countdown

Tegnap lementünk a partra sétálni, és eszembe jutottak az első napok itt. Hihetetlen, hogy milyen hamar eltelt ez az év. Közben már elkezdtem összepakolni a dolgainkat, úgy hogy azt sem tudom hová megyünk. Illetve azt sem, hogy együtt megyünk-e. Érdekes módon önmagamhoz képest egész nyugodt vagyok. Két év portugál élet után azt hiszem illik ezt is megtanulnom, haha. Tegnap éppen vákuumos tárolózsákokkal játszottam. Amikor Filipe hazajött megmutattam neki is, hogy mekkora menőség, de ő nem értékelte. Pedig szerintem zseniális.

Portugália végül kijutott a brazil foci világbajnokságra, és mivel itt a labdarúgást a nép ópiumának nevezik, most mindenki boldog. Én azért vagyok boldog, mert megkaptam a 13. havi fizetésemet (bár megkurtítva az új adók miatt), és 3 hét múlva megyek haza. 

Most hétvégén megint kirándulni megyünk, most Santiago do Cacém-be, ami Alentejo tartományba esik, Algarve-tól északra. A rezidensekkel megyünk, ez lesz az utolsó közös buli, mielőtt mindenki szétszéled. Van is kedvem menni, meg nem is. Meglátjuk milyen lesz. Ide megyünk, messze mindentől, ki a természetbe. Bár ha szakadni fog az eső, akkor nem lesz akkora menőség, de remélem tudok majd nagyokat sétálni. Elviszem a maradék barackpálinkát is, mert a többiek már nagyon várják.

Ezeket a képeket múlt héten készítettem a kedvenc sétaútvonalamon. Estefelé volt már, szóval a képek nem az igaziak. Na ez például nagyon fog hiányozni.

ritkán ilyen nyugodt az óceán

most kezd éledni a természet