Egyik napról a másikra tél lett. A tél itt 15º-ot jelent. Ma, amikor felébredtem nagyon fáztam. Megnéztem, hogy hány fok van a lakásban, és tényleg jól éreztem. 16º van. Kint is, bent is. Mivel nincsen fűtés, így házi csizmában, pulóverben és vastag köntösben szoktunk itthon lenni. Néha kesztyűt is szoktam húzni, mert a 15º-os lakásban egy idő után elkezd a kezed is fázni. Nem tudom elmondani, hogy mennyire utálom ezt. A következő lakásba szereltetünk fűtést. Van egy német fickó, aki kitalált egy rendszert, és itt él Algarve-ban. Gondolom fázott ő is. Követ használ radiátorként, amit elektromos áram melegít fel éjszaka. Az áramszolgáltatóval lehet valami spéci szerződést kötni, hogy az éjszakai áramfogyasztás olcsóbb legyen. A rendszer egyáltalán nem drága, szóval nekem ez mindenképpen kell. Amikor elkezdtem Portóban élni, folyamatosan beteg voltam, ahogy a lengyelek, németek, belgák és még sorolhatnám is. Igaz ott volt olyan, hogy arra értem haza az esernyőket kifordító viharos esőből, hogy 10º-os a lakás. Persze van hősugárzó, meg olajradiátor, de ezek mind árammal mennek. Amúgy tavaly Portóban sapkában és polár pizsamában aludtam télen, hogy ne legyek állandóan beteg. Mostanra azt hiszem megszoktam a hideget, de megszeretni sosem fogom. Számomra az optimális hőmérséklet lakáson belül a 20-21º. Amióta lehet szabályozni, a szüleim is ezt tartják a panelban. A legrosszabb tényleg az, amikor szakad az eső, iszonyúan fúj a szél, a magas páratartalomtól pedig a csontodig hatol a hideg, és a 10º-ot valójában 5-nek érzed, de nem gondolhatsz arra, hogy nem baj, mindjárt hazaérek a melegbe és de jó lesz. Hazaérsz a jégverembe. Ja és a ruhák száradási sebességéről még nem is beszéltem. Van, hogy egy hét alatt sem száradnak meg. Itt sincsen kolbászból a kerítés, de én ezeket elfogadom, és továbbra is imádok itt élni.
Selinda nyafogva panaszkodik című rovatunkat hallották.
Jézusom, rémálomnak hangzik. Kád van legalább, hogy bele tudj ülni egy nagy adag forró vízbe? Az azért segíteni szokott ilyenkor, mert van olyan szint (ez a csontbahatolós) hogy már bármennyi ruhát veszel fel, nem tudsz felmelegedni. És a munkahelyeden sincs fűtés?
VálaszTörlésVan kád, de én nem szeretem áztatni magam sajnos. A kórházban volt fűtés, és itt is lesz, ha tényleg beindul a hideg. Portóban viszont, az ország 2. legnagyobb kórházában, nem volt fűtés. Nagyon durva volt, kabátban ültünk a szakrendelőben. De Portóban az éttermekben is kabátban ettünk. Egyedül a bevásárlóközpontokban fűtenek.
TörlésEz elég durva, kitartást!
VálaszTörlés