Most, hogy végre vége az esôs évszaknak, eljött az ablakmosás ideje. Megmondom ôszintén, hogy majdnem elcsábultam. Több munkatársamnak is van bejárónôje és mivel semmi kedvem sem volt eddig nekiállni, így kacérkodtam a gondolattal, hogy befizetek egy ilyen szolgáltatásra. Végül nem vitt rá a lélek. Fura lenne nekem, hogy valaki más takarítson helyettem. Pláne, hogy nem szakadok meg a munkától a kórházban. Szóval ma letudtam a konyhát és a nappalit. A fenti két szoba még várat magára.
A portugáloknál egyébként bevett szokás a takarítónô. Itt a középosztály ténylegesen létezik és szinte mindenkinek van bejárónôje. Filipe anyukájának is van takarítônôje, bár ô is szokott takarítani és hatalmas a házuk. Mivel nem kell a fûtés miatt aggódni, így sokkal bátrabban építkeznek. Az egyik rezidens lány mondta a múltkor, hogy a bejárónôje lopja a kaját a hûtôjébôl. Szóval van ez a tôlem fiatalabb lány, aki egyedül él és bejárónôje van, aki takarít, mos, vasal rá. Nem ítélem el ezért, mert tudom, hogy ô ebben nôtt fel és számára ez a természetes, de nekem életidegen ez a felállás. Ha sokat fogok dolgozni, gyerekeim lesznek és nagy házam, akkor minden bizonnyal nekem is lesz segítségem, de addig maradok én a bejárónô. Ráadásul kicsit nagyon kényszeres is vagyok. Bár nem annyira, mint az én Anyukám. Ô színkódolva mos. Külön a zöldeket, pirosakat, kékeket és így tovább. Nálam kevesebb kategória van, de a mosásra nagyon érzékeny vagyok.
Tavaly, amikor tanultam a nyelvet, pár hónapig dolgoztam egy ötcsillagos hotelben. Igen, takarítottam. Egy másik orvos lánnyal együtt. Valamibôl meg kellett élni, munka pedig nem akadt más. Érdekes tapasztalat volt ez is. Dolgoztam már éttermekben is Londonban és azt nagyon szerettem. Az éttermekben volt, hogy napi 15 órát húztam le dupla mûszakban. A takarítás csak 8 óra volt, de kegyetlenül elfáradtam mindig. Plusz hat kilót fogytam és minden bordám kilátszott. Viszont olyan izmos volt a karom, mint még sohasem. Nagyon durva, mert az ágyazástól az ujjaimban lévô kis izmok is fájtak. De cserébe megtanultam úgy ágyazni, hogy egy ránc se legyen az ágynemûn. Egyik nap a nagyfônöknô odajött hozzám és azt mondta, hogy biztos benne, hogy nagyon jó orvos leszek. Én meg néztem rá nagy szemekkel és megkérdeztem, hogy miért. Azt mondta, hogy azért, mert nagyon alaposan és lelkiismeretesen dolgozom. Mondom, hogy kényszeres vagyok.
Végre lefotóztam az orchideámat is, így hogy tiszta az ablak. Teljesen kinyílt és csodaszép. A kép jobb felsô sarkában pedig látszik a madárijesztô, ami egyelôre hatékony. Február óta harcolok egy madárpárral. Beköltöztek a redônybe. Hiába húztam le-fel minden nap és hiába takarítottam ki az odahordott faágakat és leveleket, mindig újra kezdték. Pár hete megelégeltem és csináltam nekik egy flancos madarijesztôt. Felfújtam egy gumikesztyût, rajzoltam neki arcot és egy sapkát is kapott. Kilógattam az ablakba, de csak a szomszédokat szórakoztattam vele, a madarakat nem zavarta. Végül Anyukám mondta, hogy lógassak ki valamit, ami zörög és mozog. Szóval most egy alufólia gombóc lóg kint, és azóta nem merészkedtek ide. Csak ülnek a fán és csipognak.
