itthon

Nagyon gyorsan eltelt az idô, ma éjszaka már indulunk vissza Portugáliába. Idén az ünnepeket nagyon meghitten, nyugalomban töltöttük. Tudatosan alakítottam így a dolgainkat, mert másfél éve, amikor legutóbb itthon voltam Filipével, nagyon sûrû volt a program. Mindenkivel találkozni akartam, így bejártuk az egész országot. Közben pedig azon is aggódtam, hogy Filipe is jól érezze magát. Ennek az lett a vége, hogy én végig idegeskedtem, és rosszul éreztem magam. Idén nem utaztunk sehová, és alig találkoztam barátokkal. A családommal töltöttünk minden idôt. Egy hétig velünk voltak a bátyámék a gyerekekkel, ami fantasztikus volt. Most láttam  elôször az unokahugimat, és rögtön szerelmes is lettem. Filipe rengeteget játszott a fiúkkal, és amikor csak lehetett a kis hercegnôt is az ölébe vette. Erre persze ritkán volt lehetôsége, mert a pici lányra mindenki igényt tartott. Ilyen az öt hónaposak élete. Olyan szép és nyugodt volt most minden!

A barátokkal való találkozások során már vegyesebb élményeim születtek. Igazság szerint alig találkoztam valakivel. Tesómék egész karácsonyig itt voltak velünk, így semmire sem maradt idô az ünnepek elôtt. Meglátogattuk az egyik egyetemi barátnômet és a férjét. Velük nagyon jót beszélgettünk, és a barátnôm letett elém egy bekeretezett ultrahangos képet. 15 hetes a baba! De akadt olyan találkozás is, ami után másmilyen érzésekkel lettem "gazdagabb". Egyrészrôl most elôször éreztem azt, hogy már nagyon más körülöttünk minden. Teljesen mások a problémáink, más környezetben élünk. Ezzel persze nem lenne probléma. Vannak barátaim, akikkel mindez fel sem tûnik, sok-sok év után sem. Azonban most voltak olyan megnyilvánulások, amiket nem igazán értettem. Vagyis inkább nem akartam megérteni. Kicsit olyan érzésem volt, hogy vannak akik nem tudnak ôszintén örülni annak, hogy így 29 évesen (nem kapkodtam el), rengeteg belefektetett munka után, elindult valamerre az életem. Vagy csak nehéz elfogadniuk azt, hogy változnak a dolgok. Voltak olyan helyzetek is, amik kimondottan rosszul estek. Na de nem panaszkodom, nem vagyunk egyformák. Vannak dolgok, amiket így kell elfogadni. Mindenesetre egy kicsit csalódott voltam.

Ma még pihenhetünk egy kicsit, aztán kezdôdik a lakás- és autókeresés. Új év, új élet. Így megy ez az elmúlt 3 évben. Azt pedig csak csendben merem ideírni, hogy már hiányzik Portugália.

feliz natal

Ez a negyedik karácsony azóta, hogy megismertem Filipét, de most elôször ünnepelünk együtt. Neki ez az elsô ünnep a családja nélkül, éppen emiatt izgultam is egy kicsit. Az ô családja hatalmas, a karácsony pedig úgy telik, hogy mindenki összegyûlik, és buli van hajnalig. Az én családom szûk körben ünnepel csak. Nagy a földrajzi távolság közöttünk, plusz a nagyszüleim sem élnek már, egy kivételével. Tegnap délután láttam Filipén, hogy egy kicsit szomorkodott, de szerencsére rendeztek egy maratoni skype beszélgetést a családdal, és minden megoldódott. Este beszéltünk a bátyámmal és az unokaöcsikkel+unokahugival is, mert sajnos már ôk sem voltak itt velünk. Tesóm készenlétes volt, így haza kellett menniük. Az ajándékozás után pedig társasoztunk, majd lórumoztunk éjfélig. Ez a mi családi kártyajátékunk, és már Filipe is egész jól belejött.

Ami pedig a menüt illeti, idén változtattunk egy kicsit. A hagyományos karácsonyi vacsora nálunk az Apukám által fôzött halászlé és rántott hal. Idén emellé készítettünk citromos-kakukkfüves pisztrángot is, zöldborsópürével. A rántott halhoz kikevertem azt a majonézes-hagymás-citromos-savanyú uborkás mártást, amit a lazachoz szoktam készíteni. Nagyon finom volt minden. Ma pedig megsütöttük az 5 kilós pulykánkat. Természetesen Jamie-hez fordultam tanácsért. Végül ezt az áfonyás-mandarinos-rozmaringos pulykát készítettük el. 

Csináltam mellé rozmaringos krumplit, narancsos sárgarépát, mézes-kakukkfüves fehérrépát, és természetesen a gravy sem maradhatott el. Jamie lazán csak a 'best turkey in the world' nevet adta ennek a pulykának. Azt hiszem van benne valami. Anyukám azt mondta, hogy legalább 15 éve nem evett ilyen finom ételt, Filipe pedig alig bírta abbahagyni az evést, szóval ISTENI volt. Mindenkinek ajánlom, próbáljátok ki! A hús is fantasztikus lett, egyáltalán nem száradt ki. Holnap pedig a maradékból ezt készítem majd el.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!

így történt

Az utolsó napok a hazautazás elôtt már nagyon sûrûn teltek. Próbáltam összepakolni a lakást, hogy miután visszajövünk a magyar karácsonyozásból, már csak költözni kelljen. Végül persze nem sikerült mindent bedobozolni, de már nem idegeskedem. Portimão-t úgy hagytuk el, hogy még nem tudtuk, hogy hová költözünk. Filipe ugyanazon a napon választott szakirányt, amikor a gépünk ment Magyarországra. Iszonyú idegeskedés volt ülni az irodában, ahol az egész zajlott, és nézni a monitoron, ahogyan eltûnnek az állások. Filipe onkológus lesz Faro-ban, én pedig nagyon büszke vagyok rá. Rendesen elfáradtunk, és még elôttünk állt egy közel négy órás repülôút, ami éjfélkor indult. Az ajándékokat Filipe családjának már elôzô nap beszereztük. Jó döntés volt, mert képtelen lettem volna aznap még ajándékok után is szaladgálni.

Helyettem végül Filipe apukája, húga, és Silvia barátnôm választottak szakirányt. Elôzô nap készítettem egy listát a maradék helyekbôl, és elküldtem nekik. Folyamatosan tartottam velük a kapcsolatot, pontosan tudtam, hogy mi történik, és hogy mely helyek keltek már el. Ugyanolyan ideges voltam, mint pár nappal korábban, amikor Filipe választása zajlott. Benne volt a pakliban, hogy csak Faro-tól 60 km-re kapok munkát. Végül elcsíptem a listámról az elsô helyet, Faro-tól 17 km-re. Ez 20 percet jelent kocsival. Emlékszem, hogy amikor gimibe jártam, fél órát utaztam a suliba. Az egyetemen ugyanez volt a helyzet. Szóval ez a 17 km egyáltalán nem sok. Kihívás viszont van benne, hiszen még mindig nem vagyok gyakorlott vezetô. Az elsô pár hét biztos nagyon kemény lesz, de majd megszokom ezt is. Silvia mesélte, hogy amikor meglátták a kijelzôn, hogy elvittem a helyet, amit szerettem volna, örömükben megölelték egymást Filipe húgával. Cukik!

Közben a Portimão-i barátaink sorra rendezték a búcsú vacsorákat. Nem mondom, hogy nem sajnáltam, hogy nem vagyok ott velük. Januárban mindenki szétszéled. Hiányozni fognak nagyon! Silvia Évora-ba megy, ami durván másfél órányira van tôlünk. Nem a világ vége! :)

future life

Én már teljesen szabadság lázban élek! Remélem idén a mai nap lesz az utolsó munkanapom. Feltéve hogy elengednek december utolsó két napjáról. Na de nem is a munkahely a lényeg. Hanem az, hogy szombaton (1 év távollét után) már otthon leszek. Vasárnap pedig megölelgethetem az unokaöcsiket, játszhatunk sokat, és végre elôször megpuszilgathatom és megszagolgathatom az 5 hónapos babaillatú unokahugimat. Filipe egyébként nem tudom, hogy hogyan fogja túlélni a hideget. A szigeten szinte egész évben állandó a hômérséklet, így ha a hômérô 10-15 fok alá süllyed, akkor ô már fázik. Természetesen plusz, nem mínusz.

Múlt héten megmondom ôszintén, hogy kicsit elkeseredtem. Kijöttek az álláshelyek a szakorvosképzéshez, és átgondoltuk a lehetôségeinket. A tavalyi vizsga, ami alapján rangsorolnak minket, és ami alapján választhatunk munkahelyet és szakirányt, nem sikerült túl fényesen egyikônknek sem. Én akkor még javában a portugállal küzdöttem, plusz egyikônk sem stréber. Ez a vizsga pedig mindenfajta logikus gondolkodást, klinikai tudást nélkülöz. Száraz adatokat kell bemagolni. Ami nekem sosem ment. Szóval a lehetôségeink limitáltak. Én gasztroenterológus szerettem volna lenni. Ha otthon maradok, akkor már javában szakorvosjelölt lennék. Itt tudtam, hogy erre esélyem sincs, mert a gasztro helyekhez nagyon jó pontszám kell. Elfogadtam, belenyugodtam. Emlékszem, hogy még tavaly ilyenkor is úgy gondoltam, hogy inkább leszek háziorvos az isten háta mögött Portugáliában, mint hogy otthon maradjak. Múlt héten viszont, amikor kijöttek a helyek, és az egész reálissá vált, akkor elkeseredtem. Elbizonytalanodtam a két éve meghozott döntésemben, és elbizonytalanodtam saját magamban is. Nem csak családorvos lehetek, hanem például belgyógyász is. De itt belgyógyásznak lenni nem olyan jó dolog. Rengeteget kell dolgozni, a 24 órás sûrgôsségi ügyeletekrôl nem is beszélve, ami család mellett elég kemény. Nagyon érdekes szakma, de elképesztô mennyiségû tudást és ismeretanyagot kell elsajátítani. Nem tudom, hogy az én képességeim elegendôek-e ehhez. Szarul pedig semmit sem érdemes csinálni. Egy szó mint száz, a családorvoslás tûnik a legkézenfekvôbbnek, abból a szempontból is, hogy Filipével együtt maradhassunk helyileg.

Miután elkeseredtem, fogtuk magunkat, és végigjártuk az összes háziorvosi központot itt délen, Algarve-ban. Szeretnénk itt maradni. Szépen elvezettem egyhuzamban 120 km-t Spanyolországig. Januárban vennem kell egy autót, mert valamivel munkába kell majd járnom. A tömegközlekedés Lisszabonon és Portón kívül értelmezhetetlen fogalom. Van, de a gyakorlatban nincs. Úgyhogy keményen edzenem kell.

De mesélek elôször arról, hogy milyenek az "egészségközpontok", ahogyan a portugálok hívják. Egy-egy helyen 5-6 orvos dolgozik, de például a mostani helyen, ahol vagyok, 15 orvos van. A háziorvos tevékenységi köre sokkal kiterjedtebb, mint otthon. A családorvos itt tényleg az egész családot kezeli, nincsenek külön gyermek háziorvosi praxisok. A terhesgondozástól kezdve, a csecsemôgondozáson keresztül, egészen a  diabétesz szakrendelésig, mindent a családorvos csinál. Természetesen van lehetôség a különbözô szakterületre irányítani a betegeket, de a komplikáció nélküli esetek mind az egészségközpont szintjén maradnak. A háziorvos végzi a méhnyakrákszûrést, ahogyan a méhen belüli spirál felhelyezését is. Sok központhoz tartozik alap sürgôsségi osztály röntgennel és rehabilitációs osztály is. Van ahol van trópusi és utazási betegség, és TBC szakrendelés. Szakképzett nôvérek segítik a munkát, akik a sebkötözéstôl kezdve a varratszedésig, mindent csinálnak. Szóval a lehetôség adott sok mindenre. Ha valaki tettrekész, akkor ezt tényleg lehet nagyon jól csinálni. 

Miután megnéztük a központokat, kicsit megnyugodtam. Nagyon különböznek az otthoni praxisoktól. Persze vannak itt is isten háta mögötti helyek, lepukkant rendelôvel, ahová lasszóval kell fogni az orvosokat. Kettô ilyet láttunk, de reméljük ezt elkerülöm. Plusz próbáltam reálisan nézni a dolgokat. 1 év távlatából minden megszépül. Magyarország is. Lehet engem utálni ezért, de én jelenleg nem szeretnék otthon élni. Az okokra egyre kevésbé emlékszem, mert már nem élnek bennem olyan elevenen. De egy elég biztos érvem azért van. Még sosem voltam olyan boldog és kiegyensúlyozott, mint az elmúlt egy évben.

Aztán ki tudja még mi lesz. Lehet januárban egy központi lisszaboni kórház belgyógyászatán találom magam. Jövô héten minden kiderül!

izgalmak

A december csupa izgalom. Azzal kezdôdött, hogy elmentem fodrászhoz. Tudni kell, hogy az én hajam még sosem volt befestve. Kicsiként szôke voltam, utána pedig mogyoróbarna. Elôfordult, hogy megkérdezték ismeretlenek, hogy mivel festem a hajam, mert nagyon szép színe van. Szóval sosem éreztem szükségét a festésnek. Viszont lassan 30 leszek 1 év múlva haha, plusz az utóbbi idôben már nem olyan a fénye, mint régen volt. Szóval jött a nagy elhatározás, hogy akkor most! Semmi drasztikus, csak világosabb csíkokat szerettem volna, ilyen "jessicaalbásat". 

Jessica és a katasztrófa

Megmutattam szépen a képet a fodrásznak, mondtam hogy ilyen hajat szeretnék, ilyen csíkokkal. Természetes hatás, mintha a nap szívta volna ki. Ô pedig mondta, hogy oké, rendben. A végeredmény katasztrófa lett. Fehérre leszívott melírcsíkok vannak a hajamban. Vagyis inkább sárgás-zöldes-szürke. Amikor láttam, hogy ez nagyon nem az, amit szerettem volna, akkor szóltam, és a nô tett-vett a hátam mögött, miközben én a mosóban ültem. Mint utólag kiderült, igyekezett korrigálni a dolgot, és bemosóval beleszínezett még egy színt. Úgy sejtem ettôl van benne a sárgás árnyalat. Nem viccelek, konkrétan sokkot kaptam. Kifizettem az iszonyú sok pénzt és eljöttem. Anélkül, hogy hisztit rendeztem volna. Bár az arcomon szerintem biztosan látták, hogy sokkos állapotban vagyok, mert az egyik fodrász ezt mondta: 'Ez most hirtelen nagy váltás, de higgye el, megszokja majd!'. Nem, nem fogom megszokni. De mivel teljesen szét van roncsolva a hajam, így úgy döntöttem pihentetem egy kicsit, és majd csak otthon festetem vissza barnára. Addig pedig így maradok. Kár, hogy a munkahelyen nem járkálhatok sapkában. Szóval prosti-pornósztár fejem van most.

Az izgalmak folytatódtak azzal, hogy kijöttek az állások, 1 hét! késéssel. Tegnap feltették a választás idôpontját is. Személyesen kell választanunk szakirányt, a megadott idôpontban. Jövô hét péntekre van repülôjegyünk. Egy darabig azon idegeskedtem, hogy biztosan el kell tennem a jegyet. Pénzt veszítek, és ami sokkal rosszabb, értékes napokat a családommal tölthetô idôbôl. Aztán eldöntöttem, hogy majd megkérem egy barátnômet, hogy válasszon a nevemben. Pont amikor már megbarátkoztam ezzel a gondolattal, kijött a lista, hogy pont az utazás napján választok. A gép Lisszabonból megy, ahol a választás is zajlik. Mint a mesében! Erre ma leszedték az elsô listát, és feltettek egy újat. Mondanom sem kell, hogy én a megadott idôpontban már Magyarországon leszek. Komolyan nem akarom  elhinni ezt a fejetlenséget. Szóval mehetek a közjegyzôhöz meghatalmazást íratni.

Mindeközben pedig Apukámnak mellhas CT-je volt tegnap. A tüdôszûrôn találtak egy gyûrûárnyékot. Sikerült megszereznem a röntgent, amit elküldtem egy radiológus barátomnak. Plusz a tüdôgyógyász ismerôsöm, aki elküldte nekem a felvételt, is megnézte. Mindketten azt mondták, hogy ne izguljunk, valószínûleg csak egy vetület. Elolvastam a CT leletet ma, elvileg minden rendben.

Ma pedig elkezdtem ajándékokat vásárolni a két unokaöcsémnek és az 5 hónapos unokahugimnak. Plusz online játékboltban kinéztem nekik a játékokat. Jobban izgulok, mint ôk.

És még csak harmadika van.