2014. június 10.

lámpaláz

Nem mondhatom, hogy eseménytelenül telnek a hetek. Például múlt héten volt a regionális szakorvosjelölt találkozó, ahol sikeresen beégtem. Egy posztert kellett volna előadnom. Otthon szépen begyakoroltam a 2 perces szöveget. Ezerszer elmondtam, minden rendben volt. Aztán kiálltam 150 ember elé, belekezdtem magabiztosan a mondandómba, és akkor egyszer csak minden fehér lett, a fejem pedig üres. Leblokkoltam. Pár másodperc után pedig azt mondtam, hogy " Elnézést, de nagyon izgulok!", majd elmondtam az utolsó pár mondatot a betanult szövegből. A munkatársaim, a barátaim, a tútorom, mindenki irtó cuki volt, és kegyes hazugságra vetemedtek. Azt mondták jól sikerült, és hogy nagyon szimpatikus voltam. Nem szívesen emlékszem vissza erre a napra. Péntek-szombaton konferencián voltam. Szombaton pedig egy új hamburgerezőben ebédeltünk. Filipével nagy hamburger rajongók vagyunk. A hely tökéletes mása a lisszaboni nagyon sikeres Hamburgueria do Bairro nevű láncnak, ahová Filipe húga vitt el minket 2 hete. Több éttermük is van, és mindenhová sorban állnak az emberek, hogy bejussanak. Eszembe is jutott London. A hely nagyon hangulatos, a hamburgerek pedig fantasztikusak és nagyon kreatívak. Ha Lisszabonban jártok próbáljátok ki! A Faro-i sem rossz, sőt Filipe szerint finomabb.

Szombat este pedig hivatalosak voltunk egy barátunkhoz vacsorára. Remekül sikerült, kb 15-en voltunk. A többséget ismertem, mert pár hete már voltam itt egy buliban. Akkor ott is aludtam két lánnyal, akiknek én voltam a fuvarja hazafelé. Szóval megvolt az első halálosan másnapos vezetés is, és túléltük. A mostani buli kevésbé volt ütős, hajnal 3 körül leléptünk Filipével. Voltak viszont 25 éves fiúk a társaságban, akik hihetetlen cukik voltak és sokkot kaptak, amikor megtudták, hogy 30 leszek idén. Azt mondták minimum 7 évet letagadhatnék. Szóval én egész este vigyorogtam, érthető okokból. Vasárnap megnéztünk a The Grand Budapest Hotelt és az American Hustle-t. Egyiktől sem ájultam el. Valahogy az utóbbi hétvégéken sosem volt jó idő, így még mindig nem voltam idén strandolni. Szégyen és gyalázat. Holnap viszont munkaszüneti nap van, így irány a part! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése