5 évvel ezelőtt ismertem meg Anthony Bourdain-t. Filipe volt az, aki megnézette velem az első részt az Azori-szigetekről. Azóta is rajongó vagyok. Januárban végre Budapesten járt a stáb, szóval nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hoztak ki a városból.
A lisszaboni részt most néztem meg először, és büszke vagyok magamra, mert a legtöbb ételt már próbáltam. Sőt azt is értem már egy ideje, hogy miért nem viszik túlzásba a fűszerezést a portugálok, és hogy miért az alapja mindennek a só, olívaolaj és fokhagyma. Az elején emlékszem minden ízetlen volt. Aztán eltelt durván egy év, és elkezdtem érezni az ételek igazi ízét. Azóta imádom a portugál konyhát. A lisszaboni részben megjelennek olyan emberek, mint António Lobo Antunes, aki azt hiszem a leghíresebb élő portugál író. Beszél a diktatúráról, és a portugál gyarmati háborúról is, amiről többet kellene olvasnom. Főleg azért, mert mindez 40-50 évvel ezelőtt történt csak, és mai napig érezhető a hatása. Amikor elkezdtem dolgozni nagyon meglepődtem azon, hogy milyen magas az analfabéták aránya, ahogyan azon is, hogy milyen sok a heroinista. A válasz minderre a diktatúra. A tanulatlan ember nem lázad, ahogy a bedrogozott sem. A lisszaboni részben szereplő séfek pedig mind híresek, és saját műsoruk van.
Az Azori-szigeteki rész:
Isztambulban ettünk bárány kebabot a Dürümzade nevű helyen. Kétszer is, mert annyira fantasztikus volt. Amikor láttuk az isztambuli részt, tudtuk hogy ezt ki kell próbálnunk. Pont a napokban beszéltünk arról Filipével, hogy sosem fogjuk elfelejteni az ízét. Isztambulba vissza kell mennünk valamikor. Imádom.