svájci csokoládé

Amikor ma hazaértünk, svájci csokik vártak minket a postaládában. Múlt héten nyertem ôket Bijou blogján. Bijou olyan figyelmes volt, hogy azt is megkérdezte, hogy ét- vagy tejcsokit szeretnék-e. Én abszolút étcsoki párti vagyok, így azt kértem. Kaptunk egy mogyorósat és egy narancsosat. Nyami. Képeslapot is küldött ám! Bijou, you made my day!

ideg-beteg

Az a helyzet, hogy hiába élek itt már több, mint egy éve, sajnos a rossz szokásokat képtelen vagyok levetkôzni. Pont azt szeretem a legjobban a portugálokban, ami belôlem teljesen hiányzik. Ez pedig a lazaság. Felesleges dolgokon nem idegesítik magukat. Én mindenen görcsölök, stresszelek, idegeskedem. Napok óta nem alszom és rémálmaim vannak. Arra kelek éjszaka, hogy ülök az ágyon és Filipe azt kérdezi, hogy mi bajom van. Mindez a csere miatt. Meg amiatt, hogy napokig nem adnak választ. Meg amiatt, hogy bunkók nem kedvesek. Meg amiatt, hogy sokszor nem értem mit mondanak. Tény, hogy ezen az egészen most sok múlott, de akkor sem normális, hogy ennyire ideges legyek. A magyarok szerintem pont emiatt a stresszelés és örlôdés miatt halnak meg sokkal hamarabb, mint a többi európai. Persze van ezer másik faktor is, de nekem meggyôzôdésem, hogy ez az egyik legfontosabb. Fogalmam sincs, hogy mennyi idôre lesz szükségem, hogy mindezt levetkôzzem, de dolgozni fogok az ügyön.

Ma egész nap nagyon rossz kedvem volt. Egyrészt nyomasztott, hogy nem voltak képesek megmondani, hogy maradhatok-e vagy sem, másrészt pedig szomorú voltam, hogy vége a gyakorlatnak és nem maradhatok ezen az osztályon. Az utolsó mûtéten mindent sikeresen végrehajtottam, amit tôlük tanultam. Lélegeztettem, intubáltam, nazogasztrikus szondát helyeztem be, perifériás vénát biztosítottam. Dr. Adelaide pedig nagyon büszke volt rám. Az ebedlôben odajöttek hozzám a fôorvosnôvel és elköszöntek tôlem. Nagyon hálás vagyok nekik, rengeteget jelent nekem, hogy ilyen pozitívan indult a orvosi pályám. Pláne egy idegen országban, aminek a nyelvét még csak egy éve tanulom.

Végül megoldódott, hogy hol folytatom a gyakorlatot. Mindenki vigasztalt a kórházban, hogy ne izgulj minden rendben lesz. (Azt hiszem minden az arcomra volt írva.) Furcsa egyébként, hogy a portugálok olyan nyugalommal és teljes meggyôzôdéssel mondják, hogy minden rendben lesz, hogy el is hiszem nekik. Beszéltem a belgyógyászat fôorvosával és holnap kezdek.

Most pedig megiszom a sárgabarack teámat.

intubál

Ma életemben elôször teljesen egyedül intubáltam egy bácsit! Intubalni nem egyszerû és gyakorolni kell. Többnyire aneszteziológusok és mentôorvosok tudnak csak. Szóval nagyon örülök, hogy sikerült és volt lehetôségem erre. Szerencsém volt ezzel a gyakorlattal.

A szabadon választható gyakorlatnak viszont csütörtökön vége sajnos. Ma beszéltem a rezidensképzés titkárnôjével, aki ugyanazt mondta, mint múlt héten. Minden oké, minden rendben. Szóval ma lementem a HR osztályra és ôk semmit sem tudtak arról, hogy mi a helyzet a cserével. Mondták, hogy felhívnak, ha tudnak valamit. Fel is hívtak délután és kiderült, hogy semmi sincsen rendben. A kérvényt a regionális igazgatóság még nem hagyta jóvá, tehát péntektôl Faro-ba kell mennem. Viszont ott a beosztás szerint belgyógyászattal kell folytatnom, ami három hónap. Szóval április végéig ott kell maradnom. Ez a legrosszabb forgatókönyv és ez azt jelenti, hogy Faro-ba kell költöznöm. Van pár napom arra, hogy elintézzem, hogy ez ne következzen be. Holnap a lány, akivel cserélek, beszél megint a rezidensképzés igazgatójával Faro-ban. Aki egyébként ugyanazt mondta neki, mint amit nekem mondtak itt, hogy minden OKÉ. Ah.

Szóval nem teljesen felhôtlen az örömöm az intubáció miatt. De igyekszem örülni, mert nekem ez nagy dolog ám.

piac

Úgy döntöttem, hogy kipróbáljuk a helyi vásárcsarnokot és bevásárolunk jövô hétre. Azt hiszem ezentúl mindig a piacot választjuk majd. Vettünk rengeteg zöldséget, köztük újhagymát is, amit itt még sosem láttam, és Filipe még sosem kóstolta. Megakadt a szemem a friss kelbimbón is, úgyhogy szépen megpárolom majd és remek köret lesz a frissen halászott dubrincs mellé. Mandarin tesztet is végeztünk. Vettünk 50 cent/kg-os és 80 cent/kg-os portugál mandarint, plusz a hipermarketben 1,5 eurós, drága spanyolt is. Jelentem a portugál piacos mandarinok nyertek. Filipe végezte a vakpróbát és ugyanaz volt a véleménye, mint nekem. Vettünk queijo fresco-t is, ami egy sajtféle. Leginkább a gomolya sajthoz hasonlít, legalábbis szerintem. A munkatársaim ajánlották ezt az Alentejo-i tehén- és kecsketejbôl készült sajtot a piacról, úgyhogy kíváncsi vagyok. Láttam goiaba-t is, ami egy fura gyümölcs. Én az Azori-szigeteken ettem elôször. Eper íze van szerintem, és nem csak  szerintem, ugyanis ma láttam epres-goiaba-s szörpöt. Szóval nem csak az én kis fejemben járnak ôk együtt. Ha valaki tudja a magyar nevét, az  szóljon!

Amióta dolgozunk sajnos sokkal ritkábban fôzök, mert mindig a kórházban ebédelünk és estére már nincsen kedvem fôzôcskézni. A kórházban egyébként egész jó kaja van olcsón, úgyhogy fôtt ételt minden nap eszünk. Estére pedig tonhalas szendvics, rántotta, sültcsirkés szendvics, lekváros pirítós, stb. jut. Hétvégenként viszont mindig fôzök valamit, mert szeretek fôzni és hiányzik.

A kórházat továbbra is nagyon élvezem. Csütörtökig vagyok az aneszteziológián, utána nem tudom hogy hol leszek. A cserérôl sincsen semmi hír, de remélem minden rendben van és maradhatok Portimão-ban. 

Mai napig meglepôdöm azon, hogy milyen fontos itt a foci. (Filipe most is meccset néz.) Olyan dolgok történnek, hogy a beteg hölgy! szemét lesütve vallja be az orvosnak, hogy ô bizony másik csapatnak szurkol. Vagy olyan, hogy császármetszés közben, amikor az ápolóktól kezdve a szülészen keresztül az aneszteziológusig mindenki nô, nagy átéléssel beszélnek a szeretett focicsapatról. A kismamának pedig nem tudom, hogy attól csillog-e a szeme, hogy hamarosan megszületik a gyermeke, vagy a csapat iránti rajongástól. 

nyuginap

Borzalmas idô van ma. A kislábujjamat sem szeretném kidugni a lakásból. 120 km/órás szél, esô, jégesô, egyszóval vihar van. Úgyhogy ma mozi napot tartunk. Délelôtt kitakarítottam, rakott brokkoli a sütôben, szóval szép az élet. A recept egyébként bors&pepper blogjáról van. Gyerekkoromban nem szerettem a rakott zöldbabot, mert az én Anyukámé mindig száraz volt, de ez a recept nagy kedvencünk Filipe-vel. Bár az adagokat én gyakorlatilag megduplázom, mert zabagépek vagyunk.

Tegnap nagy esemény történt, ugyanis aláírtam a szerzôdésemet Faro-ban, és mire hazaértünk már kaptam is egy email-t a bérpapíromról. Szóval tádám: jövö héten megkapom az elsô fizetésem, mint orvos. Ráadásul több, mint amire számítottunk. Fogalmam sincs hogy lehet ez, ugyanis megemelték az adókat. Álmatlan éjszakáim azért nem lesznek emiatt.

A hét nagyon jól telt, láttam sok-sok mûtétet, császármetszést (HIV pozitív kismamáét is). A hét második felében pedig már egyedül lélegeztettem betegeket ballonnal és jól ment. Meg is dícsértek ám. A mûtôben állandóan ásítozom az altatógázoktól. A kávétól csak megugrik a pulzusom, az ásítozás viszont megmarad. Jaj mi lesz így!?

A pasim imádja a BBC dokumentumfilmeket, így azokat is nézünk ma. Az utóbbi idôk kedvence nálam a The  Truth about Fat. Érdemes megnézni, nekem például sok új információt tartogatott. A héten megnéztük a Seven Psychopaths-ot és imádtam. Nagyon az én szájízemnek való. 

Ebéd után pedig kesudió, pisztácia, butter cookies, popcorn, nachos. (Tegnap éhesen mentünk bevásárolni.)

movies

Én errôl az egész Ryan Gosling ôrületrôl lemaradtam. Persze hallottam róla régebben is, de sosem hozott lázba. Az utóbbi napokban sok énblogot olvastam, amit ugye általában nôk írnak, és belefutottam párszor Ryan-be. Az utolsó csepp a pohárban pedig az volt, amikor a vicc angol ex-pasim ezt posztolta faszbukon: 'I'm comfortable enough in myself  to admit that I love Ryan Gosling.' Szóval nem volt mese, meg kellett ezt néznem magamnak. Úgy döntöttem a Drive lesz a megfelelô, mert azt olvastam, hogy attól fogom összepisilni magam. Filipe annyira nem lelkesedett az ötletért. Azt mondta szerinte biztos szar film és csak azért 7,9 pontos az imdb-n, mert a lányoknak nedves lesz a bugyija Ryan-tôl. Nekem a film tetszett, bár nem dobtam hanyatt magam tôle. Viszont Carey Mulligan-t továbbra is imádom. Az An Education óta nagy rajongója vagyok. Btw ez utóbbi az elmúlt évek egyik kedvenc filmje nálam. Szóval Ryan. Az van, hogy nekem ô túl szép és szobor-szerû. Plusz nagy negatívum, hogy nem tetszik a hangja és motyog. Nem szeretem a motyogó pasikat. És Filipe is megmondta már az elején, hogy ez a pasi semmi extra és neki amúgy is sokkal menôbb órája van. Ennyi.

Megnéztük A torinói ló címû remekmûvet is Tarr Bélátôl. Kérdeztem is a pasimat, hogy ezt honnan túrta elô, illetve azt is megjegyeztem, hogy nem biztos, hogy jó ötlet. Ô erôsködött, hogy de ez jó lesz. Eszembe jutott, amit egyszer Filipe bátyja mondott, hogy a pasimnak azok a filmek tetszenek, amitôl mások fel akarják vágni az ereiket. Szóval gondoltam, hogy ez neki való lesz. A film két és fél órás, én legalább ötször elaludtam rajta, de sunyiban kellett csinálnom, mert amint Filipe észrevette, hogy alszom, rögtön felpiszkált, hogy nézzed és szenvedj te is. Elolvastam egy kritikát róla és ódákat zengett az újságíró, de azt ô is hozzátette, hogy ezt a filmet egy életben csak egyszer lehet megnézni. A pasimnak az a komment tetszett legjobban a filmrôl, hogy a producert, aki erre pénzt adott fejbe kéne lôni. Ezzel mindent el is montam.

a három testvér partja

Voltunk Alvor-ban. Van egy remek kiépített ösvény, de azon most nem mentünk végig. Több idôt töltöttünk a Praia dos Três Irmãos nevû strandon. Vittünk kaját és megebédeltünk a parton.

Ezt pedig Filipe szedte nekem.

Ide alig mertem bemenni, mert jött a dagály és attól féltem mind meghalunk.

Végül pedig egy bónusz kép: Filipe a szupermodell!

most jó

Végre szombat. Már a második mosás megy és kitakarítottam a lakást. Egyre inkább az otthonomnak érzem ezt a duplexet. Helyre került a kis életünk is Filipe-vel. Hú az elsô héten nem állt túl fényesen semmi sem. Ma meg már ott tartottunk, hogy kérdezte mit segítsen, mert én vagyok az ô cicája (igen, ilyen szavakat tud magyarul) és ô mindent megcsinál, amit csak szeretnék. Valahogy az utóbbi idôben elfelejtettem, hogy mivel lehet ôt manipulálni motiválni. Ha nem morgok folyton, akkor megcsinálja a dolgokat. Lehet csak pár óra múlva, de megcsinálja. Türelem, kérem, türelem.

Megmondom ôszintén örülök, hogy vége ennek a hétnek. Pár nap ingázás után azt mondtam a jegypénztárban Faro-ban, hogy Faro-ba kérek egy jegyet a következôre. Amikor pedig a pénztáros bácsi megkérdezte viccesen, hogy melyik utcába, akkor ötször visszakérdeztem, mire leesett. Mindenesetre nagyon örülök, hogy sikerült a csere, mert ez iszonyú szívás lenne egy éven keresztül még akkor is, ha félúton laknánk. 8-ra értem haza és 10-kor már feküdtem is le, mert másnap is keltem hajnalban.

Csütörtökön szervezett nekünk az Orvosi Kamara vacsorát, és mint kiderült, más regióban ilyen nincs. Nagyon szeretnének minket itt tartani. Ó istenem milyen más is ez, mint otthon! Szóval volt puccos vacsora mindenféle finomsággal és már van egy kis bandám is Faro-ban. Részben a srácok a pilseni egyetemrôl, akikkel a múltheti vacsorán is ültünk, plusz egy nagyon aranyos lány Portóból. Ô Krétán volt erasmus-ozni és ott ismerte meg a cseh barátját, akivel azóta is távkapcsolatban élnek. Szóval velük voltunk egész este. És nagyon jófejek voltak ám, mert elmondták huszadjára is, hogy ôk tényleg nem tudják hogy csináltam, hogy így megtanultam egy év alatt portugálul. Én meg hallottam, hogy Filipe meg motyogta az orra alatt, hogy ô is egyetért. Ami nagy szó, mert az ô kis fejében él egy kép, hogy engem azzal lehet motiválni, ha folyamatosan piszkál. Pontosan ettôl a viselkedéstôl lesz világvége hangulatom. Két év után azt hiszem elkezdte ezt megérteni.

Tegnap már itt, Portimão-ban "dolgoztam". Kicsit megint hatodévesnek érzem magam. Állok, alig csinálok valamit, és árnyékként követek egy orvost. Bár nem panaszkodhatom, mert itt a mûtôk területén adnak kaját, kis uzsonnás dobozban. Ugye, hogy ne kelljen átvenni mindig a zsilipruhát vagy ami rosszabb, hogy ne járkáljanak ki zsilipruhában. Jaj mindig csak az ingyen kaján jár az eszem! Szóval altatásnál nyomkodtam a lélegeztetô ballont. Szegény beteg meg majdnem megfulladt, mert szarul csináltam. Plusz intubálasnál én nyomtam be a tubust a torkába. Jó volt. Ebéd után meg azt mondta nekem a kedvenc aneszteziológusom, hogy menjél innen, menjél le a tengerparta! Meg hogy használd ki, mert fogsz még dolgozni eleget. Szóval hazasunnyogtam.

Süt a nap, úgyhogy ma ebéd után elmegyünk megnézni Alvor-t. Csinálok majd képeket is. Mindenki azt mondja, hogy: - Figyeld meg, márciusban már mehetünk strandolni! - Igyekszem ezt elhinni és nem gondolni arra, hogy hány fok lehet a lakásban. Btw Filipe vett egy hôsugárzót és egy vízforralót. És mind a kettô jó és szép. Na milyen pasim van?!

egy7

Úton vagyok hazafelé. A mai nap nagyon pozitív volt. Pláne, hogy semmiféle bürokratikus dologgal sem foglalkoztam. Egész nap Faro-ban voltam továbbképzésen. A többiek mind nagyon jófejek. Kezd fájni a szívem, hogy nem maradok itt. Az egyik lány felajánlotta, hogy aludjak a családja házában, hogy ne kelljen hajnalban kelnem. Mondta, hogy szülinapja lesz és lesz családi buli is meg minden, úgyhogy menjek. Szóval ilyenek a munkatársaim.

Gyalog mentem a kórházba az állomásról. 2 km és nagyon jól esett. Sütött a nap és megálltam egy kávézóban reggelizni. Délelôtt írtunk egy tesztet. El is keseredtem, mert nagyon sok szót nem értettem és idôm sem volt befejezni. Aztán délután úgy tartottak elôadást nekünk négy órán keresztül bakteriológiáról, hogy egy darab diát sem vetítettek. Végig arra gondoltam, hogy ez milyen szuper nyelvóra! Ráadásul a nô hadart. Kérdezték is a többiek, hogy értem-e, mert nagyon gyorsan beszél. És értettem. Kezd kialakulni az, ami az angollal is van, hogy a szöveghallgatás a legerôsebb készségem. 

Volt szomorú momentuma is a mai napnak. Olyan sürgôsségi osztályt láttam, amilyet még soha. A Portimão-i sürgôsségin is nyeltem egy nagyot, amikor mondták, hogy a függönnyel elválasztott ágyakon maradnak sokszor a betegek napokig. Na de Faro-ban konkrétan elfüggönyözött ágyak sincsenek, hanem a folyosón állnak az ágyak egymás hegyén-hátán. Legalább 40 néni-bácsi feküdt a folyosón. Tény, hogy úgy beszéltek errôl, mint a kórház szégyenérôl és az is tény, hogy talán már ebben az évben átadják az új sürgôsségit, de én nagyon szomorú lettem. 

elsô lépések

Jelentem megérkeztünk, beköltöztünk, dolgozunk. Nagyon farasztó volt ez a másfél hét, de úgy érzem sínen vannak a dolgok. Ahogy utaztunk lefelé, minden egyre zöldebb lett. Megmondom ôszintén, hogy jobban tetszik a téli Algarve, mint a nyári. Egyrészt nincsen negyven fok, másrészt pedig minden zöld és mindenfelé sárga és fehér virágok vannak. Nyáron minden csupasz, a nap mindent kiéget és csak az olajfák és az örökzöldek maradnak. A napokban elfelejtettem, hogy tél van. Azt hittem, hogy április vagy május van.

Kivettünk egy 2 szobás, nappalis duplexet. A portói lakásunk is két szintes volt, ott is lent volt a nappali és a konyha, fent pedig a két hálószoba és a fürdôszoba. Az egyetlen hátránya ennek a lakásnak, hogy nincsen erkélyünk. Illetve az, hogy járólap van és iszonyú hideg a lakás. De ez nyáron nagy elôny lesz. Feltéve, hogy akkor is hûvös marad bent. Teljesen új minden, úgyhogy annyi dolgom volt, hogy mindent áttöröljek és felmossak, szóval a takarítással már végeztem is. A mi szobánkba már vettünk szönyegeket, de nagyon hideg van még mindig. Ja és negyven perc gyalog a tengerpart, kocsival nyolc.

A munka és a kórház nagyon zûrösen indult. Elsô nap Faro-ba kellett mennem, hiszen oda tartozom. Egy csomó dokumentumom hiányzik, de jövô héten remélem le tudom ôket adni. Lesz hiper-szuper biztosításom is, amivel majd csináltathatok lézeres szemmûtétet. Az elsô nap végén, mire kiértem az állomásra már este hat volt és a következô vonat másfél óra múlva ment. Felhívtam Filipe-t, hogy jöjjön el értem,  mert meghalok. Eljött (útközben elütött egy kutyát) és ha már így alakult úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a welcome vacsorára, amit a rezidensek rendeztek. Nagyon jó volt. Egy olyan csapat mellé kerültünk, akik Csehországban tanultak és jót beszélgettünk. 

Második nap Portimão-ban maradtam és igyekeztem elintézni, hogy az elsô havi szabadon választható gyakorlatot itt csinálhassam. Délután ötkor oldódott meg a dolog, én pedig már majdnem sikítófrászt kaptam. Végül másnap az aneszteziológián kezdtem és azóta nyugodt vagyok. Egy remek osztályra kerültem, nagyon kedves volt velem mindenki. Azóta kiderült, hogy elfogadták a kérvényünket is és végleges lesz a csere. Jövô héten viszont Faro-ba kell mennem kötelezô képzésekre, mert hivatalosan még oda tartozom. Szóval minden nap reggel 5:30-kor kelek és este nyolcra érek haza. Yeah! De nem panaszkodom, elég a fenti képre ránézni!