Ezen a héten eddig minden nap voltunk túrázni. Eddig három útvonalat jártunk be. Két 6 km-est és egy 11 km-est. Elképesztôen gyönyörû helyeken jártunk. Az évnek ez a szakasza a legalkalmasabb túrázásra, mert minden zöld, gyönyörû virágok vannak mindenfelé és nincsen 40 fok. A Nap viszont így is nagyon erôs, amirôl sajnos én megfeledkeztem. Január óta a tegnapi volt az elsô napos nap, nem volt nagyon meleg, hideg szél fújt, így nekem eszembe sem jutott, hogy leéghetek. Nagy felelôtlenség volt. Az egész fejem, fülem, nyakam megégett. Plusz a kézfejem is, ami még soha életemben nem égett le. Napszemüveg szerencsére végig volt rajtam, így a szememet nem érte fény, remélem. A szemüveg nyoma, az látszik az arcomon. Filipe persze csak kipirult egy kicsit, de mára be is barnult. Én meg vörös vagyok, mint egy rák.
A fônökünk szerencsére szabadságon van a héten és mivel az égvilágon semmit sem csinálunk ezen az osztályon, maximum láb alatt vagyunk, így remélem senkinek sem tûnik fel, hogyha nem megyek most be két napig. Remélem péntekre szalonképes lesz a fejem színe és kiléphetek az utcára. Addig pedig sok folyadék, sok gyümölcs, aloe verás-mentolos napégésre való krém és ibuprofen.
Az elsô dolgom pedig az lesz, hogy veszek 30 faktoros krémet a testemre és valami magasabb faktoros arckrémet, amit elkezdek használni már most. Két éve nagyon csúnyán leégtem Portóban és azóta tényleg nagyon vigyázok a bôrömre. Tavaly nyáron például szinte semmit sem barnultam, pedig Algarve-ban is voltunk nyaralni pár napot. Erre most így jártam. Nem akarok csúnya megereszkedett bôrû 40 éves nô lenni és bôrrákot sem szeretnék kapni, így inkább folytatom a krémezést. Ja és én nem is vagyok fehér bôrû.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése