Ma munkaszüneti nap van, én pedig boldog vagyok, mert végre aludtam 8 órát. Tegnap úgy volt, hogy megyünk bulizni a többiekkel, de végül csak vacsorázni voltunk egy barátunknál. Hajnal egykor majdnem elaludtam a kanapéjukon, szóval az ágyam sokkal vonzóbb volt, mint egy tengerparti buli. Silvia, aki az elsô igazi portugál barátnôm, fondue-t csinált. Én eddig csak sajttal próbáltam, de tegnap csokis-gyümölcsös fondue volt a desszert. A fôétel pedig nagyon szórakoztató volt. A kis nyársakra marha-és pulykahúst húztunk és a fondue edényben lévô forró olajban kisütöttük magunknak.
Azért sem volt kedvem a bulihoz, mert múlthét pénteken tinilányra sikerült inni magam. Kicsit elszámoltuk magunkat a tequilákkal és az lett a vége, hogy a szombati napot az ágyban töltöttem. De nem csak én, az egyik barátunk is így járt. Pedig ô heti többször is jár bulizni, szóval edzésben van. Filipe elment a város csapatának focimeccsére, mert ô volt a Portimonense orvosa aznap. Hivatalosan, az én fônököm, Eduardo az, de nem ért rá és Filipe-t kérte meg, hogy helyettesítse. A csapat nyert, Filipe pedig nagyon élvezte az egészet.
A kép tetején egy játékos hanyatt fekszik, Filipe pedig felé hajol kockás ingben. |
Vasárnap este Keane koncertre mentünk. Felhívott egy barátunk, hogy van-e kedvünk menni, mert szerzett ingyen jegyeket. Megmondom ôszintén, hogy én csak egy számukat ismertem, de a koncert szuper volt, nagyon profik voltak. Az énekes srácnak pedig rövid haja van és legalább tíz kilót fogyott. Másnap ügyeltem 12 órát, szóval nem esett jól, hogy csak öt órát aludtam, de nyár van és kész.
A héten voltunk emlékmeccsen is. Az ápolófiú emlékére volt, aki öngyilkos lett. Annyira fura és érthetetlen ez az egész történet. A srác egy nagyon életvidám ember volt, rengeteg baráttal. Mindenki szerette. Sarlósejtes anémiája volt, ami egy vérszegénységgel járó betegség. A vörösvértest korong helyett, sarló alakú. A kóros vörösvértestek könnyen összetapadnak és elzárják a kis ereket, gyakorlailag minden szervben (fôleg a lépben) és ezzel károsítják a szövetek oxigénellátását. Stressz és fizikai megterhelés hatására rohamok alakulhatnak ki, amikor ezek a folyamatok felerôsödnek. A rohamok életveszélyesek is lehetnek és iszonyú fájdalommal járnak. A fájdalom enyhítésére morfiumot adnak. A srácnak februárban volt az utolsó ilyen rohama, sok morfiumot kapott és a roham után súlyos depressziója alakult ki. Persze ennek tükrében már érthetôbb, ami történt.
Tegnap vettünk steak-et, szóval Filipe végre fôz nekem ebédet. Vettünk mentát és lime-ot is, szóval csináltam citromos, lime-os, mentás limonádét. Mondom, hogy nyár van.
Ó! Filipe egy HŐS!:)
VálaszTörlésAz bizony! :))
Törlés