Én már teljesen szabadság lázban élek! Remélem idén a mai nap lesz az utolsó munkanapom. Feltéve hogy elengednek december utolsó két napjáról. Na de nem is a munkahely a lényeg. Hanem az, hogy szombaton (1 év távollét után) már otthon leszek. Vasárnap pedig megölelgethetem az unokaöcsiket, játszhatunk sokat, és végre elôször megpuszilgathatom és megszagolgathatom az 5 hónapos babaillatú unokahugimat. Filipe egyébként nem tudom, hogy hogyan fogja túlélni a hideget. A szigeten szinte egész évben állandó a hômérséklet, így ha a hômérô 10-15 fok alá süllyed, akkor ô már fázik. Természetesen plusz, nem mínusz.
Múlt héten megmondom ôszintén, hogy kicsit elkeseredtem. Kijöttek az álláshelyek a szakorvosképzéshez, és átgondoltuk a lehetôségeinket. A tavalyi vizsga, ami alapján rangsorolnak minket, és ami alapján választhatunk munkahelyet és szakirányt, nem sikerült túl fényesen egyikônknek sem. Én akkor még javában a portugállal küzdöttem, plusz egyikônk sem stréber. Ez a vizsga pedig mindenfajta logikus gondolkodást, klinikai tudást nélkülöz. Száraz adatokat kell bemagolni. Ami nekem sosem ment. Szóval a lehetôségeink limitáltak. Én gasztroenterológus szerettem volna lenni. Ha otthon maradok, akkor már javában szakorvosjelölt lennék. Itt tudtam, hogy erre esélyem sincs, mert a gasztro helyekhez nagyon jó pontszám kell. Elfogadtam, belenyugodtam. Emlékszem, hogy még tavaly ilyenkor is úgy gondoltam, hogy inkább leszek háziorvos az isten háta mögött Portugáliában, mint hogy otthon maradjak. Múlt héten viszont, amikor kijöttek a helyek, és az egész reálissá vált, akkor elkeseredtem. Elbizonytalanodtam a két éve meghozott döntésemben, és elbizonytalanodtam saját magamban is. Nem csak családorvos lehetek, hanem például belgyógyász is. De itt belgyógyásznak lenni nem olyan jó dolog. Rengeteget kell dolgozni, a 24 órás sûrgôsségi ügyeletekrôl nem is beszélve, ami család mellett elég kemény. Nagyon érdekes szakma, de elképesztô mennyiségû tudást és ismeretanyagot kell elsajátítani. Nem tudom, hogy az én képességeim elegendôek-e ehhez. Szarul pedig semmit sem érdemes csinálni. Egy szó mint száz, a családorvoslás tûnik a legkézenfekvôbbnek, abból a szempontból is, hogy Filipével együtt maradhassunk helyileg.
Miután elkeseredtem, fogtuk magunkat, és végigjártuk az összes háziorvosi központot itt délen, Algarve-ban. Szeretnénk itt maradni. Szépen elvezettem egyhuzamban 120 km-t Spanyolországig. Januárban vennem kell egy autót, mert valamivel munkába kell majd járnom. A tömegközlekedés Lisszabonon és Portón kívül értelmezhetetlen fogalom. Van, de a gyakorlatban nincs. Úgyhogy keményen edzenem kell.
De mesélek elôször arról, hogy milyenek az "egészségközpontok", ahogyan a portugálok hívják. Egy-egy helyen 5-6 orvos dolgozik, de például a mostani helyen, ahol vagyok, 15 orvos van. A háziorvos tevékenységi köre sokkal kiterjedtebb, mint otthon. A családorvos itt tényleg az egész családot kezeli, nincsenek külön gyermek háziorvosi praxisok. A terhesgondozástól kezdve, a csecsemôgondozáson keresztül, egészen a diabétesz szakrendelésig, mindent a családorvos csinál. Természetesen van lehetôség a különbözô szakterületre irányítani a betegeket, de a komplikáció nélküli esetek mind az egészségközpont szintjén maradnak. A háziorvos végzi a méhnyakrákszûrést, ahogyan a méhen belüli spirál felhelyezését is. Sok központhoz tartozik alap sürgôsségi osztály röntgennel és rehabilitációs osztály is. Van ahol van trópusi és utazási betegség, és TBC szakrendelés. Szakképzett nôvérek segítik a munkát, akik a sebkötözéstôl kezdve a varratszedésig, mindent csinálnak. Szóval a lehetôség adott sok mindenre. Ha valaki tettrekész, akkor ezt tényleg lehet nagyon jól csinálni.
Miután megnéztük a központokat, kicsit megnyugodtam. Nagyon különböznek az otthoni praxisoktól. Persze vannak itt is isten háta mögötti helyek, lepukkant rendelôvel, ahová lasszóval kell fogni az orvosokat. Kettô ilyet láttunk, de reméljük ezt elkerülöm. Plusz próbáltam reálisan nézni a dolgokat. 1 év távlatából minden megszépül. Magyarország is. Lehet engem utálni ezért, de én jelenleg nem szeretnék otthon élni. Az okokra egyre kevésbé emlékszem, mert már nem élnek bennem olyan elevenen. De egy elég biztos érvem azért van. Még sosem voltam olyan boldog és kiegyensúlyozott, mint az elmúlt egy évben.
Aztán ki tudja még mi lesz. Lehet januárban egy központi lisszaboni kórház belgyógyászatán találom magam. Jövô héten minden kiderül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése