhászfiúba, de ez a király fülébe jutott, és megtiltotta a további találkozókat. Az utolsó alkalommal, amikor látta egymást a két szerelmes, mindketten kisírták a szemüket. Az egyikőjük szeme kék volt, a másikójuké pedig zöld. Így keletkeztek a tavak. Mese vége. A szüleim nagyon élvezték a nyaralást. Folyamatosan azt mondogatták, hogy sohasem gondolták, hogy egyszer ilyen szép helyeken járnak majd.

sete cidades

Voltunk Ferrarián, ami egy medence-szerű kis öböl. A vulkanikus tevékenység miatt az öblöt felmelegítik a forró kövek, ami apálykor olyan meleg, hogy éget. Dagálykor viszont fantaszikus, ahogyan a forró víz kavarog a beáramló hideg tengervízzel. Ez az egyik kedvenc helyem a szigeten. Az öbölben is voltak medúzák, amit a portugálok találóan élő víznek hívnak, de a helyiek kihalászták hálóval, így kis várakozás után be tudtunk menni a vízbe. 

ferraria

Ellátogattunk az ananász ültetvényekre is. Itt termelik a világ legjobb ananászát üvegházakba. Az egész folyamat 18 hónapig tart. Kirándultunk Furnasban is, ahol szintén a vulkanikus tevékenység következtében forró kénes büdös víz tör fel. A vízben kukoricát és tojást is főznek, így ilyet is ettünk. Az is helyi szokás, hogy a földbe ásott gödrökbe helyezett edényekben főznek. Az itteni véres kolbász, azaz morcela, az egyik legjobb dolog a világon. 

furnas - ez régi kép, azóta már szép kiépített út van itt

furnas

A Terra Nostra parkba is elmentünk, ahol sétáltunk egy nagyot, és fürödtünk a meleg vasas vízben. És így tovább, napokig mesélhetnék. Március óta fapados járatok is repülnek Ponta Delgadába. Nézzétek meg ti is magatoknak!

terra nostra park

terra nostra park

terra nostra - a vasas víz

Filipe családja nagyon aranyos volt, szeretettel fogadták a szüleimet. Mindent meg akartak nekik mutatni. A kommunikáció persze nehézkes volt a nyelvi korlátok miatt, de nagyon jól alakult minden. Pihenni megint nem volt idő, de annyi baj legyen.

countdown

Nagyon elégedett vagyok ezzel a hétvégével. Az első, és legfontosabb dolog, hogy nem kellett takarítanom.  Salálálá. Befejeztem végre a tüdőgyógyászat szakdogát, már "csak" az előadást kell megcsinálnom. Szóval ez is pipa. Arra is rájöttem, hogy felesleges hetente mosnom, mert az utóbbi időben mindketten a szexi világoszöld kórházi tunikában dolgozunk, így alig van koszos ruhánk. Köpenyben járkálni nem túl kellemes ebben a gecimelegben, a tunika meg menő. Amikor kezembe kapom a frissen mosott, tökéletesen élére vasalt tunikát, mindig elfog az oh yeah érzés. Ugye az otthoni kórházakban a szarrá mosott, foltos, szakadt, foltozott, gyűrött műtős ruhához voltam szokva. Az élet apró örömei.

Tegnap pedig végre lejutottunk a partra, és jelentem, fantasztikus az óceán. Tavaly nagyon hideg volt a víz egész nyáron, de idén kellemesen meleg. Délután öt körül mentünk csak le, amikor már nem volt olyan meleg, és a nap sem égetett annyira. Úsztunk egy keveset, és felfeküdtünk a hullámokra. Én ezt szeretem a legjobban. Strandteniszeztünk úgy egy órát a vízben, szóval amiatt sincs olyan hatalmas bűntudatom de van, hogy a héten csak kétszer Jilian-eztem és csak egyszer voltam jógán. Ja és felvettem végre az új trikinimet. Nagyon szerencsés vétel volt, mert már nem volt belőle méret sehol, és a webshopban is elfogyott. Egy barátnőm mutatta pár hete, hogy ő vett egyet, de annyira szexi, hogy még nem merte felvenni. A héten teljesen véletlenül mentem be egy WS üzletbe és akadtam rá, ráadásul leárazva. Féltem, hogy csúszkálni fog, de úgy tűnik, hogy a strandteniszezést is bírja. Azt hiszem ez lesz az idei nyár egyik elnyűhetetlen darabja. A strandolás után elmentünk az egyik kedvenc helyemre, ahol ettem megint quinoa burgert, édesburgonya csipsszel. 

women'secret

A héten tökéletesre fejlesztettem a lecsó receptemet. Filipe gyomra nem bírja a paprikát. Ráadásul itt csak kaliforniait lehet kapni, ami még nehezebben emészthető. A Lidl-ben van mostanában olasz piros paprika. Legalábbis a portugálok így hívják, a gyakorlatban pedig piros TV paprika. Két fej vöröshagyma, fél kiló paradicsom, fél kiló paprika, és fél kiló cukkini, hogy még gyomorkímélőbb legyen. Roppanós virsli is jár mellé természetesen. Annyira szeretem ezt az időszakot egyébként, érik a mézédes füge, és sárgabarack is van. Kár, hogy pont egyszerre van szezonja, ezek ugyanis a kedvenc gyümölcseim.

Jövő héttől az újszülött osztályon dolgozom július végéig. Ami azt jelenti, hogy egy teljes hónapon keresztül csak újszülötteket fogok vizsgálni. Az emlegetett tunika ezért is előnyös. Pisilt már le párszor csecsemő a munkahelyen. Sok munkánk lesz nagyon, de már várom, mert az újszülöttek cukik és kész. Már csak a holnapi 12 órás ügyelet és 3 munkanap választ el az egy hetes nyaralástól. Csütörtökön jönnek a szüleim, pénteken pedig már indulunk is az Azori-szigetekre, Filipe családjához. Eddig még nem találkoztak. Érdekes lesz, mert az én szüleim csak magyarul beszélnek. 1 hétig leszünk a szigeten, és lesz még egy hétvégénk itt Algarve-ban is. Már csak 4 nap.

get ripped

Filipe ma éjszaka ügyel a kórházban. Én pedig már ágyban vagyok, mert holnap korán kelek és rajtam a sor, én ügyelek 12 órát. Mire Filipe holnap hazaér reggel, én már dolgozni fogok, és csak este kilenc után találkozunk. Komolyan nem tudom, hogy mások hogyan csinálják ezt. Pláne, hogyha 24 órákat ügyelnek. Még szerencse, hogy olyan szakmát választottam, ahol hétfőtől péntekig dolgozom. Szigorúan napközben, és csak a szakorvosképzésem alatt kell pár hónapot ügyelnem a sürgősségin. Nem tudom, hogy mi járt a fejemben akkor, amikor a belgyógyászaton gondolkodtam. Omg.

Közeledik Filipe bátyjának az esküvője, így úgy döntöttem, hogy kigyúrom magam. Heti kétszer járok ugye jógára, de attól nem leszek izmos, és a pocakom sem fog eltűnni. Egy párszor már tornáztam itthon Jilian Ripped in 30 programjára, de sosem jutottam el a második szintre. Sajnos én nagyon lusta vagyok, sosem sportoltam rendszeresen. Vagyis 6-7 évesen szertornáztam és balettoztam, de ez nem ma volt. Jilian-t a The Biggest Loser reality-ből ismerem. Azt hiszem egyszer Mia is edzett az egyik programjára, a 30 days shred-re. A Ripped in 30 elvileg keményebb, mindenesetre én mindig durván izzadok. 30 perc az edzés, háromszor két perc kardióval, egy perces hasizom blokokkal és sok-sok kombinált kar és láb-fenék gyakorlattal. Én 1 kilós súlyzóval csinálom. Hetente nehezedik a szint, és elvileg egy hónap alatt szupernő lesz belőlem. Tartozik menüterv is a programhoz, de azt nem követem. A szénhidrátot viszont igyekszem csökkenteni. Évek óta szinte csak összetett szénhidrátot fogyasztok, de most még jobban odafigyelek. Elvileg heti hatszor kellene edzeni, de az én tervem a heti 5 nap volt. Ehhez képest az első héten háromszor, a második héten pedig kétszer sikerült csak odatenni magam. Plusz a heti két jóga. Így csak ma, a harmadik héten ugrottam szintet. A második heti program sokkal keményebb, mint az első. Belenéztem a következő szintekbe, és azon röhögtem, hogy a kockahasú, szuperizmos lányok Jilian mellett, láthatóan izzadnak és szenvednek a negyedik héten. Érdekes lesz. Egyelőre az van, hogy fáj mindenem. 

the help

Tegnap azt hiszem gyökeresen megváltozott az életem. Tegnap óta ugyanis saját bejárónőm van. A gondolat már két éve megfogalmazódott bennem, de ennyi időbe tellett, mire rászántam magam. Én egyszerű családban nőttem fel, a szüleim nem diplomások, mindig nagyon szerényen éltünk. Egy szavam sem lehet, mert a szüleim igyekeztek mindent előteremteni nekünk. Az, hogy én orvosi egyetemre járhattam nagyon nagy dolog volt a körülményeinkhez képest. 

Portugáliában mindenkinek van bejárónője. Az egyedülálló, egyedül élő fiatal lány ismerőseimnek is. Nekem viszont nagyon idegen volt a dolog. Azt éreztem, hogy nekem ezt meg kell oldanom. Fiatal vagyok még, nincsenek gyerekeink, stb. A lakás nem kicsi, mert két hálószobánk, két fürdőszobánk, két nagy teraszunk, egy nagy konyhánk és nappalink van. Ez pedig munkával jár. A munka mellett pedig sokszor nehéz a takarításra is időt szakítani. Én el szoktam fáradni a rendeléseken. Emberekkel fogalalkozni nem egyszerű dolog. Arról nem is beszélve, sokszor a szabadidőm is absztraktok, poszterek, előadások, szakdolgozatok írására megy el. Emellett pedig cikkeket olvasnom és tanulnom is kell. 

Filipe egzisztenciális háttere teljesen más, mint az enyém. Ő otthon sohasem takarított, hajtogatott ruhát, vagy pórszívózott. Ő ebben nevelkedett, és ezért nem haragudhatok rá. A kezdeti nehézségek után, Filipe besegített nekem itthon, mert cuki, és mert szeret. Elmosogatott, vagy éppen felporszívózott, ha megkértem könyörögtem. De magától soha semmit sem csinált, mindig kérni kellett. Jó sokszor. Ami azért idegörlő tud lenni, és sok vitát is szült. Idő kellett, mire elfogadtam és felfogtam azt, hogy nem kényszeríthetem olyasmire, ami teljesen idegen az eddigi életétől. Pláne úgy, hogy megtehetjük, hogy legyen segítségünk. 

Jó bejárónőt nem egyszerű találni. Amikor beköltöztünk ebbe a  lakásba, egy délelőttre volt segítségem, mert a festés és az előző lakó után ki kellett takarítani az egész lakást. A segítség olyan "jó" volt, hogy mindent át kellett takarítanom még egyszer. A hűtő koszos maradt, az ablakokon pedig szétkente a takarítónő a koszt. A mostani bejárónőt egy barátnőm ajánlotta, aki azt mondta, hogy nagyon fogom szeretni. Igaza volt, már a telefonban nagyon szimpatikus volt. Tegnap pontosan érkezett, és úgy kitakarította a lakást négy óra alatt, hogy csak ámultunk és bámultunk. Az ajtófélfáktól kezdve mindent, de mindent áttakarított. Plusz Filipe fél ruhatárát is kivasalta. Sohasem gondoltam, hogy ilyen szerencsém lesz, de találtam valakit, aki jobban takarít, mint én. Pedig én kényszeres vagyok kicsit nagyon. A lakás csillog-villog, én pedig megírtam a tüdőgyógyászat szakdogám negyedét, mialatt szépült a lakás. Azóta pedig valami egészen fura boldogságot és nyugalmat érzek. Két hét múlva jön legközelebb, és akkor már rendben lesznek a teraszok is. Az életminőségem szinteket ugrott, komolyan. 

sürgős vagy nem sürgős

Nem tudom, hogy mi történt az Algarve-i időjárással, de valami nagyon elromlott az utóbbi napokban. Borult idő, hideg levegő, nem is értem. Bár ma már szikrázó napsütésre ébredtem. 

A héten elkezdtem a három hónapos gyermekgyógyászat gyakorlatot. Ami azzal is jár, hogy heti egyszer 12 órát ügyelek a gyerek sürgősségin. Az első ügyelet alatt már ebédkor annyira fáradt voltam, hogy alig tudtam gondolkodni, és még várt rám 8 óra munka. A gyerekek pedig csak jöttek és jöttek. Az elején kinyílt párszor a bicska a zsebemben, amikor megláttam a triage papíron, hogy "láz ma reggel óta". Aztán elkezdtem beszélgetni a szülőkkel, és szembe találtam magam megint az alapellátás problémáival. Csak abban a megyében, ahol én dolgozom 33 ezer embernek nincsen családorvosa. A kórház, ahol most vagyok, regionális központ, szóval sok-sok megyéből jönnek betegek. Családorvosi ellátás természetesen azoknak is jár, akiknek nincsen orvosa. Minden nap reggel nyolctól este nyolcig működik nyitott rendelés az egészségközpontokban. De valahogy oda nem szeretnek menni, vagy nem tudnak róla, vagy sokat kell várni, vagy fogalmam sincs. Azokra viszont tényleg haragudtam, akiknek volt családorvosa. A lakosság oktatása/tájékoztatása az egészségügyi rendszer használatával kapcsolatosan iszonyú fontos. A probléma viszont az, amikor nincsen megfelelő válasza az alapellátásnak. Addig, amíg nehezen elérhető a családorvosi ellátás, ergo nincs az illetőnek családorvosa, két hónapos várólista van egy-egy rendelésre stb., addig a beteg a sürgősségire fog járni. Volt 16 éves betegem, aki 3 hetes derékfájással jött, OMG. De nem tudok rájuk őszintén haragudni, mert tisztában vagyok a helyi alapellátás hiányosságaival. 

happy days

A héten mindenfélét főztem, jerk chicken-től kezdve a spárgás lasangéig. A spárga nagy kedvencem most. Csináltam citromos risottót és paradicsomos csirkét is spárgával. Kár, hogy olyan büdös lesz tőle az ember vizelete, de valamit valamiért.

A mostani gyakorlatom nagyon nyugis, de szerencsére hasznos is. A krónikus fájdalom rendelés betegei pedig általában érdekesek, szóval nem unatkozom. Mostanában nagyon jó érzés visszamenni a rendes munkahelyemre heti egyszer, mert a betegek elkényeztetnek. Olyanokat mondanak nekem, hogy már hiányoltak, meg hogy milyen jó újra látni. Vagy olyat, hogy pont tegnap beszéltek rólam a szomszédasszonnyal, hogy mi lehet velem. Akivel pedig először találkozom, úgy köszön el a rendelésem végén, hogy nagyon örül, hogy megismerhetett. Szóval ilyen cuki betegeink vannak. Mostanában a problémás emberek valahogy elkerülnek, nem is értem. 

A hétvégére kölcsönkértem a barátnőm biciklijét, és elmentünk bicajozni szombat reggel Filipével. Filipe egyébként biciklivel jár dolgozni. Portugáliában senki sem biciklizik, csak a hétvégi, teljes felszerelésben nyomuló biciklistákat lehet látni néha. Bicikliutak sincsenek, az autósoknak pedig szokatlan az egész, így nem viccelek, életveszélyes kerékpárra ülni. Nekem többször is halálfélelmem volt, amikor forgalmasabb helyeken mentünk. De azért jó volt, csodaszép helyeken jártunk.

Strandolni még mindig nem jutottunk el, mert egyelőre még nem hullott ki teljesen a szőröm. Remélem hamarosan rászánja magát, mert ez így nem állapot. Sétálni viszont lementünk a partra. Naplementét néztünk, sétáltunk, és Filipe próbálgatta az új gépet. Utána pedig elmentünk az egyik kedvenc helyemre, a Hamburgueria Casavostra-ba, ahol isteni quinoa burgert ettem, és mézes mojitót ittam. Egyszerűen megunhatatlan ez a hely.

Péntek este fél 12-kor kaptam egy sms-t a szakorvosképzésem igazgatójától, hogy elfogadták a absztraktomat a hónap végi konferenciára. Volt, hogy whatsapp-on küldte el, hogy hol kezdem a következő gyakorlatot, és meglepődött rajta, hogy nem kaptam meg. Elképesztő a fejetlenség, de már csak röhögök az egészen. Így a hétvégén megcsináltam a posztert is, hogy le legyen tudva. A lakást is kitakarítottam, szóval nagyon szorgos voltam. 

Ma majdnem elgyengültem, amikor Filipe felhozta megint, hogy legyen egy macskánk/kutyánk. Elkezdett nekem hirdetéseket mutogatni, cukibbnál cukibb cicákról. Közben pedig kacarászott és nyüszögött, hogy mennyire aranyosak. Sokkal cukibb volt, mint a kiscicák. Egy állattal viszont sok gond van a lakásban. Ha majd egyszer nagyok leszünk, és lesz házunk, akkor persze szeretnék. Lakásba állat nem való szerintem.

A pénteki jógórát a jógaiskola vezetője tartotta kivételesen, és erre az albumra jógáztunk. Ezer éve nem hallgattam Parov Stelart, péntek óta viszont folyamatosan. Itt senki sem ismeri, meg is lepődtem.

szőrözés

Nagyon lelkes voltam május elején, mert azt hittem, hogy a rengeteg felhalmozódott tennivalóm végére pontot tehetek végre. A mostani "krónikus fájdalom" gyakorlatomon csak reggelente van rendelés, így adott a lehetőség a délutáni rohangálásra. Azzal persze nem számoltam, hogy továbbképzéseim és dögunalmas megbeszéléseim is lesznek délutánonként. De sebaj, optimista vagyok, menni fog ez. Hivatalos ügyeket intézni szar. Pont.

Múlt héten végre eljutottam lézeres szőrtelenítésre. Nekem ez régi álmom, de sosem volt rá pénzem. Most meglátjuk majd, hogy mi sül ki belőle. Szó szerint sül. Emlékeztek arra a szagra, amikor a disznóvágáson perzselik a malac szőrét? Na pont olyan szaga van a lézernek. Mindig eszembe jut, amit az egyik csoporttársam mesélt az egyetemen, amikor a bőrgyógyász anyukája először dolgozott lézerrel. Beszerzett egy szőrös szalonnát és azon gyakorolt, hogy ne égesse meg a betegeket. Persze ez már nagyon régi történet, azóta a lézeres szőrtelenítés sokat fejlődött. Elvileg a most kiégetett szőröm ma kezd majd el kihullni, kíváncsian várom. Egyelőre csak lassabban nő, mint szokott.

És ha már szőr, voltam a Wink-ben, ami egy portugál márka. Semmi mással sem foglalkoznak, csak szemöldök- és szempillaformázással. Amikor otthon éltem, gyantáztattam és festettem a szemöldökömet. Amióta itt élek, csipeszelek. A Wink-ben threadinggel (fonállal) szedik ki a szemöldököt, amitől egy kicsit tartottam. Londonban egyszer egy indiai lány úgy kiszedte fonállal, hogy csak egy csík maradt az egész. De bíztam a barátnőmben, aki mesélt a Wink-ről. Pont olyan lett a formája, amilyenre én is mindig próbáltam magamnak formálni, de sosem sikerült. Most csak áthúzom a szuper Mac szemöldökspirálommal és tádám (köszi Ilonka). Imádom. 

ételképek

Ez a néhány kép az elmúlt hónapok termése. Végre megtanultam tintahalat készíteni. Semmi ördöngősség sincsen benne. Szupergyors ez is, mint a kagyló vagy a rák. A polip továbbra is hiányzik a bakancslistámról, de ahhoz be kell szereznem egy kuktát. A kukta pedig veszélyes játék, én legalábbis félek tőle.

tintahal 1

A cataplana egy tipikus Algarve-i étel, ami arról az edényről kapta a nevét, amiben készül. Általában halból vagy tengeri herkentyűkből készítik. Valahol egy sűrű leves és a pörkölt között van, ahogy a képen is látszik. Ezt az edény karácsonyra kaptam Filipe anyukájától, és szuper jó minőségű, de az eredeti cataplana rézből készül és csodaszép. Egyszer majd, ha nagy leszek és lesz egy saját házam, fehér, modern konyhát szeretnék. Mindenképpen bele szeretném majd csempészni valahogyan a dekorációba a csodaszép portugál csempéket és egy réz cataplanát.

cataplana tintahal 2 + édesburgonya + koriander

Filipe mostanában néha rászánja magát a főzésre. Ez a tészta is az ő műve. Hihetetlen egyszerű, de annál finomabb.

farfalle + pesto + zöldbab chef Filipe módra

Hónapokig nem ettem lazacot, csak füstölve. Fogalmam sincs, hogy miért, hiszen imádom. Mostanában mindig dubrincsot, vagy tőkehalat főztem. Imádom azt, hogy tele van Faro olyan kis éttermekkel, ahol semmi mást sem árulnak, csak frissen fogott és grillezett halat. Van egy hely, ahol 7 euróért annyit eszel, amennyi beléd fér. Folyamatosan hozzák a frissen grillezett halakat a tányérodra. Ebben a 7 euróban benne van az innivaló, saláta, krumpli, desszert kávé és a xerém is. A xerém egy új szerelmem most. Kukoricadarából készülő sós étel, és olyan az állaga, mint a tejbegríznek. Általában kagylóval, rákkal  és korianderrel készítik.

lazac + brokkolipüré + kapribogyós-citromos-savanyú uborkás majonézes mártás

Ez is tipikus portugál dolog. A sör és mellé a főtt garnéla, amit úgy csipegetnek, mint mi a chipset. A tökéletes hétfő esti program tv mellé.

mi így nézzük a game of thrones-t

Végül pedig a kiskertem. Ültettem magokat pár hete és ez lett belőle. Van petrezselyemzöldem, citromfüvem, oregánóm, korienaderem, bazsalikomom és kakukkfüvem. Azóta ültettem levendulát és csilipaprikát is. És most jön az, hogy ha egyszer nagy leszek, és lesz saját házam....:)

szüretre készen

éljen május elseje

Április vége egyben a fül-orr-gége gyakorlatom végét is jelentette. Huss, és már el is röppent négy, az öt szabadon választható gyakorlatomból. Jaj nagyon jó volt ez a hónap! Azt szerettem a legjobban, hogy volt időm ebédelni, és végre nem a büfében túrtam be egy szendvicset 10 perc alatt, hogy utána rohanjak vissza a rendelésekre. Az élet apró örömei. 

Csütörtökön megérkezett az új fényképezőgépünk, szóval Filipe teljes izgalomban volt. A csütörtök este szuper jó volt. Jóga után elmentem egy barátnőmmel az egyik kedvenc Faro-i helyemre, egy tapas étterembe. A hely nagyon cuki. Imádom a hangulatát, az étlap pedig mesés. Másnap viszont iszonyú fejfájással ébredtem, ami tönkre is tette az egész napomat. Egy ideje már nem tudok vörösbort inni, mert fáj tőle a fejem. Most viszont rosét ittam, szóval értetlenül állok a helyzet előtt. A vörösborról is szörnyen nehéz volt lemondani, és ha most a rosé is megy a kukába, akkor nincsen többé értelme az életemnek. A fejfájás miatt, így egész nap ki sem mozdultunk a lakásból pénteken. Pedig az volt a terv, hogy megyünk strandolni és fotózni. Este viszont vacsora foglalásunk volt az Algarve Chefs Week-re. 10 hotel éttermébe lehetett asztalt foglalni. Mi a Conrad éttermét, a Louro-t választottuk. A Conrad tavaly és tavalyelőtt is nyertes volt a World Travel Awards-on, szóval én kíváncsi voltam, hogy milyen egy ilyen hely. Háromfogásos volt a menü. Nekem nagyon ízlett a füstölt makréla, de az sem volt semmi, hogy a gazpacho-ban lévő kis zöld darabkák nem kaliforniai paprikák voltak, mint aminek hittem, hanem zöld zselé. Az étcsokis-narancsos desszertre pedig mindig emlékezni fogok. Négy elemből állt: csoki savarin, narancs sörbet, kandírozott narancshéj és narancs zselé. Nyami. Ja és rosét ittunk, és másnap semmi bajom sem volt. Azt hiszem még van remény. 

menü

ezt néztük vacsora közben

amikor pózolni próbálok

Szombaton vásárlási maratont rendeztünk a barátnőmmel. Igazság szerint január óta semmit sem vettem magamnak, így kevésbé van bűntudatom amiatt, hogy egy kisebb vagyont hagytam ott az üzletekben. A legkedvesebb darabom egyértelműen ez a színes táska. Ugye milyen gyönyörű?! 

a csoda

Filipe, mialatt mi elvertük a pénzünket, elment biciklizni a partra és a repülőtérre, hogy végre kipróbálhassa a kamerát. Mondtam neki mielőtt elindult, hogy legalább az arcát kenje be, mert le fog égni. Így "csak" a karja és a nyaka égett le. A portugálok sajnos nem félnek a naptól. Szóval a vasárnapra tervezett kirándulás is elmaradt, bár ezt annyira nem is bántam, mert borús idő volt. Plusz akadt bőven tennivaló itthon is. Harmadjára estem neki a téli ruhák elpakolásának, és a nyári dolgok előszedésének. Én nem tudom ti hogy vagytok vele, de én utálok ruhát pakolni. 

i'm back

Az elmúlt pár hónap nagyon sűrűn telt. A 2015-ös év a kórházi gyakorlatokról szól. Heti egyszer megyek csak a munkahelyemre. Heti hat órában, ami semmire sem elég. Az elején nagyon hiányzott a munkahelyem, mert ugye ott 1 év alatt már beilleszkedtem, kialakult a munkaritmusom, stb. Az első hónapokban nagyon nem találtam a helyemet a kórházban. Furcsa volt visszacsöppenni a "hatodéves létbe", hogy újra valaki árnyéka vagyok. Persze más az egész teljesen, mert ezeknek a gyakorlatoknak az a célja, hogy megismerjem az alapellátás (aki én vagyok, mint családorvos) és a kórházi ellátás együttműködését, illetve az, hogy a számomra fontos tudást bezsebeljem. Nem csak terápia téren, hanem például, hogy milyen vizsgálatokat van tényleg értelme kérni egy-egy diagnózis felállításához, plusz hogy ezek kivitelezéséhez milyen "infrastruktúra" van Algarve-ban. Nem célom például, hogy beleássam magam a biológiai terápia mélységeibe, de érdekes volt látni, hogy az, amit az egyetemen még úgy tanultam, hogy kísérleti fázisban van vagy nincs rá pénz, az ma már itt remekül működik a gyakorlatban. Júniusig most szabadon választható gyakorlataim vannak, ami azt jelenti, hogy havonta új helyre kerülök. Januárban a bőrgyógyászaton voltam, és annak ellenére, hogy teljesen egyedül műtöttem le bőrrákokat, megtanultam szépen varrni, megtanultam megkülönböztetni egy csomó nyavalyát, mégis motiválatlan voltam. Valahogy semmire sem volt időm, minden idegesített. Februárban a rehabilitációs osztályon voltam, ahol pont ugyanígy éreztem magam. Ez volt az a hónap, amikor elkezdtem jógázni. Nem tudom, hogy a jóga hatása volt-e vagy egyszerűen csak beleszoktam-e az új életmunkahelyzetbe, de szép lassan elkezdtek rendeződni a dolgaim. Márciusban, amikor a tüdőgyógyászaton voltam, már éreztem, hogy motivált vagyok és érdekelnek a dolgok. Időm viszont semmire sem volt, mert reggeltől estig a rendeléseken ültem, utána jógára, továbbképzésekre, megbeszélésekre jártam. Mire le tudtam ülni otthon a kanapéra, általában már este tíz volt. 

A kórházi életnek vannak ám pozitív oldalai is. Például az, hogy a szociális életem egyértelműen fellendült. Gyakorlatilag minden nap barátokkal reggelizem, ebédelek, kávézomteázom. Plusz új embereket is megismertem, szóval nincs okom panaszkodni. Sok-sok programot szerveztünk, vacsorákat, borkóstolókat, kirándulásokat, szóval tényleg minden hétvégén mentünk valamerre. Például emiatt sem értettem azt, hogy mi bajom volt január-februárban, hiszen folyamatosan emberek között voltam, folyamatosan csináltam valamit. Azt hiszem egyre nehezebben viselem a változásokat. Öregszem komolyan. Ja és persze a 16 fokos lakás sem lendített sokat az életkedvemen. Reggelente igazi harc volt kikelni az ágyból, és zuhanyozni menni. Utálom, iszonyatos ez a hideg. Azt hittem, hogy lassan megszokom ezt. Pláne, hogy már igazi felszerelésem van polár pizsamákkal, plüss köntössel, irha házicipővel, de úgy látszik, hogy lehetetlen küldetésről van szó. Még szerencse, hogy azóta már beköszöntött a nyár.

A jóga pedig fantasztikus dolog. Heti két-háromszor járok egy jógaiskolába, ami egy óvárosi felújított lakásban működik. Egy-egy órán maximum nyolcan vagyunk. Mindig alig várom, hogy belépjek az ajtón és meglássam a mosolygós jógaoktatómat, aki az ajtóban vár és megölel. Ráadásul két barátnőm is jár jógára, és ha nem is pont ugyanarra az órára megyünk, néha összefutunk az öltözőben. Ez az első mozgásforma, amit tényleg élvezek. Eltelt két hónap és még mindig motivált vagyok. Tudom követni a koreográfiát, ez például nálam egy sarkalatos pont. Általában iszonyú béna vagyok az ilyesmiben. Folyamatosan érzem, hogy fejlődöm és ez nagyon jó. Ahogyan az is, hogy szép lassan sikerült rendbe tennem a dolgaimat. Rendszereztem végre a rengeteg cikket, szakanyagot, számlákat stb, ami már halomban állt a dolgozósarokban. A lakás is mindig tiszta. Nem halmozom a teendőket, hanem rögtön megcsinálom őket. Szépen lassan alakulnak át a dolgok az életemben, és azt hiszem ehhez köze van a jógának is.

Most egy hétig egyedül voltam, mert Filipe hazament a szigetre. Volt időm egy kicsit jobban befelé figyelni, barátokkal lenni, és rájöttem, hogy milyen szerencsés vagyok. Van egy társam, akivel nagyon szeretjük egymást már lassan öt éve. Akire mindig számíthatok, aki megért és támogat. Imádom a kis lakásunkat. Egy-két dolog még hiányzik, de gyakorlatilag már mindenünk megvan. A világ egyik legszebb tengerpartján élek, ahol sosincs igazi tél. Mindig zöld marad minden, és ahol a legmagasabb a napsütéses órák száma Európában. Ez egyébként tényleg egy csoda. Minden egyes nap süt a nap. A bőrrák kockázata és a bőr fokozott öregedése felett most elsiklanék, ha nem gond. Szeretem a munkám, szeretem a barátaim. Szóval most nagyon jó nekem.

Ui: Ne haragudjatok, hogy nem válaszoltam kommentekre, levelekre. Nem nagyon van mentségem, úgyhogy nem is keresek kifogásokat. Igyekszem pótolni a lemaradásaimat.

Az eddigi legeslegjobb jógaórámon, amin csak hárman voltunk, és kemény nyújtásos óra volt, ez szólt a meditációs levezető alatt. Imádom.

szürreális

Csak azt szerettem volna elmesélni, hogy péntek este fél nyolckor Filipe észrevette, hogy ellopták a biciklijét a lakásunk elől. Értesítette a rendőrséget, akik pár percen belül kiérkeztek. Négyen. Hazaértem jógáról és szomorkodtunk együtt. Bekuckóztuk magunkat a kanapéra és elkezdtük nézni a Vikings új évadát. Fél tizenegykor csöngettek. Két rendőr volt az. Igen, megtalálták a biciklit. És igen, mindezt 3 óra alatt. 

Azt hiszem, hogy még mindig nem hiszem el igazán, hogy mindez megtörtén(he)t. Mondtam már, hogy szeretek itt élni?!

Bourdain

5 évvel ezelőtt ismertem meg Anthony Bourdain-t. Filipe volt az, aki megnézette velem az első részt az Azori-szigetekről. Azóta is rajongó vagyok. Januárban végre Budapesten járt a stáb, szóval nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hoztak ki a városból. 

A lisszaboni részt most néztem meg először, és büszke vagyok magamra, mert a legtöbb ételt már próbáltam. Sőt azt is értem már egy ideje, hogy miért nem viszik túlzásba a fűszerezést a portugálok, és hogy miért az alapja mindennek a só, olívaolaj és fokhagyma. Az elején emlékszem minden ízetlen volt. Aztán eltelt durván egy év, és elkezdtem érezni az ételek igazi ízét. Azóta imádom a portugál konyhát. A lisszaboni részben megjelennek olyan emberek, mint António Lobo Antunes, aki azt hiszem a leghíresebb élő portugál író. Beszél a diktatúráról, és a portugál gyarmati háborúról is, amiről többet kellene olvasnom. Főleg azért, mert mindez 40-50 évvel ezelőtt történt csak, és mai napig érezhető a hatása. Amikor elkezdtem dolgozni nagyon meglepődtem azon, hogy milyen magas az analfabéták aránya, ahogyan azon is, hogy milyen sok a heroinista. A válasz minderre a diktatúra. A tanulatlan ember nem lázad, ahogy a bedrogozott sem. A lisszaboni részben szereplő séfek pedig mind híresek, és saját műsoruk van.

Az Azori-szigeteki rész:

Isztambulban ettünk bárány kebabot a Dürümzade nevű helyen. Kétszer is, mert annyira fantasztikus volt. Amikor láttuk az isztambuli részt, tudtuk hogy ezt ki kell próbálnunk. Pont a napokban beszéltünk arról Filipével, hogy sosem fogjuk elfelejteni az ízét. Isztambulba vissza kell mennünk valamikor. Imádom.