2015. november 27.

back to work

Hazaértünk. Szerintem szörnyű, hogy a szabadság után megvár a munka. Igazán elmehetne ő is nyaralni. Lehetőleg örökre. Írok majd az utazásról is, de most sürgősen el kell pusztítanom a teendők egy részét.

Hétfőn reggel az új rókakomás felsőmben mentem dolgozni, mert a 36 órás hazaút után nem esett jól rögtön másnap dolgozni menni, és igazi komfortra vágytam. Következő nap viszont felvettem a kedvenc farmerruhám, amit nyáron vettem. Esténként hordtam nyáron is, de amikor megláttam pont így képzeltem el az összeállítást az őszi napokra. Azt hiszem jól sikerült, mert én sosem figyelem, hogy megnéznek-e az utcán, de ez alkalommal lehetetlen volt nem észrevenni. Egy motoros srác például leejtette a sisakját a földre. Egy munkatársam pedig, akivel már ezerszer beszéltem, és sosem mutatott érdeklődést, utánam fordult amikor elköszöntünk. A ruha hossza nálam határeset, ha munkahelyről van szó, de köpenyben dolgoztam és nem látszott. Ja és levágattam a hajam is. Most csak vállig ér, van egy kis frufrum is, és imádom.

sál - portobello piac london
kabát - nagy bazár isztambul
ruha - springfield
táska - parfois
harisnya - primarck
bokacsizma - seaside

10 megjegyzés:

  1. Nagyon csini :)

    Ne is mondd, annyi todolist-em halmozódott fel vizsga-készülés közben, hogy most csak enerváltan nézegetem őket, hátha varázsütésre valaki kipipál róla valamit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, szakvizsgáztál vagy most fogsz? Dejó, mármint tudom hogy sok stressz és munka, de jó lehet már szakorvosnak lenni vagy majdnem annak lenni.:) Nekem még 2 év...:( Pont ma szomorkodtunk a barátnőmmel azon, hogy basszus már megint szakdolgozatot kell írni, már megint fejetlenség van a képzéssel kapcsolatban, stb. Erre próbáltam azt mondani optimistán, hogy de a felén már túl vagyunk. Aztán rájöttem, hogy még hátravan a másodéves vizsga és szakdolgozat.

      Törlés
    2. November 19. volt a jeles nap :) Nagyon sok volt a stressz, főként a szokott szakképzési bizonytalanságok miatt (így most csak próbálok magamhoz térni, nem igazán fogtam fel), de úgy látom ott sem jobb a helyzet. Utólag azt hiszem örülök a tavalyi másodéves vizsgának, a 3/4-e szakvizsga tétel benne volt...

      Törlés
  2. Beleszerettem a táskába :) Ani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, én is. Ezt a táskát tavaly karácsonyra vettük Filipe anyukájának. Aztán amikor hazaértünk a karácsonyi vásárlásból, azt mondta nekem Filipe, hogy: "- Ez a táska annyira szép, és tudom, hogy mennyire tetszik neked is, úgyhogy szerintem maradjon a tiéd, és veszünk valami mást anyukámnak." Bizony, így lett az enyém. <3

      Törlés