2014. március 4.

heti program

Ezen a héten van mit csinálni:
  • Festés - A festő ma kezdett el dolgozni a leendő szép fehér falainkon. Remélem péntekig elkészül minden.
  • Költözés - Ez nagyon érdekes lesz munka mellett, hétköznap lebonyolítva, de optimista vagyok. Csütörtök-péntek lezavarjuk és kész. Más választás nincs, mert szombaton Filipe megint 24 órát ügyel.
  • Bútorok - Múlt hétvégén megvettük a bútorokat az IKEA-ban. Azt mondták 7-10 nap alatt kiszállítják. Tegnap hívtak, hogy ma már megérkezik a szállítmány. Először egy kicsit bepánikoltam, hogy hová fogunk pakolni, mert festés előtt/közben nem sok értelme lett volna telepakolni a lakást. Végül kiderült, hogy mi döntjük el mikor vesszük át a csomagot, szóval péntek lesz a nagy nap.
  • Előadás - Tegnap délután azt mondta nekem a tútorom. "Figyelj arra gondoltam, hogy a szerdai megbeszélésre összerakhatnál egy protokolt az antikoaguláció szakrendelésre és előadhatnád azt is!" Először köpni-nyelni nem tudtam. Tudja nagyon jól, hogy költözésben vagyunk. Mondtam, hogy oké igyekszem, de nem biztos, hogy lesz időm rá. Erre azt mondta, hogy ma úgy sincsenek előjegyzett rendelések a karnevál miatt, csak a délutáni regionális meetingre menjek be, és így lesz időm megcsinálni. Erre már nem tudtam mit mondani. Tegnap délután elkezdtem természetesen a munkát. Cikkek, guideline-ok keresése. Amikor pedig észrevettem, hogy újra működik a goto_uptodate a google-ben*, felsikítottam örömömben. Esküszöm nem emlékszem mikor örültem utoljára ennyire valaminek. Filipe csak annyit mondott erre, hogy "Nerd!". 

* Az UpToDate egy folyamatosan frissülő (a legújabb kutatási eredményekre reflektáló) szakmai oldal, ami átfogó, lényegre törő információt ad a különböző betegségekkel kapcsolatban. Egyfajta guideline-ként működik. Természetesen elég borsos ára van. A kórházak elő szoktak rá fizetni, de egy ideje már a Faro-i kórházban sem elérhető, mert nincsen rá pénz. A goto_uptodate egy trükk, ami kilistáz ingyenes hozzáféréseket, de az utóbbi időben mindet blokkolták.

3 megjegyzés:

  1. Hűha, ez engem is érdekelne, mert hamarosan nekem is elő kéne adnom. Hogy működik pontosan a dolog?
    Köszi előre is :)

    U.i.: ha már antikoagulálás: nálatok mennyire használatosak az új szerek? (-gatranok és társaik) Vagy csak azokat használjátok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Beírod google-be, hogy goto_uptodate és elkezdesz kattintgatni a kidobott oldalakra. Ha megjelenik az UpToDate keresőoldala, akkor telitalálat. :)

      Itt is a warfarin az alap antikoaguláns, a rendelésen csak velük találkozom (az új szerek nem igényelnek INR kontrollt). A kórházban találkoztam egy beteggel, aki Dabigatran-t szedett. Neki Németországban írták fel, és az ott élő unokája fizeti. A mi betegeink közül vannak páran, akik Rivaroxaban-t szednek, de annak ellenére, hogy TB támogatott, nagy anyagi terhet ró a betegekre, szóval kevesen tudják megfizetni.

      Te mit fogsz előadni?

      Törlés
  2. Oké, kipróbálom :)
    D-vitaminnal kapcsolatos dologra gondoltam (témát mi választjuk), mert elég nagy körülötte a felhajtás a médiában, és minden rendelésen van, aki megkérdezi, hogy mi igaz ebből.

    Itthon tavasztól TB támogatottak lesznek az új szerek, persze gondolom még ez sem lesz egy átlag beteg számára megfizethető. Viszont van néhány rezisztens betegem, nekik szívesen adnám. Érdekes, hogy amikor először hallottam róluk, amellett, hogy tetszett az INR kontroll hiánya, azért meg is ijesztett, hogy elvész a kontroll. Ezért lettem volna kíváncsi a tapasztalatokra.

    VálaszTörlés