városi legendák

Az egyedül vezetôsdi nagyon jót tesz nekem. Egész eddig gyökérnek éreztem magam, hogy tízéves a jogosítványom, én pedig nem tudok merek vezetni. A többieknek meg olyan természetes, mint a levegôvétel. Ma is hazavezettem egyedül, és elmentem a pasimért a kórházba este. Hah.

Eduardo, a kis gonosz, elküldött ma szakvéleményt kérni a kórház ügyeletes szívtiprójától. Dr. Jóképû egy belga fül-orr-gégész, kék szemekkel és világos hajjal. Ez itt egzotikum, ezért rajong érte minden kolléganôm. Én meg csak legyintek, hogy ugyan! Eduardo pedig azért gonosz, mert mindig olyan feladatokat ad pluszban, amikrôl tudja, hogy nem a kedvenceim. Igyekez mindig kirúgdosni a komfort zónámból, és ez nagyon jó. Ahogyan az is, hogy értékeli a munkámat és az erôfeszítéseimet. Legutóbb a szakrendelôben bemutatott az adminisztrátoroknak, és elkezdett fényezni, hogy milyen jól beszélek már portugálul, és hogy milyen sokat fejlôdtem az elmúlt hónapokban. Szóval cuki.

Filipe mesélte, hogy összeomlott délután a sûrgôsségi számítógépes rendszere. Ez azért probléma, mert mindent informatikus úton csinálunk. Laborok, vizsgálatok rendelése, eredmények lekérdezése, betegek áthelyezése, minden. Azt beszélik, hogy egy pszichiátriai beteg törte fel a kórház rendszerét, és tette tönkre. Ennek pont annyi valóságalapja lehet, mint annak a városi legendának, ami az egyetememen terjedt el. Egész pontosan az, hogy a pszichiáter professzor nem szívrohamban halt meg, hanem a szcientológusok mérgezték meg. Emlékszem, az egyik barátnôm nagyon izgatott lett a sztoritól. Mondta, hogy ezt el kell mesélnie a pasijának, mert imádják az összeesküvés-elméleteket.

Apropó pszichiátria. A mostani kórtermem nagyon izgalmas. Van egy ex-drogos HIV+ depressziósom, egy paranoid zavaros nénim és egy skizofrénem. Még jó, hogy belgyógyászaton dolgozom. A skizofrén néni irtó cuki. Szeret énekelni, és ha mosolygok rá, mindig visszamosolyog. Beszélgetni nem lehet vele, mert semmi értelme sincs annak, amit mond. De cserébe hagyja, hogy szurkáljam, amikor artériás vért veszek tôle. 

Ma az is megmelengette a kis szívemet, hogy Filipe találkozott a sebészet osztályvezetô fôorvosával, aki megkérdezte hogy vagyok. Azt is mondta a pasimnak, hogy én voltam eddig a legjobb rezidensük. Nekem is mondta már ezt, de azt hittem viccel. 

ribizli

Azt lefelejtettem az elôzô bejegyzésbôl, hogy a héten a zöldségesnél láttam ribizlit, és majdnem elsírtam magam. Gyerekkoromban rengeteg ribizlit ettem. Jó sok cukorral. Úgyhogy nagyon jó lesz, hogy a szüleim jönnek egy hét múlva meglátogatni, mert tényleg hiányzik már minden. A ribizlis könnyezés mögött is az van, hogy nagyon hiányzik a család és a barátok. Mondjuk a ribizlit is nagyon szeretem. Ilyet többet nem csinálok, hogy egy évig nem megyek haza, szabályok ide vagy oda. A mai nap ilyen nyafogós, na.

Viszont most láttam az unokahugimat fürdeni, és felöltöztették nekem az egyik ruhácskába, amit küldtem. A fiúk meg valami kalózosat játszottak éppen, és nem értek rá.

Ja és a Peanut butter cups-os Ben&Jerry's-t ma kikiáltottuk a világ legfinomabb jégkrémének. It's nuts!

melankólia

Filipe ma beírta a youtube-ba, hogy best Hungarian music, vagy valami ilyesmi, és a következô playlist-et dobta ki: Presszer Gábor, Takács Tamás, Hernádi Judit, Neo, Bonanza Banzai, Illés, Seress Rezsô...izé.

Egyébként mostanában nagyon nosztalgikus hangulatban vagyok. Honvágyam van, na. Jó lenne már hazamenni, mondjuk egy hétre, többre nem. Valamelyik nap megkérdezte egy kollégám, hogy mi hiányzik a legjobban otthonról, persze a családot és a barátokat leszámítva. Mondtam, hogy az évszakok. Hogy fázzon a fülem, meg az orrom télen. Nem értette. Jön a szeptember és úgy szeretnék tavaszi kabátban járni, sálat kötni a nyakamba, sárguló faleveleket látni, és mászkálni az avarban. Ja és van valami, amirôl azt hittem, hogy a büdös életben nem fog hiányozni, a tömegközlekedés. Hogy ülök és bámulok ki a fejembôl, és gondolkodom mindenfélérôl, vagy éppen olvasok. Régen mindig könyvvel mászkáltam. Most meg 5 percre lakom a kórháztól kocsival. 5 percre van minden. Tudom, fogjam be. Mások jógáznak, meditálnak, sportolnak, nekem pedig a tömegközlekedés volt a befelé figyelés helyszíne. Gáz, nem gáz, városi gyerek vagyok, na. Plusz sosem vagyok egyedül. Én, aki világéletében imádott egyedül lenni. Ki kell találnom valami tevékenységet, ahol egyedül lehetek.

Meg amúgy egy sörözôs-fröccsözôs beszélgetés is nagyon hiányzik valami kricsmiben. Egyrészt itt nincsenek kocsmák, vagy ami van, az is éjszaka nyit ki csak. Másrészt itt az emberek nem ülnek be beszélgetni valahová egy sör mellé. Kávé mellé igen, de sör! Harmadrészt az esti kimozdulás az vagy vacsora este tízkor, vagy hajnal egykor találkozunk valahol és megyünk bulizni. Negyedrészt az itteni ismerôseim csak fociról, a kórházról, bulikról és strandokról beszélgetnek. Semmi elvont melankolikus izé, vagy fekete humor.

És igen, a magyar melankólia is hiányzik. Itt is próbálkoznak panaszkodni a portugálok, de valahogy elnézve az idôjárást és a környezetet, nem hiteles a dolog.

Emlékszem, amikor elkezdtem Portóban erasmus-ozni, akkor iszonyúan élveztem, hogy egy büdös szót sem értettem a buszon vagy az utcán a beszélgetésekbôl. Felszabadított. Amikor visszajöttem, hogy na most én itt fogok élni, akkor iszonyúan megrémisztett, hogy basszus, hát azt sem értem mit beszélnek. Ma már értem, de ugyanúgy idegen vagyok.

olvas, pancsol

Hoztam pár könyvet Filipe apukájának könyvtárából. Nem vicc, tényleg van egy könyvtárszobája. (Lehet nagy házakat építeni, mert nem kell szigetelni és fûteni.) Ma elkezdtem olvasni Rachel Cusk Arlington Park címû könyvét portugálul, de amikor már az elsô oldalon, az elsô két mondatból minden második szót ki kellett volna szótároznom, akkor alábbhagyott a lelkesedésem. Nagyon szofisztikáltan igyekezett leírni a hajnali esôt, ahogy megcsillannak az esôcseppek a lámpafényben. Egy idô után áttértem arra, hogy oké, nem fogok szótározni. Oda tudom képzelni, hogy mi lehet leírva. Az más kérdés, hogy ez mennyire hatékonyan segíti a portugál tanulásomat. Bár megmondom ôszintén, hogy már nincsen kedvem kényszerbôl, szenvedve tanulni semmit. Így igyekszem csak olyan dolgokat csinálni, amihez kedvem van. Fura egyébként, hogy a szakmai dolgok tanulása is sokkal érdekesebbé vált, mert mindig tudom valami gyakorlati dologhoz kötni és nincsenek a nyakamon nyomasztó vizsgák sem, amikre azt sem tudom valójában mit is kéne megtanulni.

Egyébként pont ma fogalmaztam meg azon felháborodásomat Filipe-nek, hogy a portugálok nem szinkronizálnak semmit. Minden film és sorozat felirattal megy. Portugálul csak a brazil szappanoperákat, és a nem kevésbé butító portugál sorozatokat nézhetem. Tavaly, amikor még nagyban tanultam a nyelvet, elkezdtem nézni a sokatmondó Eper cukorral címû tinisorozatot. Cuki volt, én pedig hihetetlen boldog voltam, mert megértettem a rendkívül mélyenszántó párbeszédeket. Idén indult egy angólai szappanopera egy luandai divatmagazin (!) életérôl. Ez annyira bugyuta, hogy már szórakoztató. Nem akar komolykodni, mint a portugál sorozatok, és ez tetszett. Sajnos ezt is meguntam öt rész után. A szappanoperák mellett, az egyetlen dolog, ami portugálul van, azok a délutáni beszélgetôs mûsorok, illetve azok a programok, amikor bejelentkezek valami eseményrôl vagy fesztiválról, és a két mondatos felkonfok után jön egy Pimba (portugál mulatós) elôadó. Híradót persze nézhetek, más tényleg nincs.

Ma elôször mentünk le úgy az óceánparta, hogy idôben eszembe jutott behûteni a vizet, és tonhalas szendvicset is csináltam. A víz olyan hûs lett, hogy hazafelé úton sem tudtunk belôle inni. De legalább felavattuk az IKEA-s hûtôtáskánkat. A kedvenc partunkon voltunk. Átúsztunk a sziklák között a kicsi strandra, és visszasétáltunk.

Levittem a strandra is ezt a csodás könyvet, de fél oldalt, ha elolvastam belôle. Nagyon zavartak a szomszédok. Olyan párbeszédeknek voltam fültanúja, hogy:

Feleség: - Akkor ma te fôzöl?

Férj: hümmögve értetlenkedik

Feleség: - Jól hallottad, te fôzöl majd valamit. Én nem hívtam meg senkit sem vacsorára.

Férj: - Nem értem most mi bajod. Csirkét csinálni meg valami köretet nem nagy dolog. Meg amúgy is. A te rokonaid sokkal finnyásabbak.

És volt gumimatracuk, három kempingszékük, száz törölközôjük, amiket folyamatosan pakolásztak, és ránk szórták a homokot. Ja és be nem állt a szájuk. Én kérek elnézést, de ilyen körülmények között nem tudok az esôcseppek és a lámpák fényviszonyairól olvasni. Szóval helyette kártyáztunk, és az volt, mint mindig. Amikor Filipe vesztésre áll, akkor mindig én vagyok a csaló. De a legdurvább, amikor a tesóival játszunk valamit. Egyszerûen nem tudnak veszíteni.

Ja és Rachel Cusk helyett, egész nap Isolde-t olvastam. Obszesszív-kompulzív zavaromból kifolyólag elkezdtem olvasni a kezdetektôl, ami 2004-et jelent. Lassan elérem a 2005-öt. Aztán pár nap után úgyis feladom, mint mindig. Nem is vagyok igazi kényszeres.

vezet

Kinyitottam a szekrényemet, vállfára akasztottam a fehér köpenyemet és leemeltem a nyakamról a fonendoszkópomat. A táskámban kotorásztam, és remegô kézzel szorongattam a kezemben a kocsikulcsot. A liftben végig a földet néztem, és egyre erôsebben dobogott a szívem, ahogy a sûrgôsségi bejáratához közeledtem. Kicsekkoltam az ujjlenyomat-leolvasónál. Ma is túlóráztam, de persze ezért nem kapok plusz pénzt. Elhaladtam egy mentôautó mellett, és megláttam a tûzpiros kis Yaris-t. A torkomban dobogott a szívem. Beültem és bedugtam az indítóba a kulcsot. A kocsi felmorajlott, jobbra indexeltem, és elkezdtem gurulni. 9 körforgalmon haladtam át, mivel Portimão-ban jelzôlámpák és keresztezôdések helyett körforgalomak vannak. Egy helyen elsôbbséget adtam egy motorosnak, pedig nekem lett volna elsôbbségem. Intettem neki, hogy mehet, ô pedig megköszönte. A ház elôtt pont volt még egy hely, ahová beparkoltam. A hátsó kerék kicsit felszaladt a padkára, de végül egyenesbe álltam. Egyesbe tettem a váltót, behúztam a kéziféket és felhúztam az ablakokat. Kétszer is ellenôriztem, hogy bezártam-e az autót. Remegô kézzel hívtam fel Filipe-t, hogy hazaértem! Itthon vacsorát készítettem (inspiráció egy barátnômtôl:) és számolgattam a perceket, mert a kaladnak itt még nem volt vége. Vissza kellett jutnom a kórházba, hogy hazafuvarozzam munka után Filipe-t. Ugye egy izgalom egy napra nem elég. Ezen az úton még sosem jártam, mint vezetô. Jól ismertem, így lejátszottam fejben párszor az útvonalat. Mérlegeltem, hogy bevállalom-e a meredeken kanyarodó levezetôsávot és utána az alagútat, de meg kellett próbálnom. Nem akartam kerülôutat választani. Végigmentem, koncentráltam, és egy egyenes szakaszon azon kaptam magam, hogy hetvennel megyek. Gyorsan visszalassítottam ötvenre és végül bekanyarodtam a kórházba. A sûrgôsségi elôtt parkoltam le. Kicsit izgultam, mert pont egy aneszteziológus kolléga parkolt mellettem, de elsôre sikerült. Leállítottam a kocsit és elmosolyodtam. El sem hiszem, hogy sikerült és életemben elôször teljesen egyedül vezettem.

foci, fondue, satöbbi

Ma munkaszüneti nap van, én pedig boldog vagyok, mert végre aludtam 8 órát. Tegnap úgy volt, hogy megyünk bulizni a többiekkel, de végül csak vacsorázni voltunk egy barátunknál. Hajnal egykor majdnem elaludtam a kanapéjukon, szóval az ágyam sokkal vonzóbb volt, mint egy tengerparti buli. Silvia, aki az elsô igazi portugál barátnôm, fondue-t csinált. Én eddig csak sajttal próbáltam, de tegnap csokis-gyümölcsös fondue volt a desszert. A fôétel pedig nagyon szórakoztató volt. A kis nyársakra marha-és pulykahúst húztunk és a fondue edényben lévô forró olajban kisütöttük magunknak. 

Azért sem volt kedvem a bulihoz, mert múlthét pénteken tinilányra sikerült inni magam. Kicsit elszámoltuk magunkat a tequilákkal és az lett a vége, hogy a szombati napot az ágyban töltöttem. De nem csak én, az egyik barátunk is így járt. Pedig ô heti többször is jár bulizni, szóval edzésben van. Filipe elment a város csapatának focimeccsére, mert ô volt a Portimonense orvosa aznap. Hivatalosan, az én fônököm, Eduardo az, de nem ért rá és Filipe-t kérte meg, hogy helyettesítse. A csapat nyert, Filipe pedig nagyon élvezte az egészet. 

A kép tetején egy játékos hanyatt fekszik, Filipe pedig felé hajol kockás ingben.

Vasárnap este Keane koncertre mentünk. Felhívott egy barátunk, hogy van-e kedvünk menni, mert szerzett ingyen jegyeket. Megmondom ôszintén, hogy én csak egy számukat ismertem, de a koncert szuper volt, nagyon profik voltak. Az énekes srácnak pedig rövid haja van és legalább tíz kilót fogyott. Másnap ügyeltem 12 órát, szóval nem esett jól, hogy csak öt órát aludtam, de nyár van és kész. 

A héten voltunk emlékmeccsen is. Az ápolófiú emlékére volt, aki öngyilkos lett. Annyira fura és érthetetlen ez az egész történet. A srác egy nagyon életvidám ember volt, rengeteg baráttal. Mindenki szerette. Sarlósejtes anémiája volt, ami egy vérszegénységgel járó betegség. A vörösvértest korong helyett, sarló alakú. A kóros vörösvértestek könnyen összetapadnak és elzárják a kis ereket, gyakorlailag minden szervben (fôleg a lépben) és ezzel károsítják a szövetek oxigénellátását. Stressz és fizikai megterhelés hatására rohamok alakulhatnak ki, amikor ezek a folyamatok felerôsödnek. A rohamok életveszélyesek is lehetnek és iszonyú fájdalommal járnak. A fájdalom enyhítésére morfiumot adnak. A srácnak februárban volt az utolsó ilyen rohama, sok morfiumot kapott és a roham után súlyos depressziója alakult ki. Persze ennek tükrében már érthetôbb, ami történt.

Tegnap vettünk steak-et, szóval Filipe végre fôz nekem ebédet. Vettünk mentát és lime-ot is, szóval csináltam citromos, lime-os, mentás limonádét. Mondom, hogy nyár van.

két hét

A hét úgy kezdôdött, hogy az újságok azzal voltak tele, hogy a sûrgôsségi régi igazgatója részegen fegyverrel ijesztgette a barátnôjét. Be is vitték a rendôrségre és kiderült, hogy a fegyver nincs regisztrálva. A barátnô egy szakorvosjelölt az osztályról, ahol dolgozom. Az ex-igazgató pedig egy fura alak, impulzív személyiség. Nem tudom, hogy még milyen sztorik lesznek ebben a kórházban, de egyre vadregényesebb az egész. Erkölcsi-etikai szempontból mindenesetre érdekes az ügy. A kórház nem kívánta kommentálni az esetet a média felé. Annyit mondtak, hogy az orvosok magánügyéhez nincsen semmi közük. Amúgy a cikk azért is volt érdekes nekem, mert az orvos teljes nevét, plusz egy fényképet is leközöltek. Persze ez otthon elképzelhetetlen lenne. 

A kórházban egyébként minden rendben. Pont a hétvégén panaszkodtam az itteni barátaimnak, hogy nem vagyok kompatibilis munka szempontjából a fônökömmel, Eduardóval. Aztán láss csodát, a héten összecsiszolódtunk. Elkezdtem megérteni a vicceiket és végre jól érzem magam az osztályon. De mindig ez van. Az elsô pár hét nehéz, aztán beilleszkedem és huss, vége a gyakorlatnak, mehetek másik helyre. Na de jövôre már nem ez lesz.

Vettem a héten ajándékokat a gyerekeknek (két unokaöcsi+unokahugi), többnyire ruhákat. Ma pedig feladtam nekik postán. Remélem hamar megérkezik. Izgulok!

Egyébként az elmúlt két hétben elég lehangolt voltam. Egyrészt nem éreztem jól magam a munkahelyen, másrészt pedig Filipe-vel is sokszor összekaptunk. Aztán a héten rájöttem, hogy amiatt voltam ilyen gyámoltalan és labilis az utóbbi idôben, mert nem beszéltem a hozzám közel álló emberekkel egy hónapig. Nyaralni voltam, aztán Anyukám volt tesóméknál segíteni a baba körül. Szóval érdemben nem tudtunk beszélni, ahogy Zizu barátnômmel sem. Hetente többször is szoktam velük beszélni, így tényleg megéreztem a hiányát. Vannak már itt barátaim, de ôk inkább szabadidôtársak, mint barátok. Kedvelem ôket, csinálunk együtt mindenfélét, de ezek a barátságok még nem mélyültek el.

A hétvégi program pedig óceánpart, óceánpart és óceánpart lesz. Plusz ma este megyünk a Meo Spot-ba bulizni, ami a strandon van. Egyébként hozzánk jár nyaralni David Cameron és Cristiano Ronaldo is. Ezt üzenem a barátaimnak, akik nem jönnek meglátogatni. Bár pont a héten vette meg a repülôjegyet az egyik barátnôm szeptemberre, de akkor is!

Ez a szám folyik a csapból is itt, pont most kezdem megunni. A Get lucky-t sajnos már meguntam.

Ui: Tudom, hogy még mindig nem írtam a nyaralásról.