Tegnap megnéztük a Her című filmet. Az alapötlet nagyon érdekes szerintem. Dióhéjban arról szól, hogy egy férfi beleszeret az intelligens operációs rendszerébe, és kapcsolatba kezdenek. Ha ez a valóságban létezne, szerintem hatalmas sikere lenne, és sokan nagyon gyorsan függővé válnának. Mindenki tartozni akar valakihez. Szeretne valakit, akivel bármikor beszélgethet, és akivel megoszthatja az életét. Ha pedig valaki éppen túl van egy friss szakításon, akkor egy ilyen "virtuális" kapcsolat nagyon könnyen betöltheti a keletkezett űrt. Valahogy az egész film alatt gyomorgörcsöm volt, mert még nagyon élénken él bennem, hogy milyen volt egyedül, és hogy mennyire magányos voltam. Ráadásul Filipével mi fél éven keresztül távkapcsolatban éltünk, ami azt jelentette, hogy ő Portugáliában volt, én pedig Magyarországon. A fél év alatt csak egyszer találkoztunk, amikor eljött meglátogatni. Filipe egyetemre járt, én pedig a hatodéves szigorlataimra készültem. A film nagyon emlékeztetett erre az időszakra is. Van valakid, akivel minden nap beszélsz, mindent megosztasz, de fizikálisan nincsen jelen. Nem érintheted meg, nem láthatod. Nehéz volt, igazság szerint fogalmam sincsen, hogy hogyan csináltuk végig. Nekünk sokat segített, hogy volt egy pontos dátum, és tudtuk, hogy utána együtt leszünk.
A film nekem tetszett és elgondolkodtatott. Én egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ez valósággá váljon a jövőben. Filipe azt mondta ő képtelen lenne egy ilyen kapcsolatban élni, mert neki nagyon fontosak az érintések. Nekem annyira valódi volt az egész, és annyira emlékeztetett a távkapcsolatra, hogy bizonytalan maradtam.
Nekem is tetszett a film, söt, teljesen odavoltam Joaquin Phoenixtöl, pedig korábban nem nagyon birtam. Engem letaglózott, hogy mennyire valóságos veszélyt mutatott a film, és egy kicsit a Szép új világra emlékeztetett, amit nagyon szeretek.
VálaszTörlés