Mostanában nagyon sokat dolgozom. A szabadidőmet pedig teljes egészében cikkek olvasására és előadás készítésére fordítom. Ha pedig ennek vége, akkor el kell kezdenem írni a szakdolgozatot és tanulni a vizsgára. Komolyan megtanulhatnám már, hogy hogyan kell beosztani az időmet, hogy mindenre legyen időm. Durva, hogy például Faro-ból is alig láttam eddig valamit. A partra pedig még egyszer sem mentünk le. Bedarált minket a gép teljesen.
Amúgy most éppen nincs okom panaszkodni, nem mintha máskor lenne. Éppen Évora-ban vagyok, mert Filipe konferenciára jött, én pedig elkísértem. Valójában Silviát jöttem meglátogatni, aki ide költözött. Tegnap vele vacsoráztam és nagyon jó volt végre beszélgetni egy kicsit. Tegnap napközben mászkáltam a városban is. Nagyon cuki és karakteres ez a hely. A belvárost a régi középkori városfalak veszik körbe. A hotel például a fal tövében van, plusz itt megy el az ókori római akvaduct is. Nagyon durva. Tegnap séta közben olyan érzésem volt, mintha megállt volna egy kicsit az idő.
Úgy volt, hogy Siliviánál alszom majd, de végül kiderült, hogy a hotelt 2 személyre foglalták Filipének. 5 csillagos a hotel, szuper reggelivel, fürdőköpennyel, papuccsal és üvegfallal a fürdőszoba és a hálószoba között. Most is éppen a meleg köntösben ücsörgök. Csináltam most mindenfélét, amire az utóbbi hónapokban nem szántam időt. Például kifestettem a körmöm, jó hosszú zuhanyt vettem, jól bekrémeztem magam. Tudom, ez másoknak nem nagy szám, de nekem mostanában nem volt időm/lehetőségem semmi ilyesmire. A Loulé-i lakás egy dohos jégverem volt. 5 perc alatt zuhanyoztam és azonnal felöltöztem mindig. Eldöntöttem, hogy ezentúl több időt fogok magamra szánni. Biztos én vagyok béna, de a lakáskeresés, költözés, új munkahely körben teljesen elvesztem. Annyi mindennek szeretnék megfelelni, hogy közben nem szánok időt az igazán fontos dolgokra.
Na de ezen a hétvégén turistáskodom, barátnőzöm és igyekszem pihenni egy kicsit. Ez utóbbi meglátjuk mennyire fog sikerülni, mert az előadást jövő héten kell megtartanom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése