2014. augusztus 28.

social

Az utóbbi időben valahogy kedvetlen voltam mindenhez. Alig tartottam a kapcsolatot a régi barátaimmal, és a családommal is egyre kevesebbet beszéltem. Furcsa, mert régen mindent megbeszéltem a hozzám közel álló emberekkel. Persze mindez egy folyamat része, egy pár éve már tart. De valahogy az elmúlt hónapokban még jobban lecsökkent a kommunikációra tartott igényem. Tegnap vezetés közben jöttem rá (lehet, hogy végül a vezetés átveszi a régi tömegközlekedésen eltöltött gondolkodós szeánszaim szerepét), hogy én gyakorlatilag egész nap emberekkel beszélgetek. Van, hogy napi hússzal. Nem csak csacsogunk, hanem leülünk egymással szemben, és beszélgetünk. Családról, gondokról, munkáról, szexről, gyerekekről, betegségről, fájdalomról, félelmekről is, ha igazán jól sikerül egy rendelésem. És rájöttem, hogy valahol érthető, hogy lecsökkentek a szociális igényeim, mert nem egyszerű ám egész nap ezt csinálni. Azt hiszem a vonalak a munkámmal kapcsolatban most kezdenek kialakulni bennem, és résen kell lennem. 

Tegnap elég rossz kedvem volt, nagyon egyedül éreztem magam. Hiányoznak a régi, igazi kapcsolatok az életemből. Vannak itt barátaim, de még minden nagyon gyerekcipőben jár. Néha pedig türelmetlen vagyok. 

A hétvégén vendégeink voltak. Itt voltak Filipe szülei, és voltunk Portimão-ban és Tavira-ban is. Az utóbbi városban hajóval lehet csak kijutni a strandra. Jókat ettünk, napoztunk. A vízbe nem mentem most be, mert jéghideg, 19 fokos. A tavalyi nyár egészen más volt, még szeptemberben is meleg volt az óceán. Jó volt egy kicsit családozni. Meglátogattuk a Faro-i rokonokat is, akiket eddig nem ismertünk. Nagyon jó arcok mindannyian. A nagymama restaurátor hobbi szinten, és igazi kincsekkel van tele a lakása. A teraszon pedig mindenféle növény terem. Még csokis és ananászos menta is! Filipe szüleivel vettünk csillárt a nappaliba és műanyag bambuszt az erkély korlátjára. Így akár bugyiban is kiülhetek reggel gabonakávézni. Szuper!

Ezt a zenét pedig nagyon szeretem mostanában. Ja és végre van egy portugál szappanopera, amit napi szinten nézek. Azt hiszem fejlődőképes vagyok!

3 megjegyzés:

  1. Pedig pont érdeklődtem volna Portugália téli időjárásáról, a reménybeli "télből a tavaszba" utazásunk miatt, de eszerint ott is igazi tél lesz :S

    Az emberi kapcsolatokkal én is így jártam eleinte, illetve olyan napokon, amikor sok a beteg, még most is hasonló a helyzet; sokszor nincsen türelmem már meghallgatni a barátokat, a férjemet, és szerintem csak tetézi a problémát, hogy a mesélni valójuk egy részét is orvosi esetek töltik ki.Azért fel a fejjel, idővel jobb lesz a helyzet, legalábbis én ezt tapasztaltam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az idő szuper, most is majd meghalok, olyan meleg van. Az óceán viszont idén hideg maradt, a portugálok is furcsállják. Télen 10-15 fok körül mozog az átlaghőmérséklet. Idén alig esett az eső, de például tavaly télen áprilisig nem láttuk a napot. Igazi tél viszont nincsen, legalábbis itt délen. Mikorra tervezitek az utat?

      Ami pedig a munkát illeti, jó tudni, hogy nem vagyok egyedül.:)

      Törlés
  2. Valószínűleg januárra, de ezek a téli néhány napos utazásaink mindig az utolsó pillanatban dőlnek csak el. Jelenleg Barcelona is az esélyes helyek között van, de Portugáliát sem zártuk még ki :)

    VálaszTörlés