Az elmúlt egy hónap nagyon sűrűn telt. Gyakorlatilag semmire sem volt időm. Jógán is csak háromszor voltam egy hónap alatt. De nem panaszkodom, mert rengeteg családozásra és barátokkal töltött időre volt lehetőség az elmúlt hetekben. Kicsit fáradt vagyok, de megérte minden percét. Letörölhetetlen mosoly van az arcomon folyamatosan.
Június végén jöttek a szüleim, és együtt utaztunk a Azori-szigetekre, Filipe családjához. Rengeteget kirándultunk, és annak ellenére, hogy én már mindenhol jártam korábban, nagyon jó volt megint végigjárni mindent. Viszonylag szerencsések voltunk az időjárással is, mert csak az utolsó napon szakadt az eső. Az óceánba viszont csak egyszer tudunk bemenni, mert egy meleg áramlat rengeteg medúzát hozott magával. Végre láthattam a
Sete Cidades krátertavait szikrázó napsütésben. Az egyik tó zöld, a másik pedig kék. Lélegzetelállító élmény volt. Jártam már többször is a tavaknál, de sosem tükröződött vissza a napfény ilyen szépen. Cuki legenda is van a két tóról. Volt egyszer egy hercegkisasszony, aki nagyon szerette a természetet, és mindig kiszökött a várból. Beleszeretett egy juhászfiúba, de ez a király fülébe jutott, és megtiltotta a további találkozókat. Az utolsó alkalommal, amikor látta egymást a két szerelmes, mindketten kisírták a szemüket. Az egyikőjük szeme kék volt, a másikójuké pedig zöld. Így keletkeztek a tavak. Mese vége. A szüleim nagyon élvezték a nyaralást. Folyamatosan azt mondogatták, hogy sohasem gondolták, hogy egyszer ilyen szép helyeken járnak majd.
|
sete cidades |
Voltunk
Ferrarián, ami egy medence-szerű kis öböl. A vulkanikus tevékenység miatt az öblöt felmelegítik a forró kövek, ami apálykor olyan meleg, hogy éget. Dagálykor viszont fantaszikus, ahogyan a forró víz kavarog a beáramló hideg tengervízzel. Ez az egyik kedvenc helyem a szigeten. Az öbölben is voltak medúzák, amit a portugálok találóan
élő víznek hívnak, de a helyiek kihalászták hálóval, így kis várakozás után be tudtunk menni a vízbe.
|
ferraria |
Ellátogattunk az
ananász ültetvényekre is. Itt termelik a világ legjobb ananászát üvegházakba. Az egész folyamat 18 hónapig tart. Kirándultunk
Furnasban is, ahol szintén a vulkanikus tevékenység következtében forró kénes
büdös víz tör fel. A vízben kukoricát és tojást is főznek, így ilyet is ettünk. Az is helyi szokás, hogy a földbe ásott gödrökbe helyezett edényekben főznek. Az itteni véres kolbász, azaz
morcela, az egyik legjobb dolog a világon.
|
furnas - ez régi kép, azóta már szép kiépített út van itt |
|
furnas |
A
Terra Nostra parkba is elmentünk, ahol sétáltunk egy nagyot, és fürödtünk a meleg vasas vízben. És így tovább, napokig mesélhetnék. Március óta fapados járatok is repülnek Ponta Delgadába. Nézzétek meg ti is magatoknak!
|
terra nostra park |
|
terra nostra park |
|
terra nostra - a vasas víz |
Filipe családja nagyon aranyos volt, szeretettel fogadták a szüleimet. Mindent meg akartak nekik mutatni. A kommunikáció persze nehézkes volt a nyelvi korlátok miatt, de nagyon jól alakult minden. Pihenni megint nem volt idő, de annyi baj legyen.
Nagyon gyonyoru helyeken jartal Selinda! Emlekeztetnek a kepek Uj-Zelandra! Remelem egyszer engem visztek majd korbe a szigeten!! :)
VálaszTörlésJaj nagyon jo lenne! Mondjuk jovore? :)
Törlés