2013. július 3.

holidays

Holnap délután indulunk nyaralni, rögtön munka után. Andalúziába megyünk kocsival. Megmondom ôszintén, hogy én nem vagyok nagyon tervezgetô utazó. Nekem terhes, ha nagyon kötött a program, mert akkor teljesíteni akarom, és az egésznek idegeskedés lesz a vége. Így csak annyi fix, hogy öt napra megyünk és az, hogy melyik nap hol alszunk. Letöltöttem a Lonely Planet spanyol könyvét és majd jól kinézzük, hogy mit nézzünk meg. Az útvonal: Portimão - Cádiz - Gibraltár - Malaga - Granada - Sevilla. Az egyik munkatársam barátja spanyol, és ráadásul pont andalúz, így kaptunk étterem tippeket is. Bár Filipe azt mondta, hogy úgysem fogunk jókat enni, mert a spanyol ételek nem finomak. Eddig csak Barcelonában jártam (Katalónia) és imádtam, szóval nem félek. Az egyetlen dolog, amitôl tartok kicsit az, hogy nincsen légkondi a kocsinkban. A tengerparti városokban 35 fok lesz, Granadában és Sevillában pedig 42. Sevillából jó eséllyel semmit sem fogunk látni, mert 42 fokban nem lesz kedvem várost nézni, de mivel ez a legközelebbi város hozzánk (3 óra kocsival), így ôsszel is elmehetünk egy hétvégére. Granadából pedig felmenekülhetünk a Sierra Nevadába, ahol nyáron is hó fedi a hegycsúcsokat, persze.

A - Portimão, B - Cádiz, C - Gibraltár, D - Malaga, E - Granada, F - Sevilla

Mivel 11 munkanapot ki kellett vennem egyhuzamban (azóta sem értem, hogy ez miért jó), így a maradék idôben meglátogatjuk Filipe családját az Azori-szigeteken. Tavaly már jártam a São Miguel nevû legnagyobb szigeten, ahol Filipe családja is él, és varázslatos. Jó idô viszont nem lesz. 25 fok a maximum nyáron, télen pedig 15 fok a minimum. A hômérséklet pedig gyakorlatilag nem változik a nap folyamán.  A felhôk jönnek-mennek, sohasem kék az ég. Különös hely. Szerintem ott élnek a világ legboldogabb tehenei. Minden zöld, dimbes-dombos az egész sziget, és mindenfelé tehenek legelésznek. Egész Portugáliát az Azori-szigetek látja el tejtermékekkel, és a szigeten olcsóbb a marhahús, mint a sertés. Van ennél tökéletesebb hely pihenésre?!

A - Lisszabon, B - Ponta Delgada (São Miguel)

Mindeközben pedig megszületik majd a család kis hercegnôje, az elsô unokahúgom. Annyi szép ruhácskát láttam neki, de elôször ki kell bújnia, hogy megtudjuk, hogy mekkora. Ôt viszont csak Karácsonykor fogom elôször látni, éppen emiatt a 11 napos hülyeség miatt. A szigetre is mennünk kell évente legalább egyszer, és mivel Magyarország sincs közel, így idén mind a két helyre csak egyszer tudunk elmenni. A Karácsonyt mindenképpen a családommal szeretném tölteni, így most megyünk a szigetre. Mert ugye nekem is egy olyan pasit kellett választanom, akinek a családja az Atlanti-óceán közepén él. Ilyen ez. Ô az én kis szigetlakóm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése