elônap

Gyorsan eltelt ez a 3 hét, holnap már megyek is vissza a napsütéses új otthonomba. Idôközben kiderült, hogy én Faro-ban, Filipe pedig Portimão-ban kapott állást. 60 km, de napi szinten ingázni fárasztó és drága lenne. Így végül úgy döntöttünk, hogy megpróbálok cserélni valakivel és Portimão-ban fogunk élni. A kérvényeket már leadtuk, szóval most már csak a "szupergyors" portugál ügyintézésen múlik minden. Remélem azért egy hónap alatt elintézik. Persze ezért majd minden nap baszogatnom hívogatnom kell ôket, de már rutinos vagyok. 

Elkezdtünk lakást keresni. Nem egyszerû történet ez sem és ráadásul sikerült összevesznünk is az egészen. De szerencsére, mint mindig, most is közös nevezôre jutottunk. A terv az, hogy 28-án lemegyünk délre és belecsapunk a keresésbe. Kivettünk egy hotelszobát és maradunk, amíg nem találjuk meg "a" lakást. 

Az utóbbi napokban jöttem rá arra, hogy sokkal többet kell megmutatnom Filipe-nek a saját kultúrámból, a saját dolgaimból. A viták kapcsán egy kicsit megijedtem. Tisztában voltam azzal, hogy nagyon különbözôek vagyunk. És ez nem csak abban merül ki, hogy ô portugál, én pedig magyar vagyok. Hatalmas társadalmi, szociális, gazdasági és még sorolhatnám, különbségek vannak közöttünk. Ezek persze napi szinten is elôkerülnek, de eddig azt hittem ez nem állhat kettônk közé. Az utóbbi idôben viszont elbizonytalanodtam. Vicces, mert sosem szerettem volna egy orvost magam mellé. De Filipe-vel ez az egyetlen közös pont az életünkben. Kicsit ellustultam  a kifejezés szempontjából is. Azt akartam, hogy mindent megértsen és nekem semmit se kelljen elmagyaráznom. Dehát hogyan is érthetné meg a dolgokat, ha én nem veszem a fáradtságot, hogy elmeséljem?! Szóval ez az én saram is. Azt az egyet tudom csak, hogy rengeteg munkánk van ebben a kapcsolatban és még mindig pakolni szeretném bele az energiát, mert megéri.

mondások

Nagyon jó itthon lenni. Ma bementem a városba. A buszon azon gondolkodtam, hogy olyan, mintha sohasem mentem volna el innen. Sok fiatal lányon láttam a végzős karszalagot és eszembe jutott az utolsó évem a gimiben. Olyan szép volt azaz év. Első barát, sok buli, sok különóra, sok beszélgetés, érettségi, felvételi és az utolsó  szabad nyár az egyetem előtt, amikor fülig szerelmes lettem, életemben először. Mindez már 10 éve történt. 

Csípős paprikás és snidlinges gomolya sajtot vacsoráztam és közben néztünk Anyával valami vetélkedőt a tévében. Azt kérdezték, hogy melyik törvény fűződik a Bánk bán által meggyilkolt királyné férjének nevéhez. Én pedig rögtön rávágtam, hogy II. András és Aranybulla. Meg is lepődtem magamon, ugyanis a történelem sosem volt az erősségem. Mindig a törin próbáltam időt spórolni. Biztos azért emlékeztem erre, mert van irodalmi és zenei vonatkozása is a Bánk bánnak. Szóval igazán megérte a 20 év, amit az iskolapadban töltöttem.

Filipe-nek megvettem az első karácsonyi ajándékát, remélem örülni fog neki. Nagyon hiányzik. Minden egyes nap egyre jobban. Sokat gondolkozom mostanában kettőnkről. Iszonyú jó ez az egy hónap most külön, mert egy kicsit megfáradt a kapcsolatunk az utóbbi időben. Gyakorlatilag napi 24 órában együtt voltunk hónapokon át, ami szerintem komoly próbája egy kapcsolatnak. Szóval az elmúlt napokban mind a ketten fellélegeztünk egy kicsit és mindketten alig várjuk, hogy újra láthassuk egymást.

Találtam egy olyan oldalt, ahol minden nap egy portugál közmondást magyaráznak el. Egyszerűen imádom. Gyakran kérdezek ilyesmiket Filipe-től is, és őt is szoktam fárasztani a magyar verziókkal. Olyan gyöngyszemek vannak ezen az oldalon, mint például "Ez levet fog ereszteni!", ami nem más, mint az "Ennek nem lesz jó vége!". A "Ne igyál előre a medve bőrére!" portugálul úgy hangzik, hogy "Ne számolj  előre a tojással a tyúk fenekében!" vagy "Ne lődd fel a tűzijátékot a buli előtt!". 

Ja és holnap már tényleg elkezdek tornázni.

itt

Itthon vagyok pár napja. Anyával bementünk a városba vásárolgatni és beugrottam egy barátnôm munkahelyére, aki nem használ internetet, a telefonszámát pedig elvesztettem. Hónapok óta nem beszéltem vele és azt mondta, amikor meglátott, hogy: - Összetört az életem az elmúlt egy hónapban. - Az édesanyját, akit én is ismertem, elütötte a villamos és meghalt. Márnap délelôtt meglátogattam otthon és nagyot sétáltunk a kisfiával. Jó volt, én pedig nem csalódtam. A barátnôm ugyanaz az erôs, életvidám, talpraesett nô, akit megismertem.

Tegnap, amint hazaértem, hívott egy másik barátnôm, hogy lepjük meg Babát, az én gyerekkori barátnômet. Ô ugyanis még nem tudta, hogy itthon vagyok és a 3 éves kisfiának volt szülinapi zsúrja. Megérkeztünk és Baba annyira örült nekem, hogy sírva borult a nyakamba és úgy öleltük egymást sokáig. Majdnem én is elsírtam magam. A buli nagyon mókás volt. Meg is fogadtam, hogy én sosem fogok gyerekzsúrt rendezni otthon. Meghaladná a képességeimet azt hiszem. Az egyik apukán egy tucat gyerek lógott és kitört alattuk a fotel lába. A gyerekek rengeteg gyurma sütit "sütöttek". Mi pedig felnôttek szagolgattuk a gyurmát és próbáltunk rájönni, hogy milyen illata van. Képzeljétek, mandula! Marcipán illatú gyurma. Amikor pedig mindenki elment, eltakarítottuk a romokat. Az est csúcspontja pedig az volt, amikor a "Happy Birthday" felirat egyik fele leszakadt és Baba férje le akarta szedni az egészet, mivel a bulinak már vége volt. A szülinapos viszont odaszaladt a barátnômhöz és azt mondta: - Apa tönkretette a bulimat!

Reggel nagy pelyhekben esett a hó. Persze semmi sem maradt belôle, mert még nincsen elég hideg. Filipe még sosem látott hóesést, úgyhogy lefényképeztem neki. Én pedig úgy örültem a hónak, mint egy kisgyerek.

hopp

Lement a vizsga. Volt ünneplés is, aminek az volt a következménye, hogy tegnap egész nap ágyban voltam. Filipe jófej volt és hozott egy kosár KFC-t, szóval azt ettük kólával, hogy nôjön tovább a tokánk. Jövô héttôl elkezdek itthon tornázgatni. Januártól pedig belecsapok a levesbe és keresek egy edzôtermet.

Vége a napi rutinnak, hogy reggel az ágyban azon vitatkozunk, hogy ma éppen ki a soros a kávéfôzésben és ki aludhat még tíz percet. Nem kell már tanulni. Vagyis nekem portugáloznom kell sokat, ugyanis az utóbbi idôben kicsit elhanyagoltam és mindjárt itt a január. Most pedig van egy hetem bedobozolni a lakást a költözéshez, megvenni a karácsonyi ajándékokat és találkozni mindenkivel. Elkezdtük kiválogatni Filipe ruháit. Ha jól számolom ez már a harmadik alkalom. Mindig szûkül a kör, de még így is háromszor annyi cucca van, mint nekem. A legelsô válogatás iszonyú nehezen ment, mindenre azt mondta, hogy ez kell és még jó lesz valamire. Azóta már simábban mennek a dolgok. Bedobozoltam ma a nyári ruháimat, de még bôven van mit pakolni.

Mostam szônyegeket is és kiteregettem az erkélyre, mert fújt a szél és majd hamar megszárad. A szél konkrétan annyira fújt, hogy kinéztem a teraszra és hopp egy szônyeg eltûnt. A negyediken lakunk, de szerencsére senkit sem csapott agyon és szélvédôt sem tört be. Viszont amikor lenéztem éppen egy spániel szagolgatta önfeledten, szóval izgultam, hogy lesz pisi vagy nem lesz pisi. Végül a gazdinak sikerült elrángatnia a kutyust, mi pedig összeszedtük a szônyeget.

Este megyünk születésnapi vacsorára. Iszonyú kedvetlen vagyok mindenhez. Fel kellene ráznom magam. És türelmet is vennem kéne valahol, mert mostanában az is elfogyott.

születésnapomra

Tegnap 28 éves lettem és azt is megtudtam, hogy Torgyán Józseffel egy napon születtem. Micsoda meglepetés! Egész nap vilagvége hangulatom volt. Nem szeretem a születésnapomat. Másokét szeretem, de az enyémtôl kiráz a hideg. Szegény Filipe mindent megpróbált, de én egész nap mufurckodtam. 

Este elmentünk a Tea Point-ba vacsorázni, ami felüdülés volt. Spárgakrémlevest ettem elôételnek, a fôétel pedig setréspofa(?) volt fügés gesztenyepürével. Vicces volt, ahogy a pincérfiú hörcsögfejet öltött és úgy mutatta be, hogy melyik húsról van szó. Nagyon ízlett, eddig setrésfejet csak kocsonyában ettem, de ez egész máshogy volt elkészítve és finom, szaftos hús volt. A püré pedig, nyami. Filipe spárgás rizottót evett. Az övé is finom volt, de az enyém joban ízlett neki is. Desszertnek pedig pisztácia fagyi volt karamellizált banánnal. Jót ettünk, na. 

Szülinapomra pedig megkaptam a kis szerelmemet, ôt.

kísértetek

A londoni francia ex-szerelmemmel álmodtam. Rossz hangulatú álom volt. Fura dolgok ezek az álmok. Londonban például egyetlen egyszer sem álmodtam. Annyira fáradt voltam mindig, hogy csak beestem az ágyban. Örültem is neki, mert az egyetemi éveim alatt csak egyetlen álmom volt. Visszatérô, nyomasztó álom. Amikor leállamvizsgáztam egy csapásra eltûnt. Tudtam én mindig, hogy szorongásban éltem ezek alatt az évek alatt, de akkor tudatosult bennem, hogy valójában mennyire nyomasztott az egyetem.

Szóval visszatérve a franciára. Nagy fellángolás volt. Nem mai történet, jó három éves. Volt, hogy ô ment hozzám Budapestre, volt hogy én mentem Londonba. Nagyon intenzív találkozások voltak ezek, mind a ketten el voltunk varázsolva. Bár én mindenképpen jobban, mint ô. Idén nyáron többször is azt hittem, hogy ôt látom. Aztán nyár végén az történt, hogy álltam a Ponte de D. Luiz Gaia-i oldalán az Anyukámmal és nézelôdtünk. Én peddig megláttam a franciát a hídon. Nem voltam biztos benne, hogy ô az, de amikor megláttam a barátnôjét, már semmi  kétségem sem volt. Megláttuk egymást, odajött, megölelt és beszélgettünk egy kicsit. Mind a ketten nagyon ledöbbentünk. Azt kérdezte mit keresek itt. Mondtam, hogy itt élek. Ô nyaralni jött Portugáliába, Portóba pedig csak egy(!) napra. Beszélgettem kicsit a barátnôjével, kedves lány, de láttam a szemében, hogy tudja volt valami közöm a barátjához. Egyébként a legutolsó találkozásunkkor már elkezdôdött valami közöttük, ebben egészen biztos vagyok. Adtam puszit mind a kettôjüknek, a francia szomorkodott, hogy milyen kár, hogy nem érek rá találkozni velük este, mert az Anyukámmal turistáskodom.

Amikor hazaértünk, Filipe a nagy fülhallgatóval a fején ült a gép elôtt és éppen kockáskodott valamit. Elmosolyodtam, megöleltem és én voltam a legboldogabb barátnô a világon.

tanulás-nyafogás

Szalad a lakás. A tanulás miatt az utóbbi idôben kicsit elhanyagoltam a dolgokat, így ma úgy döntöttem, hogy kihasználom a napsütést és azt hogy fúj a szél és ágynemût mosok. Arra viszont nem számítottam, hogy a szomszédos kisgazdaságban éppen ma fognak égetni valamit és ha kilépek az erkélyre, akkor megcsap a füstszag. 

Na ez például borzasztó fura dolog nekem. Központi helyen élünk, az ország második legnagyobb kórháza öt percre van gyalog. Rengeteg egyetem van a környéken, sok-sok többemeletes ház, hotel és még sorolhatnám. Ennek ellenére a mi utcánknak az elején a sok újépítésû ház mellett, van egy darab régi épület, ahol baromfi udvar van, kukorékol a kakas és szôlôt is termesztenek. Ezt onnan tudom, hogy tavaly ôsszel must folyt az úton és egy öreg néni sepergette. De ez még mind semmi. Az erkélyünkrôl egy egész gazdálkodásra lehet rálátni. Nyáron kukoricát termesztettek (ahogy a nagyszüleim mondták, tengerit). A kukoricának itt idén arany éve volt, szerintem 2 és fél méteresre simán megnôtt. Amikor itt volt Anyukám, akkor mindig rácsodálkozott, hogy milyen csodaszépre megnôtt. A gazdaság mellett pedig egy stadion van, ahol minden hétvégén egész nap meccsek vannak. A stadion egy kb. harmadosztályban játszó focicsapaté, de persze világítas az van hozzá, mert az jár. Ilyenkor eszembe jut a Diósgyôr, ahol csak pár éve lett pénz arra, hogy felszereljék a lámpákat és este sosem volt meccs, mert sötét volt.

A gazdaság és a focipálya

Fura dolog ez a tanulás. Olyan, mintha megint vizsgaidôszak lenne. Valójában ebben nagyon otthon vagyok, hiszen 8 évig ezt csináltam. Igen, nekem 8 évig tartott a 6 éves egyetem, de ha nem így lett volna, akkor sosem éltem volna Londonban és ide sem jöttem volna el soha, maximum nyaralni. Annak ellenére, hogy ismerôs helyzetben vagyok most, már nagyon nehezen veszem rá magam a tanulásra. Bevallom ôszintén, hogy belefáradtam. Belefáradtam abba a rengeteg idegeskedésbe, rettegésbe, görcsölésbe, ami minden egyes vizsgámat megelôzött. Több, mint száz szóbeli vizsgám volt. Mindegyik elôtt hánytam reggel. De nem csak én. A többieknek a hasa ment és alig tudtak elindulni, mások pedig hánytak, mint én. De persze errôl sosem beszél senki. 

Arra egyébként büszke vagyok, hogy a hatodéves nagy szigorlataimra és az államvizsgára is odatettem magam és majdnem minden ötös lett. De én akkor, ott kiégtem tanulás szempontjából. Most olvasgatom a könyvet angolul, mivel a portugál fordítás csak 1-2 hónapja jelent meg. Nézegetem a teszteket portugálul és ettôl több nem megy. És hiába könnyû megérteni az orvosi nyelvet bármilyen nyelven, hiszen latin és angol az alapja, azért megjelenik a kérdôjel a fejem felett elég gyakran, hogy mi lesz ebbôl az egészbôl. Hiszen a vizsga portugálul van és három órás. Én pedig januárban kezdtem el tanulni a nyelvet. És hiába beszélek már mindenkivel csak portugálul és hiába sikerült a nyelvi vizsgám a kamarával, azért még közel sem vagyok biztos önmagamban. Abba pedig bele sem merek gondolni, hogy mi lesz januártól, ha betegekkel és kollégákkal fogok beszélni és majd nem értem. Jaj.