Ma álltam a konyhában, és megcsapta az orromat a sütőben sülő fokhagymás bagett illata. (Nem, nem akarok arról beszélni, hogy az elmúlt napokban milyen szemeteket eszem.) 5 másodpercig otthon éreztem magam. Aztán belegondoltam, hogy már csak egy pár hét, és végre szép konyhám lesz, ahol majd mindenfélét süthetek-főzhetek. A sütőből pedig majd áradnak a finom illatok. Amikor pedig kicsit jobb idő lesz, akkor majd a 10 nm-es teraszomon reggelizem és kávézom. Amikor ide értem a gondolatmenetben, akkor nagyon elkezdtem mosolyogni.
Akkor is mosolyogtam, amikor délután munkába sétáltam. Sütött szépen a nap, csicseregtek a madarak, én pedig arra gondoltam, hogyha kocsival járnék akkor minderről lemaradnék. Ja és reggel is mosolyogtam, amikor Filipe iszonyú nyűgös volt, hogy fel kell kelni és dolgozni kell menni. Azt ecsetelte, hogy ilyenkor kéne nyaralni menni valami meleg(?) helyre, mert itt hideg van és rossz idő, és ez milyen lehangoló. Mondtam neki, hogy ne viccelj, minden zöld, tele van minden virágokkal, a mandulafák januárban virágzanak és így tovább. Tény hogy sokat esik ilyenkor télen(?) az eső, és a lakásban is hideg van, de összességében akkor is megmosolyogtató, hogy kinek mit jelent a rossz idő és a tél.
A munkahelyen is mosolyogtam ma. Például azon, hogy milyen zavarban volt előttem az egyik beteg, egy 22 éves szép életmentő fiú. Ma egész nap magabiztosan rendeltem és tökjó volt. Igazság szerint nem volt más választásom, mert kaptam magam mellé egy orvostanhallgató fiút, előtte pedig mégsem lehetek bizonytalan. Nem mintha a betegek előtt lehetnék.
Ez egy ilyen mosolygós nap volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése