2013. március 24.

szem-fog

Az úgy töretént, hogy tegnap éppen úton voltunk az olcsó és rossz fogorvoshoz, amikor én rájöttem, hogy a bal szememmel rosszabbul látok, mint a jobbal. A bal mindig is rosszabb volt, nade a mûtét után nem kéne, hogy ez így legyen. Szóval azóta ideges vagyok. Persze tény, hogy még csak egy hét telt el, még gyógyul, alakul az egész és állítólag vizsgálatot is csak egy hónap múlva van értelme csinálni, de nem vagyok nyugodt. Próbálok pozitív maradni és remélem minden rendben lesz. Holnap azért megpróbálok beszélni egy szemésszel a kórházban.

A fogorvosra visszatérve pedig. Tegnap én úgy mentem vissza, hogy meglátom milyenek lesznek és ha bízom bennük, akkor elkezdem. Aztán annyira lazán vettek mindent és annyira nem voltak professzionálisak, hogy amikor mondták, hogy na akkor megrendeljük a fogszabályzót és akkor fizetni kéne, akkor én mondtam, hogy na nem. A hivatalos verzió az volt, hogy még gondolkoznom kell tényleg akarom-e, blabla. Basszus egy röntgent sem csináltak, semmit. Pedig az én esetem nagyon bonyolult. Állkapocsízületi problémákkal megspékelve. Voltam pár hete a drága fogorvosnál is, akirôl mindenki ódákat zeng. Tényleg szuper, csinált ezerféle vizsgálatot, fényképeket, röntgent és még sorolhatnám. Azt mondta elkészíti a kezelési tervet. Szóval most várunk. Jófej volt, mert csak a két röntgen árát kérte el. Az egyetlen aggasztó dolog az ára. Tripla annyi, mint a másik fogorvos. Az utóbbi idôben úgy voltam vele, hogy csak jövôre kezdem el, mert ki tudja hová kerülünk a következô évben. Át kell ezt még gondolnom.

Tegnap vettünk nekem sportcipôt. Ma pedig végre-valahára elmegyünk túrázni a partra. Csodaszép útvonalak vannak a sziklák tetején. Csak ne essen az esô, ahogy azt minden nap teszi.

Ez pedig életem elsô quiche-e. Spenótos, feta sajtos, baconös. Amit itthon találtam. A tészta még nem az igazi, de majd kitalálok valamit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése