Gyorsan eltelt ez a 3 hét, holnap már megyek is vissza a napsütéses új otthonomba. Idôközben kiderült, hogy én Faro-ban, Filipe pedig Portimão-ban kapott állást. 60 km, de napi szinten ingázni fárasztó és drága lenne. Így végül úgy döntöttünk, hogy megpróbálok cserélni valakivel és Portimão-ban fogunk élni. A kérvényeket már leadtuk, szóval most már csak a "szupergyors" portugál ügyintézésen múlik minden. Remélem azért egy hónap alatt elintézik. Persze ezért majd minden nap baszogatnom hívogatnom kell ôket, de már rutinos vagyok.
Elkezdtünk lakást keresni. Nem egyszerû történet ez sem és ráadásul sikerült összevesznünk is az egészen. De szerencsére, mint mindig, most is közös nevezôre jutottunk. A terv az, hogy 28-án lemegyünk délre és belecsapunk a keresésbe. Kivettünk egy hotelszobát és maradunk, amíg nem találjuk meg "a" lakást.
Az utóbbi napokban jöttem rá arra, hogy sokkal többet kell megmutatnom Filipe-nek a saját kultúrámból, a saját dolgaimból. A viták kapcsán egy kicsit megijedtem. Tisztában voltam azzal, hogy nagyon különbözôek vagyunk. És ez nem csak abban merül ki, hogy ô portugál, én pedig magyar vagyok. Hatalmas társadalmi, szociális, gazdasági és még sorolhatnám, különbségek vannak közöttünk. Ezek persze napi szinten is elôkerülnek, de eddig azt hittem ez nem állhat kettônk közé. Az utóbbi idôben viszont elbizonytalanodtam. Vicces, mert sosem szerettem volna egy orvost magam mellé. De Filipe-vel ez az egyetlen közös pont az életünkben. Kicsit ellustultam a kifejezés szempontjából is. Azt akartam, hogy mindent megértsen és nekem semmit se kelljen elmagyaráznom. Dehát hogyan is érthetné meg a dolgokat, ha én nem veszem a fáradtságot, hogy elmeséljem?! Szóval ez az én saram is. Azt az egyet tudom csak, hogy rengeteg munkánk van ebben a kapcsolatban és még mindig pakolni szeretném bele az energiát, mert megéri.
Megkérdezhetem hogy hogyan ismerkedtetek meg?
VálaszTörlésGyakorlaton voltam abban a kórházban, ahol ô is tanult. Ô volt a segítôm, a buddy-m :). Kijött elém a reptérre, két nap múlva pedig már együtt is voltunk!
Törlés