Ma sokáig lustálkodtam, és csak tízkor keltem fel. Reggelire bacont, paradicsomot és tojást sütöttem a sütőben. Általában nem csinálok nagy ügyet a reggeliből, de ma valahogy kedvem volt szépen leülni és közösen reggelizni.
Reggeli után összepakoltuk a tiszta ruhákat, mert már halomban álltak, ágyneműt húztunk, beraktam egy pár mosást, és ebéd után elmentünk strandolni. Annak ellenére, hogy Faro-ban felhős volt az ég, és meleg sem volt. Nekem már nagyon szükségem volt egy kis sugárzásra. Alapvetően könnyen barnuló bőröm van. Otthon csak a vállamra és az arcomra használtam napvédő krémet. Portóban viszont pár éve nagyon megégtem, és azóta vigyázok. Kivéve amikor nem. 30 faktoros olajat használok, ami mellett alig barnulok valamit. A napsugarakkal viszont feltöltődöm és nekem ez a fontos. Valo do Lobo strandjára mentünk ma. Ez a hely igazi turistaparadicsom. A házak hatalmasak, és gyönyörűen rendezettek a kertek. Alig voltak a parton, a vízbe pedig rajtunk kívül szinte senki sem merészkedett be. Strandteniszeztünk, napoztunk, olvastunk, szóval igazi kikapcsolódás volt.

Ja és felvettem ma az új bikinimet. Nagyon büszke vagyok rá. Főleg azért, mert 16 €-ból sikerült kihoznom. Citromsárga mániám van éppen, így a felső egyértelműen sárga, a bugyi pedig citromos és fodros. Utoljára 3 éves koromban volt fodros bikinim, szóval éppen itt volt az ideje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése