things and stuff

Hétfőn egyedül ebédeltem az egyik bevásárlóközpontban, majd visszamentem dolgozni, mert 12 óráztam. Az a durva, hogy fogalmam sincsen mikor volt utoljára ilyen. Január óta vagy kollégákkal, vagy Filipe-vel ebédelek. A pasim elment Lisszabonba autót venni, és csak másnap este jött haza. Szóval az első egyedül alvás is megvolt. Megmondom őszintén, hogy jó volt egy kicsit teljesen egyedül lenni. Másnap pedig elsétáltam a rendelőbe. Csak fél óra volt, sütött a nap, én pedig Nouvelle Vague-ot hallgattam. Jó volt, na. 

A hétvégén itt volt Zizu Londonból, és csináltunk mindenfélét. Voltunk vásárolni (képek hamarosan vol.1), tengerparton sétálni, múzeumban, vacsorázni, ebédelni, és egy buliba is belefutottunk. Péntek este a vásárlás után elmentünk vacsorázni az egyik tengeri herkentyűs étterembe, és összefutottunk három rezidens barátommal. Ők pedig rábeszéltek, hogy üljünk be egy pohár valamire velük. Aztán arra, hogy menjünk el bulizni. Tény, hogy nem kellett nagyon győzködni. Táncoltunk, beszélgettünk, szóval jó volt. Úgy feküdtem le aludni hajnal ötkor, hogy jaj csak nehogy másnapos legyek holnap, mert mennünk kell mindenfelé. Szóval benyomtam két pohár vizet és egy paracetamolt. Jól tettem, mert másnap aznap csak álmos voltam. Zizu hozott nekem csodaszép ajándékokat is (képek hamarosan vol.2).

´Note to myself´, vennem kell egy laptopot. Másfél éve csak táblagépet használok (munkahelyen kívül), amit imádok, de nagyon más egy rendes gépen tenni-venni. Ugye az én régi laptopomat a szüleimnek adtam, és egész idáig nem éreztem szükségét egy újnak. Amióta viszont felváltva dolgozunk Filipe-vel (ő délelőtt, én pedig délután), így délelőttönként mostanában leültem a géphez és megéreztem a különbséget.

Hétvégén kaptam egy sms-t az egyik orvos kollégától a mikrobiológiáról, akivel a pénteki buliban futottunk össze. Előtte csak munka ügyben beszéltem vele, amikor a főnököm elküldött megsürgetni a tenyésztés eredményeket. Érdekes srác, szörfös utazó, meg minden. Na de a lényeg, hogy elhívott foci meccset! nézni. Pár hete szakított a barátnőjével, és szerintem nem tudta, hogy nekem van Filipe. Tegnap is írt, hogy van-e kedvem pókerezni, mert azon gondolkodik áthív pár embert. Úgy gondoltam, hogy ideje jelezni, hogy van valakim, így megkérdeztem, hogy Filipe is jöhet-e. Feldobta a napomat, hogy ismerkedni akar. Százezer éve nem volt ilyen, hogy egy pasi elhívott volna valahová. Kell az ilyen, na.

Igen, és a miénk a Golf. Csodaszép, a részletek nagyon szépen vannak kidolgozva. Nagyon futurisztikus, van benne mindenféle vezetést segítő program, hogy minél alacsonyabb legyen a  fogyasztása. Én kicsit félek tőle, de majd összebarátkozunk. Egyébként 2013-ban a Golf VII lett az év autója, úgyhogy szerintem nagyon jó választás volt. Én csak golfinho-nak hívom, ami portugálul delfint jelent. Mondom, barátkozunk.

itt van az ôsz, itt van újra

Ma arra ébredtem, hogy szakad az esô és sötét van. Az ôsz sajnos itt ezt jelenti. Nem a csodaszép sárguló leveleket, és nem is a kicsit csípôs, de napsütéses idôt, amit annyira szeretek. Szóval 'note to myself', ôsszel kell hazamenni. Ma pedig a szandál! után, felveszem a vastag, vízhatlan bôrcsizmámat és a tavaszi kabátomat.

A családorvoslás továbbra is elég lassú unalmas nekem. Heti háromszor délután járok dolgozi, ami egyrészt tökjó, mert aludhatok 9-ig vagy akármeddig. Plusz reggel tudok pakolgatni itthon, és mindig csilli-villi minden. A hátrány az, hogy este 8-ra érek haza, és így heti egyszer van szabad délutánom (hétfôn reggel és este is bent vagyok, 12 óra). Lassan megtanulok oroszul is, mert az ukrán fônököm minden második betege ukrán, orosz vagy moldáv. Na de errôl ennyit. Nem itt fogom kitanulni az orvoslást. Ja és 'note to myself 2', hihetetlen pesszimista és érzékeny vagyok az idegen emberekre mostanában. Gyakorlatilag az összes helyen, ahol idén dolgoztam, úgy indultam, hogy engem biztosan mindenki utál és hülyének néz. Pedig alapvetôen tökjól kijöttem eddig mindenkivel, és mindenhol dícsérték a munkámat. De az elején valahogy nagyon érzékenyen reagálok mindenre, és a legkisebb dologba is belemagyarázom, hogy na engem tuti utálnak. Azt hiszem önbizalmat kellene vennem valahol.

Úgy volt, hogy Filipe holnap eladja a bálnát, és felmegy Lisszabonba elhozni a Golfot. Az egész üzlet egyre furcsább. Az autó állítólag a francia VW tesztautója volt. 11.000 km van benne, és még nincs egy éves. Jár hozzá még egy év garancia a gyártótól. Letettük a foglalót, és vártunk egy hetet, hogy rendszámot kapjon, mert nem volt neki. Francia sem, merthogy tesztautó. A kocsi gyönyörû, tökéletes állapotban van. Folyamatosan derülgettek ki furcsaságok, például a fickó mondta, hogy elviszi check-up-ra a Volkswagen-hez. Filipe beszélt a VW-vel, de a kocsi nincs regisztrálva a rendszerükben. Ez egyébként lehetséges, de így puszira el kellene hinni, hogy minden oké az autóval, és ô tényleg megvizsgáltatta. A következô bonyodalom az volt ma! (ugye holnap lett volna megkötve az üzlet), hogy kiderült a kereskedô nem akarja rögtön átíratni a Filipe nevére az autót. Úgy gondolták, hogy majd kötünk egy elôszerzôdést, kifizetjük a pénzt, majd marad a kereskedés nevén. Állítólag a rendszám kikérése után x ideig nem lehet tulajdonost váltani, wtf?! Ez az x idô az elsô telefonhívás idején 60 nap volt, aztán 1 hónap, végül pedig amikor Filipe mondta, hogy beszélt az ügyvédjével (és tényleg), aki szerint ez nonszensz, lecsökkent 10 napra. Most hívott minket a kereskedô, hogy kedden mehetünk a kocsiért. Tudom én, hogy Portugáliában semmi sem egyszerû, pláne ha bürokrácia is van a dologban, de nekem ez akkor is bûzlik. Utánanéztünk a kereskedésnek, és találtunk embereket, akik tôlük vettek rendszám nélküli autót, és minden rendben volt a garanciával és az adás-vétellel is. Szerintem mi elvisszük a kocsit a Volkswagen-hez mielôtt fizetnénk. Biztos, ami biztos. Így viszont visszalépett a vevônk a bálnára, mert nem akart tovább várni.

Mivel mostanában mindenki a SheInside-ról beszél, így én is megnéztem magamnak. Rendeltem egy zakót és két felsôt. Kívancsi vagyok a minôségre és a méretekre. Ha bejön, akkor még biztosan rendelek, mert tele van a kívánság kosaram. Hihetetlen jó dolgaik vannak.

lassú víz, partot mos

Annyi mindenrôl mesélhetnék, de valahogy sosem jutok el idáig. Írhatnék például arról, hogy voltunk a Zoomarine-ban delfineket, fókákat, madarakat nézni, és felültünk mindenféle vidámparkos szerkezetre. Arról is mesélhetnék, hogy milyen volt a Petisco (tapas?) fesztivál, ami egy hónapig tartott és most lett vége. Persze van magyarázatom mint mindenre a blogolás elhanyagolására. Egyrészt lusta vagyok és kifogásokat keresek. Így, hogy napközben dolgozom és egész nap házon kívül vagyok, esténként csak pihenni van kedvem. Sorozatokat nézni és olvasni. Másrészt pedig elszomorít megrémít, hogy az írásom színvonala folyamatosan romlik. Nagyon keveset olvasok magyarul, gyakorlatilag csak blogokat. Tv-t, filmeket egyáltalán nem nézek. A magyar nyelvhasználatom leredukálódott a családommal és a barátaimmal való kommunikációra. Csendben jegyzem meg, hogy ez is folyamatosan csökken és ez is nagyon elszomorít megrémít. Így amikor mostanában a blogra gondolok, akkor mindig ezek a dolgok jutnak eszembe. Valahogy összekapcsoltam a fejemben a blogot ezekkel az érzésekkel, ami azért rossz, mert tényleg szeretem ezt a blogot. Mostanában egyébként fura módon mindenkinek "blogválsága" van. Legalábbis az én kedvenc bloggereimnek. Szervezhetnénk egy szupervíziót igazán.

Cserébe viszont a portugálom folyamatosan fejlôdik. Gyakorlatilag már mindent megértek. Beszélhetnek gyorsan, bármilyen tájszólással, bármilyen akcentussal. Erre pár napja döbbentem rá. Így utólag visszagondolva fogalmam sincsen, hogy hogyan csináltam végig az elsô hónapokat, amikor még keresgélnem kellett a szavakat, és hatszor végig gondoltam, hogy nyelvtanilag helyes-e a mondat, mielôtt kimondtam volna.

Az elôzô hétvégét Lisszabonban töltöttük, Filipe húgánál, aki most kezdte az orvosi egyetemet szegény. Voltunk ikeázni, és vettem egy nagy, meleg paplant télre. Azóta vettem hozzá szép huzatokat is. Egyet a Zara Home-ban akciósan, a másikat a Primark-ban szuper olcsón. A zara féláron volt és csodaszép. Vettem hozzá sötétlila lepedôt is. Ha minden igaz találtunk egy autót, de nem merem elkiabálni. A héten minden kiderül. Voltunk az LX Factory-ben Lisszabonban. Egy régi gyár területén alakítottak ki egy kis kreatív szigetet. Vannak állandó boltok és utcai árusok is. Régiségek, desingner cuccok, hangulatos éttermek és kávézók. Engem leginkább a londoni Portobello-ra emlékeztet (de hasonló Camden és Bricklane is). Ici-pici a londoni piacokhoz képest, de én nagyon élveztem. Kicsit ijesztôen brit volt minden, de engem nosztalgiával töltött el. Egyre jobban szeretem Lisszabont. Mondtam is Filipe-nek, hogy itt akarok élni. Lehet írnom kellene egy listát, hogy mi szól mellette és ellene. Az élet majd úgyis eldönti decemberben, hogy mi legyen. Kicsit úgy érzem most, hogy nem sok beleszólásom van a dolgokba. A rezidens évnek lassan vége. A vizsgát, mely eredménye alapján választhatok szakterületet, már tavaly novemberben megírtuk (amikor még alig beszéltem portugálul). Ezen már változtatni nem tudok, így azt választom majd, amit az élet dob.

Megvettük a jegyeket is haza, december közepére. El sem hiszem, hogy mindjárt itt van. Gyorsan elment ez az év. Elvileg itt az ôsz, bár úgy, hogy itt még mindig 24 fok van, nehéz ezt elhinni. 

Most pedig megyek, és eszem egy jó véres steak-et ebédre, mert néha ilyet is kell.

cars

Autóvásárlásban vagyunk. Két hete minden nap kocsikat nézünk, kezdek szakértô lenni. A kis piros autó átkerült Lisszabonba, Filipe húgához, aki most kezdte az egyetemet. Mi pedig egy 16 éves, hatalmas bálna Mercedesszel maradtunk, amire nekem "nincsen" jogosítványom. Szóval pár hete véget ért a vezetô karrierem, megint. A helyzet nem egyszerû, mert itt délen sokkal kevesebb autót árulnak, és az árak is magasabbak, mint északon. De ugye Portó 600km innen, szóval nem egyszerû csak úgy átruccanni, megnézni pár autót. Képzeljétek vezettem mindenféle csodákat, persze csak elhagyatott helyeken. Ezek az új, 2-3 éves autók fantasztikusak.

A héten elmentünk Faro-ba is, és sikeresen belefutottunk egy balesetbe. Vagyis a baleset futott belénk. Szépen araszoltunk egy kétsávos fôúton, amikor azt éreztem, hogy megdobta valami az autót. Nekem le sem esett elsôre, hogy mi történt. Így megkérdeztem Filipe-t, aki felvilágosított, hogy belénk jött valaki hátulról. Mindez persze egy kisvárosi késdobáló elôtt történt, így kaptunk ajándékba helyi alkoholista bácsikat is, akik mindent "okosan'' kommentáltak. A baleset csúcsidôben történt, így sikerült leállítanunk a forgalmat a kisvárost átszelô forgalmas országúton. Kezdett elmérgesedni a helyzet a minket kerülgetô autók között, így természetesen az egyik pilóta-napszemüveges, alkoholtól pirospozsgás arcú bácsi beállt egy síppal forgalmat irányítani. Én lepôdtem meg a legjobban, hogy mûködött. A többiek pedig lelkesen támogatták, és fényképeket készítettek az eseményrôl. Végül kiért a rendôrség és elrendeztük a dolgokat. A mi bálnánknak gyakorlatilag semmi baja sem lett, a másik kocsi eleje viszont összetört. Ez a bálna szerintem elpusztíthatatlan, de én akkor sem szeretem.

Ôt viszont nagyon szeretnénk.

Volkswagen Golf VII

kirigami

Kislány koromban volt egy kirigami mesekönyvem. Valami orosz mese volt, medvével és cimbalommal. Imádtam azt a könyvet. Órákat képes voltam eltölteni azzal, hogy a kiugró formákkal játszottam, és új meséket gyártottam hozzájuk.

Amikor legutóbb Londonban jártunk, a Bricklane-i vásárban volt egy ázsiai fiú, aki kirigami képeslapokat árult. Elképesztôen gyönyörûek voltak. Próbáltam információkat kiszedni belôle, de csak annyit mondott, hogy nem ô a mûvész, és nincsen elérhetôségük. Végül semmit sem vettem, mert drága volt, és a srác hozzáállását is furcsának találtam.

Ma levelet kaptunk Ausztráliából. Egy képeslap volt benne. Filipe emlékezett, hogy mennyire odavoltam a kirigamiért, és ezt találta nekem. Megmondom ôszintén, hogy elpityeregtem magam.

Összecsukva...

...és kinyitva. Puszi!

az utolsó három hónap

Véget ért megint egy blokk, de ahogy mindig, már el is kezdôdött egy új fejezet. Hétfôn volt az utolsó napom a belgyógyászaton. Elbúcsúztam Eduardo-tól, meg mindenkitôl. Most egy kicsit furcsa a pörgés, és a sok munka után újra a nyugalom. Egyelôre nem panaszkodom, de van egy olyan sejtésem, hogy egy-két hét múlva már nagyon hiányozni fog a kórház.

A háziorvosi létesítmény, ahol  most dolgozunk, nagyon durva. Két éves az épület, szóval csak ámultam és bámultam. Hatalmas és több, mint 15 orvos dolgozik itt. Az én tutorom, egy orosz orvosnô, szabadságon van a héten, így én le lettem passzolva a hétre egy majdnem nyugdíjas háziorvosnak, aki nagyon kedves és közvetlen velem, de iszonyúan unja már az egészet. Ahogyan Filipe tutora is. Mindketten csak arra várnak, hogy nyugdíjba mehessenek. Remélem az orosz doktornô majd visszaadja a reményemet a családorvoslással kapcsolatban, mert egyelôre nem sok maradt. Viszont kaptam egy ajándékot, a mai napot. Nincsen senki, akivel ma lehetnék, így azt mondták, ha gondolom, akkor szabadnapot adnak nekem. Szóval ma szépségnapot tartok, ami már nagyon rám fér. Eszembe is jutott egy kardiológus a sûrgôsségirôl, aki amikor megtudta, hogy belgyógyász akarok lenni, rögtön azt mondta, hogy "Ugye most viccelsz?! Láttál már ápolt és jólöltözött belgyógyászt?".

A konyhát és a nappalit is ideje lesz kitakarítani. Tegnap megint fôztem fantasztikus sült csirkét. A kórházba sütött tutibiztos süti receptemet pedig sikerült elrontanom a hétvégén, így duplán kellett elkészítenem. Szegény Filipe pedig mehetett vajat venni este 9-kor. A sütit nem sütöttem elég ideig, így beleragadt a formába. A kikapart, kissé nyers maradékot visszadobtam a sütôbe tegnap este, és csináltam hozzá vaníliakrémet. Most pedig vár a hûtôben. Azt hiszem kicsit túltengenek az energiáim.

Abba pedig bele sem akarok merek gondolni, hogy decemberben újra költözünk. Fogalmam sincsen, hogy hová, és azt sem tudom, hogy sikerül-e majd egy városba kerülnünk. Az utóbbi négy évben, legalább évi egyszer költöztem. Nem mókás.