Beköltöztünk. A festő csodaszépen kifestette a lakást. Minden hófehér, tiszta, napsütéses, világos, madárcsicsergéses. A költözést úgy oldottuk meg, hogy Filipe minden nap vitt valamit az új lakásba, amikor dolgozni ment. Így végül már a hétvége előtt átpakoltunk mindent. Azóta összeraktuk a bútorokat is. Na ez nagy kaland volt. Csak az ágy 4 órába tellett. A fickó, aki beszerelte a héten a tv-t és az internetet, viccelődött velünk, hogyha elvesztíjük a munkahelyünket ne csüggedjünk, mert nyithatunk egy bútor-összeszerelő vállalkozást, olyan profik vagyunk. A komód volt az utolsó, amit összeraktunk. Én már nagyon nyüszögtem közben. Természetesen rengeteg dolog hiányzik még, de már látom a fényt az alagút végén.
A lakás pedig fantasztikus. Filipével úgy örülünk neki, mint a kisgyerekek. Minden este elmondjuk egymásnak elalvás előtt, hogy mennyire szeretünk itt lakni. Filipe vett egy 55"-es tv-t, ami nekem először hatalmasnak tűnt. Azóta elkezdtük nézni a Masters of Sex-et és igazi házimozi. Ja igen, és van végre főzőműsoros csatornám, amin sok-sok Jamie is megy. Nem mintha lenne időm tv-t nézni.
Hétfő óta pedig egyedül járok dolgozni kocsival, egész pontosan Senhor Golfinho-val. Első nap még izgultam, aztán valahogy természetessé vált az egész. 40 km-ert vezetek naponta. Golfinho fantasztikus amúgy. Szoktam is mondani, hogy ez az autó magától megy, vezetni sem kell.
Az idő pedig csodás. Ma is 24 fok van, káprázó napsütéssel. Lassan itt az ideje megnézni az itteni strandokat. A meleg pulcsik pedig kapásból mehetnek a vákuumzsákba. Na igen, a ruhák még zsákokban állnak, egyszerűen nem tudom magam rávenni, hogy elpakoljam őket. Utálok ruhát hajtogatni és vasalni.
A munkahelyemet pedig nagyon szeretem. Egyre többet rendelek egyedül, és egyre jobban élvezem. Sokkal magabiztosabb vagyok minden egyes nap, és egyre többször érzem azt egy-egy rendelés végén, hogy a beteg elégedetten távozott. A tútorommal szerintem jól alakulnak a dolgok, kedveljük egymást. Egyik nap, amikor reggel nagyon ásítoztam megjegyezte, hogy egész biztosan a szakdolgozatomat írom éjszakánként. Értettem a célzást. Igaza van, el kell lassan kezdenem, mert júniusban vizsgázom. Csak valahogy nehéz időt találni mindenre. Ez a lakáskeresés, költözés, berendezkedés rengeteg időt elvett. Plusz előadásokat is kell készítenem. Most is éppen a rákszűrésekről készítek egy anyagot, amit április 2-án kell előadnom. Merthogy mi végezzük a méhnyak-, emlő-, vastagbél- és prosztatarák szűrést is.
Remélem hamarosan visszarázódom a dolgokba és kialakul a napi rutinom. És akkor majd mindenre jut időm. Haha. Blogolásra is például.
Remélem hamarosan visszarázódom a dolgokba és kialakul a napi rutinom. És akkor majd mindenre jut időm. Haha. Blogolásra is például.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése