Szalad a lakás. A tanulás miatt az utóbbi idôben kicsit elhanyagoltam a dolgokat, így ma úgy döntöttem, hogy kihasználom a napsütést és azt hogy fúj a szél és ágynemût mosok. Arra viszont nem számítottam, hogy a szomszédos kisgazdaságban éppen ma fognak égetni valamit és ha kilépek az erkélyre, akkor megcsap a füstszag.
Na ez például borzasztó fura dolog nekem. Központi helyen élünk, az ország második legnagyobb kórháza öt percre van gyalog. Rengeteg egyetem van a környéken, sok-sok többemeletes ház, hotel és még sorolhatnám. Ennek ellenére a mi utcánknak az elején a sok újépítésû ház mellett, van egy darab régi épület, ahol baromfi udvar van, kukorékol a kakas és szôlôt is termesztenek. Ezt onnan tudom, hogy tavaly ôsszel must folyt az úton és egy öreg néni sepergette. De ez még mind semmi. Az erkélyünkrôl egy egész gazdálkodásra lehet rálátni. Nyáron kukoricát termesztettek (ahogy a nagyszüleim mondták, tengerit). A kukoricának itt idén arany éve volt, szerintem 2 és fél méteresre simán megnôtt. Amikor itt volt Anyukám, akkor mindig rácsodálkozott, hogy milyen csodaszépre megnôtt. A gazdaság mellett pedig egy stadion van, ahol minden hétvégén egész nap meccsek vannak. A stadion egy kb. harmadosztályban játszó focicsapaté, de persze világítas az van hozzá, mert az jár. Ilyenkor eszembe jut a Diósgyôr, ahol csak pár éve lett pénz arra, hogy felszereljék a lámpákat és este sosem volt meccs, mert sötét volt.
 |
| A gazdaság és a focipálya |
Fura dolog ez a tanulás. Olyan, mintha megint vizsgaidôszak lenne. Valójában ebben nagyon otthon vagyok, hiszen 8 évig ezt csináltam. Igen, nekem 8 évig tartott a 6 éves egyetem, de ha nem így lett volna, akkor sosem éltem volna Londonban és ide sem jöttem volna el soha, maximum nyaralni. Annak ellenére, hogy ismerôs helyzetben vagyok most, már nagyon nehezen veszem rá magam a tanulásra. Bevallom ôszintén, hogy belefáradtam. Belefáradtam abba a rengeteg idegeskedésbe, rettegésbe, görcsölésbe, ami minden egyes vizsgámat megelôzött. Több, mint száz szóbeli vizsgám volt. Mindegyik elôtt hánytam reggel. De nem csak én. A többieknek a hasa ment és alig tudtak elindulni, mások pedig hánytak, mint én. De persze errôl sosem beszél senki.
Arra egyébként büszke vagyok, hogy a hatodéves nagy szigorlataimra és az államvizsgára is odatettem magam és majdnem minden ötös lett. De én akkor, ott kiégtem tanulás szempontjából. Most olvasgatom a könyvet angolul, mivel a portugál fordítás csak 1-2 hónapja jelent meg. Nézegetem a teszteket portugálul és ettôl több nem megy. És hiába könnyû megérteni az orvosi nyelvet bármilyen nyelven, hiszen latin és angol az alapja, azért megjelenik a kérdôjel a fejem felett elég gyakran, hogy mi lesz ebbôl az egészbôl. Hiszen a vizsga portugálul van és három órás. Én pedig januárban kezdtem el tanulni a nyelvet. És hiába beszélek már mindenkivel csak portugálul és hiába sikerült a nyelvi vizsgám a kamarával, azért még közel sem vagyok biztos önmagamban. Abba pedig bele sem merek gondolni, hogy mi lesz januártól, ha betegekkel és kollégákkal fogok beszélni és majd nem értem. Jaj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése