2015. április 12.

i'm back

Az elmúlt pár hónap nagyon sűrűn telt. A 2015-ös év a kórházi gyakorlatokról szól. Heti egyszer megyek csak a munkahelyemre. Heti hat órában, ami semmire sem elég. Az elején nagyon hiányzott a munkahelyem, mert ugye ott 1 év alatt már beilleszkedtem, kialakult a munkaritmusom, stb. Az első hónapokban nagyon nem találtam a helyemet a kórházban. Furcsa volt visszacsöppenni a "hatodéves létbe", hogy újra valaki árnyéka vagyok. Persze más az egész teljesen, mert ezeknek a gyakorlatoknak az a célja, hogy megismerjem az alapellátás (aki én vagyok, mint családorvos) és a kórházi ellátás együttműködését, illetve az, hogy a számomra fontos tudást bezsebeljem. Nem csak terápia téren, hanem például, hogy milyen vizsgálatokat van tényleg értelme kérni egy-egy diagnózis felállításához, plusz hogy ezek kivitelezéséhez milyen "infrastruktúra" van Algarve-ban. Nem célom például, hogy beleássam magam a biológiai terápia mélységeibe, de érdekes volt látni, hogy az, amit az egyetemen még úgy tanultam, hogy kísérleti fázisban van vagy nincs rá pénz, az ma már itt remekül működik a gyakorlatban. Júniusig most szabadon választható gyakorlataim vannak, ami azt jelenti, hogy havonta új helyre kerülök. Januárban a bőrgyógyászaton voltam, és annak ellenére, hogy teljesen egyedül műtöttem le bőrrákokat, megtanultam szépen varrni, megtanultam megkülönböztetni egy csomó nyavalyát, mégis motiválatlan voltam. Valahogy semmire sem volt időm, minden idegesített. Februárban a rehabilitációs osztályon voltam, ahol pont ugyanígy éreztem magam. Ez volt az a hónap, amikor elkezdtem jógázni. Nem tudom, hogy a jóga hatása volt-e vagy egyszerűen csak beleszoktam-e az új életmunkahelyzetbe, de szép lassan elkezdtek rendeződni a dolgaim. Márciusban, amikor a tüdőgyógyászaton voltam, már éreztem, hogy motivált vagyok és érdekelnek a dolgok. Időm viszont semmire sem volt, mert reggeltől estig a rendeléseken ültem, utána jógára, továbbképzésekre, megbeszélésekre jártam. Mire le tudtam ülni otthon a kanapéra, általában már este tíz volt. 

A kórházi életnek vannak ám pozitív oldalai is. Például az, hogy a szociális életem egyértelműen fellendült. Gyakorlatilag minden nap barátokkal reggelizem, ebédelek, kávézomteázom. Plusz új embereket is megismertem, szóval nincs okom panaszkodni. Sok-sok programot szerveztünk, vacsorákat, borkóstolókat, kirándulásokat, szóval tényleg minden hétvégén mentünk valamerre. Például emiatt sem értettem azt, hogy mi bajom volt január-februárban, hiszen folyamatosan emberek között voltam, folyamatosan csináltam valamit. Azt hiszem egyre nehezebben viselem a változásokat. Öregszem komolyan. Ja és persze a 16 fokos lakás sem lendített sokat az életkedvemen. Reggelente igazi harc volt kikelni az ágyból, és zuhanyozni menni. Utálom, iszonyatos ez a hideg. Azt hittem, hogy lassan megszokom ezt. Pláne, hogy már igazi felszerelésem van polár pizsamákkal, plüss köntössel, irha házicipővel, de úgy látszik, hogy lehetetlen küldetésről van szó. Még szerencse, hogy azóta már beköszöntött a nyár.

A jóga pedig fantasztikus dolog. Heti két-háromszor járok egy jógaiskolába, ami egy óvárosi felújított lakásban működik. Egy-egy órán maximum nyolcan vagyunk. Mindig alig várom, hogy belépjek az ajtón és meglássam a mosolygós jógaoktatómat, aki az ajtóban vár és megölel. Ráadásul két barátnőm is jár jógára, és ha nem is pont ugyanarra az órára megyünk, néha összefutunk az öltözőben. Ez az első mozgásforma, amit tényleg élvezek. Eltelt két hónap és még mindig motivált vagyok. Tudom követni a koreográfiát, ez például nálam egy sarkalatos pont. Általában iszonyú béna vagyok az ilyesmiben. Folyamatosan érzem, hogy fejlődöm és ez nagyon jó. Ahogyan az is, hogy szép lassan sikerült rendbe tennem a dolgaimat. Rendszereztem végre a rengeteg cikket, szakanyagot, számlákat stb, ami már halomban állt a dolgozósarokban. A lakás is mindig tiszta. Nem halmozom a teendőket, hanem rögtön megcsinálom őket. Szépen lassan alakulnak át a dolgok az életemben, és azt hiszem ehhez köze van a jógának is.

Most egy hétig egyedül voltam, mert Filipe hazament a szigetre. Volt időm egy kicsit jobban befelé figyelni, barátokkal lenni, és rájöttem, hogy milyen szerencsés vagyok. Van egy társam, akivel nagyon szeretjük egymást már lassan öt éve. Akire mindig számíthatok, aki megért és támogat. Imádom a kis lakásunkat. Egy-két dolog még hiányzik, de gyakorlatilag már mindenünk megvan. A világ egyik legszebb tengerpartján élek, ahol sosincs igazi tél. Mindig zöld marad minden, és ahol a legmagasabb a napsütéses órák száma Európában. Ez egyébként tényleg egy csoda. Minden egyes nap süt a nap. A bőrrák kockázata és a bőr fokozott öregedése felett most elsiklanék, ha nem gond. Szeretem a munkám, szeretem a barátaim. Szóval most nagyon jó nekem.

Ui: Ne haragudjatok, hogy nem válaszoltam kommentekre, levelekre. Nem nagyon van mentségem, úgyhogy nem is keresek kifogásokat. Igyekszem pótolni a lemaradásaimat.

Az eddigi legeslegjobb jógaórámon, amin csak hárman voltunk, és kemény nyújtásos óra volt, ez szólt a meditációs levezető alatt. Imádom.