Nagyon lelkes voltam május elején, mert azt hittem, hogy a rengeteg felhalmozódott tennivalóm végére pontot tehetek végre. A mostani "krónikus fájdalom" gyakorlatomon csak reggelente van rendelés, így adott a lehetőség a délutáni rohangálásra. Azzal persze nem számoltam, hogy továbbképzéseim és dögunalmas megbeszéléseim is lesznek délutánonként. De sebaj, optimista vagyok, menni fog ez. Hivatalos ügyeket intézni szar. Pont.
Múlt héten végre eljutottam lézeres szőrtelenítésre. Nekem ez régi álmom, de sosem volt rá pénzem. Most meglátjuk majd, hogy mi sül ki belőle. Szó szerint sül. Emlékeztek arra a szagra, amikor a disznóvágáson perzselik a malac szőrét? Na pont olyan szaga van a lézernek. Mindig eszembe jut, amit az egyik csoporttársam mesélt az egyetemen, amikor a bőrgyógyász anyukája először dolgozott lézerrel. Beszerzett egy szőrös szalonnát és azon gyakorolt, hogy ne égesse meg a betegeket. Persze ez már nagyon régi történet, azóta a lézeres szőrtelenítés sokat fejlődött. Elvileg a most kiégetett szőröm ma kezd majd el kihullni, kíváncsian várom. Egyelőre csak lassabban nő, mint szokott.
És ha már szőr, voltam a Wink-ben, ami egy portugál márka. Semmi mással sem foglalkoznak, csak szemöldök- és szempillaformázással. Amikor otthon éltem, gyantáztattam és festettem a szemöldökömet. Amióta itt élek, csipeszelek. A Wink-ben threadinggel (fonállal) szedik ki a szemöldököt, amitől egy kicsit tartottam. Londonban egyszer egy indiai lány úgy kiszedte fonállal, hogy csak egy csík maradt az egész. De bíztam a barátnőmben, aki mesélt a Wink-ről. Pont olyan lett a formája, amilyenre én is mindig próbáltam magamnak formálni, de sosem sikerült. Most csak áthúzom a szuper Mac szemöldökspirálommal és tádám (köszi Ilonka). Imádom.
Ezt próbálom elképzelni, de nem tudom: hogy lehet fonállal kiszedni a szemöldököt?
VálaszTörlésA fonalat söndörgetik, és azzal tépik ki a szálakat. Nagyon fáj, de csodaszép lesz. Ráadásul a szemöldök alatti bőr nagyon finom, és könnyen megereszkedhet a gyantázástól. A fonállal nincs ilyen gond. Nézd meg a videót: https://www.youtube.com/watch?v=EIeHYNt-rl4
Törlés