A londoni francia ex-szerelmemmel álmodtam. Rossz hangulatú álom volt. Fura dolgok ezek az álmok. Londonban például egyetlen egyszer sem álmodtam. Annyira fáradt voltam mindig, hogy csak beestem az ágyban. Örültem is neki, mert az egyetemi éveim alatt csak egyetlen álmom volt. Visszatérô, nyomasztó álom. Amikor leállamvizsgáztam egy csapásra eltûnt. Tudtam én mindig, hogy szorongásban éltem ezek alatt az évek alatt, de akkor tudatosult bennem, hogy valójában mennyire nyomasztott az egyetem.
Szóval visszatérve a franciára. Nagy fellángolás volt. Nem mai történet, jó három éves. Volt, hogy ô ment hozzám Budapestre, volt hogy én mentem Londonba. Nagyon intenzív találkozások voltak ezek, mind a ketten el voltunk varázsolva. Bár én mindenképpen jobban, mint ô. Idén nyáron többször is azt hittem, hogy ôt látom. Aztán nyár végén az történt, hogy álltam a Ponte de D. Luiz Gaia-i oldalán az Anyukámmal és nézelôdtünk. Én peddig megláttam a franciát a hídon. Nem voltam biztos benne, hogy ô az, de amikor megláttam a barátnôjét, már semmi kétségem sem volt. Megláttuk egymást, odajött, megölelt és beszélgettünk egy kicsit. Mind a ketten nagyon ledöbbentünk. Azt kérdezte mit keresek itt. Mondtam, hogy itt élek. Ô nyaralni jött Portugáliába, Portóba pedig csak egy(!) napra. Beszélgettem kicsit a barátnôjével, kedves lány, de láttam a szemében, hogy tudja volt valami közöm a barátjához. Egyébként a legutolsó találkozásunkkor már elkezdôdött valami közöttük, ebben egészen biztos vagyok. Adtam puszit mind a kettôjüknek, a francia szomorkodott, hogy milyen kár, hogy nem érek rá találkozni velük este, mert az Anyukámmal turistáskodom.
Amikor hazaértünk, Filipe a nagy fülhallgatóval a fején ült a gép elôtt és éppen kockáskodott valamit. Elmosolyodtam, megöleltem és én voltam a legboldogabb barátnô a világon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése