2016. október 26.

hétvégi móka

Amióta visszajöttünk a nászútról és előtte is rengeteget dolgozom, sokat helyettesítek, szóval már nagyon vártam ezt a hétvégét. Filipe kongresszuson volt Albufeirában az Epic Sana-ban, ami Algarve egyik legszebb hotele. Péntek este munka után indultunk, és először egy vacsorára mentünk a Veneza nevű étterembe. Az étteremben a falakon a plafonig állnak a borosüvegek a polcokon a világ minden tájáról. Lenyűgöző gyűjtemény tényleg, és minden eladó. Erről a helyről mindenki áradozott nekem, hogy mennyire finom a kaja. Ehhez képest nekünk kicsit csalódás volt. Az ételek jók voltak, de semmi extra. Lehetséges, hogy a minőség rovására ment az, hogy sokan voltunk. A borok viszont szuperek voltak.


A vacsora után elindultunk a hotelbe, de a GPS elvitt minket egy kavicsbányába. Szakadt az eső, semmit sem láttunk, és 4 kilométer után egy sorompóba ütközünk. Szóval fordulhattunk is vissza, köszi Google Maps! Másnap Filipe nagyon rosszul lett, hasmenés, láz, stb. Meg van róla győződve, hogy az egyik betegemtől kapott bonbontól lett rosszul. Az mondja, hogy már biztos évek óta a szekrényben állt a néninél. Szerintem pedig nem kellett volna bezabálnia az egész dobozzal egy ültő helyében. A partra azért lementünk egy kicsit, a hotelnek közvetlen lépcsôje van a Praia de Falesia nevű strandra, ami csodaszép. Ahhoz képest, hogy egész hétvégére szakadó esőt jósoltak, délelőtt verőfényes napsütés volt a parton. A turisták bikiniben nyomták, és volt aki a vízbe is bement. Mi csak a siklóernyősöket nézegettünk, akik a parton keringtek.


Délután Filipe visszament a kongresszusra, én pedig találkoztam a barátnőimmel és együtt ebédeltünk. Ebéd után pedig vásárolni mentünk, vettem egy csomó szuper dolgot. Filipe este már haldoklott, így ahelyett, hogy elmentünk volna vacsorázni valamerre, ahogyan terveztük, vittem neki canja-t. Vasárnap dél körül jöttünk el a hotelből, és jó portugál feleség módjára főztem egy nagy adag canja-t otthon. Filipe azt mondta, hogy finomabb lett, mint az anyukájáé!

2016. október 25.

back

Az utóbbi hetekben sokszor azon kaptam magam, hogy arra gondoltam, hogy ezt milyen jó lenne megírni a blogon. Nagyon régen nem volt már ilyen. Azt hiszem, hogy az esküvő szervezése minden energiámat felemésztette az elmúlt hónapokban. Tény, hogy most is bőven van mit csinálnom, hiszen a munka mellett szakdolgozatot kell írnom, és egy kutatást is csinálok, amihez a deadline december eleje, de mégis hiányzik az, hogy egy kicsit kiéljem a kreativitásomat.

Nem szeretek visszafelé írni az időben, mert ha eltelik pár nap, akkor már nem tudok úgy írni a dolgokról ahogyan szeretnék, hiszen már más dolgok foglalkoztatnak. Az utolsó bejegyzésem óta azonban történtek olyan események, amikről nem tudtam volna rögtön írni. Gondolok itt például az esküvőnkre, ami annyira intenzív élmény volt, hogy nekem hetekre volt szükségem, hogy minden a helyére kerüljön. Csodálatos volt, de iszonyú intenzív az egész. Érzelmileg hasonló élményként képzelem el a szülést. A szülés is egy olyan élmény lehet, amitől el kell egy kicsit távolodni, hogy azt lássuk, ami valójában történt.

Szóval I'm back!

2016. április 26.

kerek hét

Szeretem az ilyen vasárnap estéket. Ülök a szép tiszta nappalinkban, és a háttérben megy a TLC-én valami buta reality. Filipe meccset néz a másik szobában, és teljes nyugalom van. A nyugalom oka pedig az elégedettség, ugyanis rendkívül produktív hetem volt:
  • Hétfőn megtartottam az előadásomat a pszichiátrián az inszomniáról, ami nagyon jól sikerült.
  • Kedden befejeztem és kinyomtattam a posztert a csütörtök-pénteki konferenciára.
  • Szerdán levetettem két anyajegyet. Nagyon régóta halogattam már a dolgot, de végre rászántam magam. Az egyik a vállamon volt, pont a melltartó pántjánál, ami nagyon zavart sportolás közben, a másik pedig a hátamon csúfoskodott. Szeptemberben lesz az esküvő, így éppen időben vagyunk vagy nem. Egy munkatársam vette le, aki bejár a bőrgyógyászatra besegíteni, és aki fogorvos volt korábban. Megspórolt nekem 300 eurót ezzel, mert itt egyetlen szemölcsöt 150 euróért vesznek le a magán bőrgyógyászok. Őrület komolyan. A sebeim szépen gyógyulnak, szerdán szedem majd ki a varratokat. Annyira vékony fonállal varrta össze, hogy szerintem csak nagyítóval tudjuk majd kiszedni.
  • Csütörtök-péntek konferencián voltam.
  • Szombaton Filipe elment az esti misére, ahol megkaptuk a jegyesoktatáson való részvételről szóló igazolást. Itt a jegyesoktatással nem viccelnek, egy 2 hónapos kurzusról van szó. Péntekenként este 9-től éjfélig vagy tovább tartott minden alkalom, és kis csoportokban kellett megbeszélni az élet nagy dolgait: "mi a különbség a férfi és női nem között", "lehet-e szexelni házasság előtt", "hogyan neveljük a gyerekeinket", "isten szerepe a mindennapjainkban". Én egyáltalán nem vagyok már vallásos, szóval nagyon élveztem nem a dolgot. Plusz én voltam gyakorlatilag az egyetlen hitetlen, vagy legalábbis egyedül én vállaltam be (a portugálok szeretik előadni magukat), ami miatt voltak érdekes pillanatok. Mint például amikor az egész csoport előtt felolvasták, hogy és van közöttünk egy hitetlen. A munkatársam pedig felröhögött, mert tudta, hogy én vagyok. De a lényeg, hogy vége, és lesz szép temploni esküvőnk. 
  • Filipe azért ment egyedül, mert vacsorára vártunk egy baráti párt, és ugye valakinek főznie kellett. Előételnek tonhalkrémet csináltam, és levelestésztába göngyölt Azori-szigeteki véreskolbászt. Ez a kolbász szegfűborssal készül, ami egy kedvelt azori fűszer, és a falatkákat mézzel kell enni. Filipe anyukájától tanultam. Mi imádjuk, és szombaton is hatalmas sikere volt. A főétel póréhagymás-spenótos-gombás rizottó volt, amit a barátnőmnek csináltam, mert tudom, hogy nagy kedvence a rizottó. Azt mondta, hogy ez volt élete legjobb rizottója, aww. Desszertnek pedig lime-os túrótortát készítettem. Annyira jó volt ez az este, annyira simán ment minden, hogy el sem hiszem. Mindennel időben készen lettem. Megterített asztallal vártam őket, és másnap csak egy pár tányért kellett elpakolnom. Nagyon jól éreztük magunkat. A barátnőm írta is másnap, hogy még sok ilyen estét kíván magunknak. 
  • Vasárnap pedig sikerült befejeznem az absztraktot egy olyan konferenciára, amiről már teljesen letettem, mert eredetileg csütörtök volt a határidő. De jófejek voltak, és meghosszabbították a deadline-t keddig. Szóval ez is done.

Tulipán - Lidl
A kancsó és a színes tál egy portugál lakberendezési boltból van
(Loja de gato preto), amit nagyon szeretek.
A tál a Lisboa sorozat része, ami a lisszaboni házakat ábrázolja.
Van ebbol a sorozatból tortatálam és desszertes tányérjaim is.

Imádom ezt az érzést vasárnap este. Hogy minden kerek volt a héten. Azt pedig még jobban, hogy a mostani hétfő itt nemzeti ünnep, így egy nappal hosszabb lett a hétvége. Mondtam is ma Filipének, hogy szerintem ez lenne az ideális. Négy nap munka, három nap szabadnap.

2016. április 6.

otthon

Nagyon vártuk már ezt a hetet. Izgatottan, aggódva, lelkesen és idegesen. Sok-sok elintéznivaló, találkozó és döntés várt ránk. Kezdésnek két napot a szüleimmel töltöttünk vidéken. Már másfél éve nem voltam otthon a szülővárosomban, és a Bükkben sem jártam, pedig imádom. Voltunk a Barlangfürdőben, amit továbbra is nagyon szeretünk, és meglátogattuk a hegyekben élő barátnőmet is. Most találkoztam először a másfél éves kislányával, aki egy kis tündér. Elképesztő, hogy gimiben osztálytársak voltunk, és neki már három gyereke van. A barátnőmék gyakorlatilag nem beszélnek angolul, így amíg én velük beszélgettem, addig Filipe a gyerekekkel játszott. Engem szeretni szoktak a kicsik, ami nem hátrány a szakmámban, de most a barátnőm kislánya bizalmatlan volt velem. Konkrétan rám se hederített. Filipe ölébe persze kéredzkedett, nyújtotta neki a kezét, szóval együtt sétálgattak. A kislányok imádják Filipét, bár ezen nincs mit csodálkozni.

A hét közepén felvonatoztunk Budapestre, és beindult az esküvő gépezet. Amikor belefogtam a szervezésbe, rögtön beláttam, hogy egyedül nem fog menni. Találtam egy szuper esküvőszervezőt, akibe az első skype beszélgetés után "beleszerettem". Az a helyzet, hogy én egy kicsit nagyon control freak vagyok, így az elején nehezen birkóztam meg azzal, hogy nem én csinálok mindent. Tudom, hatalmas problémáim vannak. Annyira gördülékenyen zajlott le ez a pár nap, hogy jobbat elképzelni sem tudtam volna. Meglett a ruhám, találkoztunk a pappal, a fotóssal, tolmácsokkal, dj-vel, és még sorolhatnám. Lementünk a helyszínre is a Badacsonyba, és csodaszép. A képeken is nagyon tetszett, de élőben awwww. Szóval most teljesen zen hangulatban vagyok az esküvővel kapcsolatban. Bár a kiegészített költségtáblát a napokban fogom megkapni. Úgy sejtem ez nem fog jót tenni a zen állapotnak.

Az utolsó előtti nap délutánját pedig a két unokaöcsimmel és az unokahugimmal töltöttük a Margit-szigeten. Tesómék csak azért jöttek fel Budapestre, hogy velünk találkozzanak. Természetesen az unokahugim is teljesen odavan Filipéért. A gyerekek nőnek mint a gomba, elképesztő komolyan. Filipe egy kicsit hamarabb elköszönt tőlük, mert focimeccsre ment az egyik barátommal. Én pedig elkísértem őket az autóig. Amikor elbúcsúztunk, a két és fél éves unokahúgom azt mondta, amikor átölelte a nyakamat, hogy "ugye holnap is jössz?". Én pedig majdnem elbőgtem magam. Amikor a fiúk születtek, még otthon éltem, és viszonylag gyakran találkoztam velük. A pici lány viszont már azután született, hogy kiköltöztem. A karácsonyi elválás is nagyon nehéz volt. Zokogva sírtam itthon, amikor megnéztük a videót, amin énekelt. Karácsonykor egy hétig voltunk együtt az egész családdal, és utána nagyon hiányoztak. A mostani találkozás a gyerekekkel megint felkavart bennem valamit, és a könnyeimmel küszködtem egészen az Árpád-hídig. Ott felszálltam a metróra és már mentem is  a blogger talira. 

A Castroban találkoztunk a lányokkal: Milonkával, Marcipánnal, és Miával. Nagyon vártam már ezt a találkozást, hiszen évek óta olvasom mindhármukat. Iszonyú jót beszélgettünk mindenféléről. A bónusz pedig Pilla volt, aki pont akkor érkezett, amikor Miának mennie kellett. A lányok még annál is jobb fejek, mint amilyennek a blogjuk alapján tűnnek. Kár, hogy nem élünk egy kicsit közelebb egymáshoz. Köszönöm még egyszer az estét, szuper élmény volt.

Ui: Arra gondoltam, hogy a következő blogtali itt legyen!

2016. március 27.

találkozzunk!

Szerdától vasárnapig Budapesten leszek, és szuper lenne találkozni veletek. Péntek  vagy szombat estére gondoltam, mert egyrészt hétközben esküvőszervezésben leszünk, másrészt ti is dolgoztok. Mit szóltok az ötlethez? Én nagyon vágyom már egy igazi budapesti éjszakára! :)

2016. február 7.

once upon a time...

Borult és nyálkás decemberi nap volt. Mégis izgatott voltam, mert tudtam, hogy egész nap csavarogni fogunk Budapesten. Sokáig nyújtózkodtunk a meleg lakásban, mielőtt elindultunk ebédelni a Mazel Tovba. Már nagyon kíváncsi voltam a helyre, mert az egyik kedves barátnőm pasija tervezte a belső terét. Szuper volt a kaja, szuper volt a rozé bor és a hangulat is. Pont ráláttam a mosdóra, így megcsodálhattam azt is, ahogyan Ganxta Zoli igazítgatja a tincseit és a láncait a tükör előtt. Nem tudom, nekem sosem volt még hiú pasim. Filipe néha, amikor rohanunk éppen valahová szemrehányóan megjegyzi, hogy még arra sem volt ideje, hogy belenézzen a tükörbe. Ilyenkor mindig megnyugtatom, hogy ne aggódjon, tükör nélkül is nagyon szép. 

A Mazel Tov után elindultunk a Sziklakórházba, és pont lekéstük a buszt. Egy darabig vacilláltunk, hogy mi legyen, mert már későre járt, és várt minket a vacsoraprogramunk is. Végül úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk, mert Filipe nagyon szerette volna megnézni. Az ő ötlete volt egyébként, én azt sem tudtam, hogy létezik. Ácsorogtunk egy kicsit ölelkezve a buszmegállóban. Szuper romantikus volt tényleg, sosem csinálunk máskor ilyesmit. Ölelkezni szoktunk, buszmegállóban ácsorogni már ritkábban. Felsétáltunk egy meredek, hangulatos lépcsősoron a Sziklakórházhoz, és éppen beestünk egy induló csoportba. Imádtuk az egészet. Lenyűgözött a hely, és az ott dolgozó emberek története, a régi orvosi műszerek. Honvágyat éreztem, vagyis inkább azt, hogy tartozom valahová, hogy igen, ez az én történetem is. Egyszer majdnem elbőgtem magam. Azt éreztem, hogy ezer szállal kötődöm ide, és ilyet már nagyon régen nem éreztem. Amikor kifelé jöttünk, az egyik ott dolgozó lány odaszólt egy másiknak, hogy "ez a srác milyen szép". A másik pedig azt válaszolta neki, hogy "a leghelyesebbekkel úgyis csak a baj van". Körbenéztem, és Filipe volt az egyetlen pasi a környéken, szóval tényleg róla beszéltek. Ránéztem Filipére, és konstatáltam, hogy igazuk van. Tényleg nagyon helyes pasim van. Portugálul beszéltünk, ami első hallásra egy fura nyelv. Valószínű ezért nem gondolták, hogy magyar vagyok. Én nagyon vigyorogtam, Filipe pedig értetlenkedve nézett rám. Kint persze elmeséltem neki, hogy mi történt. Röhögött ő is. 

Volt még egy kis időnk a vacsora előtt, így sétálgattunk a szépen kivilágított utcákon kéz a kézben. Hülyeség, de úgy izgultam, mint egy első randi előtt. Filipe a Costesbe vitt vacsorázni. Amikor megérkeztünk a pincérek sorfalat álltak, ami nagyon mókás volt. Ahogyan az is, hogy minden ételt megelőzött egy 5 perces monológ arról, hogy mi van a tányéron. Az egyik pincérünk egy szlovák srác volt, aki egy darabig Lisszabonban élt, így portugálul is beszélgettünk vele. Amikor kihozták az első ételt, én csak bámultam a tányérra. Mondtam Filipének, hogy ez annyira szép, hogy nincsen szívem megenni. Műalkotás volt komolyan. A desszertem például a "séta az erdőben" nevet viselte, és folyékony nitrogén ágyon érkezett.

A vacsora után lementünk a Duna-partra, és a Szabadság hídtól lesétáltunk a Parlamentig. Éppen a Lánchídon andalogtunk, amikor Filipe fogta magát, és letérdelt elém gyűrűvel a kezében. Annyira édes volt. Látszott rajta, hogy nagyon izgul. Egyébként már akkor gyanút fogtam, amikor leértünk a Duna-partra, mert furán viselkedett. Utólag elmesélte, hogy az eredeti terve az volt, hogy a Városligeti jégpályán kéri meg a kezemet, de aznap zárva volt egy rendezvény miatt. Így csak másnap mentünk korcsolyázni, ő viszont már nem akarta halogatni a lánykérést. Mondta, hogy nagyon nehéz volt a logisztika. Például a gyűrűt egy vastag zokniba dugta el a bőröndbe, hogy ne találjam meg. Mennyire cuki már?! Nagyon meglepett Filipe, mert általában nem túl jó az ilyesmiben. A meglepetéseket például nem tudja magában tartani. Legtöbbször pedig egyáltalán nem készül semmivel. Most viszont egy egész napos tervet készített, és annyira szép volt az egész. Miután hazaértünk, hajnalig iszogattunk a barátaimmal, akiknél megszálltunk. Ja és persze igent mondtam. Nyáron esküvő!