Az utóbbi hetekben sokszor azon kaptam magam, hogy arra gondoltam, hogy ezt milyen jó lenne megírni a blogon. Nagyon régen nem volt már ilyen. Azt hiszem, hogy az esküvő szervezése minden energiámat felemésztette az elmúlt hónapokban. Tény, hogy most is bőven van mit csinálnom, hiszen a munka mellett szakdolgozatot kell írnom, és egy kutatást is csinálok, amihez a deadline december eleje, de mégis hiányzik az, hogy egy kicsit kiéljem a kreativitásomat.
Nem szeretek visszafelé írni az időben, mert ha eltelik pár nap, akkor már nem tudok úgy írni a dolgokról ahogyan szeretnék, hiszen már más dolgok foglalkoztatnak. Az utolsó bejegyzésem óta azonban történtek olyan események, amikről nem tudtam volna rögtön írni. Gondolok itt például az esküvőnkre, ami annyira intenzív élmény volt, hogy nekem hetekre volt szükségem, hogy minden a helyére kerüljön. Csodálatos volt, de iszonyú intenzív az egész. Érzelmileg hasonló élményként képzelem el a szülést. A szülés is egy olyan élmény lehet, amitől el kell egy kicsit távolodni, hogy azt lássuk, ami valójában történt.
Szóval I'm back!
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésMilonka, teljesen véletlenül töröltem a megjegyzésed és fogalmam sincs hogy lehet visszacsinálni :(4
TörlésNagyon orulok, hogy visszatertel! :)
VálaszTörlés