sebészet

A megritkult bejegyzések oka az, hogy május elején elkezdtem a sebészeten dolgozni. Ez pedig azt jelenti, hogy tényleg dolgozunk nem úgy, mint a gyermekgyógyászaton. Megmondom ôszintén, hogy el szoktam fáradni. Az elsô héten iszonyúan utáltam az egészet. A sebészek ugye nem arról híresek, hogy szeretnek az osztályon lenni és adminisztrálni, ne adj isten, beszélni a betegekkel. Ebbôl az következik, hogy mi rezidensek írjuk az összes zárójelentést, vesszük fel a beteget az osztályra, állítjuk be a terápiát, beszélünk a hozzátartozókkal és így tovább. Ha gond van egy beteggel, akkor a nôvér hozzám jön, hogy doktornô, a betegnek 230-as a vérnyomása, lázas, vért hányt, csúnya a sebe, rosszul van. A sebészeket pedig lehetetlen megtalálni. Szóval nehéz volt ebbe belecsöppenni, de már sokkal magabiztosabban megyek be dolgozni, mint egy hónapja. Sôt, olyan napokat is túléltem, mint a mai, amikor teljesen egyedül voltam a 24 betegre az osztályon. A nôvérek tündérek egyébként, nagyon sokat segítenek.

A kép alján látható a munkahelyem, a kép tetején lévô kék csík pedig már az óceán.

Kórház a város szélén

A többiek (rezidensek) továbbra is jófejek. Voltam velük strandolni, moziban, vásárolni, vacsorázni, egyszóval alakul a szociális életem.

Tegnap lement az elsô vezetés órám. 10 éve van jogosítványom, de alig vezettem a vizsga óta. Elkezdtem Filipe-vel gyakorolni, de annak általában sírás lett a vége, így úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb mindenkinek, ha veszek pár órát. Remélem ezután már lesz annyi önbizalmam, hogy elkezdjek vezetni Filipe mellett. A tegnapi óra egész jól ment, sokkal jobban, mint amire számítottam. Vezettem és közben portugálul beszélgettem az oktatóval. Azért szerintem ez nem semmi, nem?! Amikor vezetni tanultam, akkor nagyon szerettem vezetni. Mindig biztonságban éreztem magam az oktatómmal. Tegnap visszajött kicsit ez az érzés. Biztonságban voltam. A vizsgák viszont iszonyú idegeskedéssel jártak, így nagyon átérzem, amin Mia most keresztülmegy. Jó volt tegnap vezetni, de nem érzem azt, hogy dejó hogy ma is megyek. Egy darabig még biztosan nyûg lesz nekem ez a vezetés, de egyszer jó lesz és kész!

bacalhau com broa

Ma megfôztem életem elsô bacalhau-ját, azaz tôkehalát. Jelentem, nagyon fiom lett. Fura dolog ez a bacalhau. Sokáig nem szerettem, mert számomra elég ízetlen halfajta. Viszont az utóbbi idôben sokszor megkívántam. Filipe, mint minden rendes portugál, nagyon szereti, így nem volt más választásom, mint kipróbálni. Fôként azért vonakodtam tôle, mert macerás. Szárított, sózott hal, így legalább egy napra be kell áztatni vízbe, és pár óránként cserélgetni rajta a vizet. Nekem viszont sikerült olyan fagyasztott terméket vennem, ami már beáztatott és rögtön lehet vele dolgozni.

Egy olyan receptet választottam, amit mindketten szeretünk, Bacalhau com broa. A broa kukoricalisztbôl készült kenyér, aminek a morzsája kerül a halszeletek tetejére és így pirul meg a sütôben. A portói otthonunktól nem messze, volt egy brazil étterem, ahol nagyon finoman készítették el ezt az ételt.

Bacalhau com broa

Hozzávalók (2 személyre):

• 2 szelet tôkehal
• 2,5 dl tej
• 1/2 cirtom leve
• 3 közepes hagyma
• 1 közepes piros kaliforniai paprika
• 6 gerezd fokhagyma 
• újkrumpli 
• kukoricakenyér
• só, bors
• extraszûz olívaolaj

Összekeverem a cirtom levét a tejjel, és megborsozom. Az elôkészített (beáztatott) tókehalat 1 órára állni hagyom ebben a lében. Az 1 óra letelte után, pár percig fôzöm a tejes  keverékben. A hagymát karikákra, a paprikát pedig csíkokra vágom. Egy tepsibe teszem a zöldségeket, és bôségesen meglocsolom olívaolajjal. A halszeleteket ezek tetejére helyezem, és 15-20 percig 180 fokon sütöm.

A krumplit megmosom, és héjastól 15 percig (vagy amíg meg nem fô) sós vízben fôzöm. Amikor megfôtt, lecsöpögtetem.

Elmorzsolom a kukoricakenyeret, és összekeverem az apróra vágott fokhagymával. Meglocsolom olívaolajjal.

A 15-20 perc elteltével, kiveszem a tepsit a sütôbôl és a krumplit a halszeletek mellé helyezem. Meglocsolom a tepsiben lévô olívaolajjal. A halszeleteket bôségesen megszórom a fokhagymás morzsával. A tepsit újra a sütôbe helyezem, és addig sütöm, amíg a morzsa meg nem pirul a tetején (kb. 15 perc). Tálaláskor megszórhatom petrezselyemmel.

Recept innen.

prize

Díjat kaptam! Méghozzá Bijou-tól. Bijou valahogy mindig tudja, hogy mire van szükségem éppen. Ha nehéz napjaim vannak, akkor szomorúságûzô svájci csokit kapok, amikor pedig nem szakítok idôt a blogolásra, akkor blog díjat. Mi ez, ha nem motiváció! Szóval köszönöm Bijou!

A szabályok:

1. Nevezd meg, kitôl kaptál díjat!

2. Add tovább a best blog díjat 4 olyan blognak, ahol kevesebb a feliratkozók száma 200-nál!

3. Üzend meg a választottaknak kommentben, hogy gondoltál rájuk és díjjal jutalmaztad ôket!

4. Opcionális: Bijou azt kérte a díjazottaktól, hogy áruljanak el magukról 7 olyan érdekességet, amit az olvasóik nem tudnak róluk. 

Az én díjazottjaim pedig:

Shaktii, akit még hamvas egyetemista koromból ismerek. A blogja vicces és naturalista, szóval figyelem, csak erôs idegzetûeknek! (Azt pedig csak zárójelben jegyzem meg, hogy úgy ismerkedtünk meg, hogy mindketten egy gyerekeket segítô szervezetnél önkénteskedtünk.)

Bors&Pepper, akinek nagyon szeretem a vidám és hangulatos blogját. Van jó pár recept a tarsolyomban, amit tôle lestem el.

A két bloggerina, akiket nagyon szívesen olvasok, már megajándékozta egymást a best bloggal: Mia és Bijou. Szóval nekik már nem adhatom át a díjat, de ha ráakadok a szívemhez közel álló blogokra, akkor ellövöm majd ezt a két lehetôséget.

A 7 "érdekesség":

1. Szerintem a rózsaszín nyálkahártyás belek szépek, ezért is készültem gasztroenterológusnak. Persze a barátaim mind értetlenkedtek, hogy miért akarok egy olyan foglalkozást választani, ahol csöveket dugdosnak emberekbe.

2. Imádom a sajttortát. Igen tudom, hogy 600 kalória van egy szeletben. Pont.

3. Félek a kutyáktól. 6 éves koromban megtámadott egy kutya.

4. 15 évesen pár hónapig Írországban éltem cserediákként. Azt hiszem, ott tanultam meg megküzdeni a honvággyal.

5. Utálok körmöt vágni, meg úgy általában is köröm undorom van.

6. Egy évadot játszottam a szülôvárosom színházában, két darabban. Az egyikben nevem is volt, a másikban csak statiszta voltam. Ez volt az elsô keresetem.

7. Kilenc borospoharat megtartok egy kézzel. Dolgoztam wine bar-ban is.

london london

Teljesen feltöltôdtem ezalatt a pár nap alatt. Sokfelé jártunk, sokfélét ettünk-ittunk. London ugye nem az a város, ahová pihenni járnak az emberek. Igazi turisták voltunk. Amikor Londonban éltem sosem turistáskodtam, így most ezt is bepótoltam. Az elsô nap az Oxford Street-en nézelôdtünk egy kicsit, aztán találkoztunk Zizu-val és London Bridge környékén ebédeltünk egy ázsiai étteremben, ahol hódolhattam a noodles függôségemnek. Egyébként itt ettük a legfinomabb kaját és a kilátás is pazar volt. A Tower Bridge-et néztük evés közben. Délután pedig a British Museum volt a program. Szerintem egy élet is kevés lenne mindent végignézni ott.

British Museum

Jártunk a Madame Tussauds-ban is. Nekem a végén lévô szuperhôsös 4D rövidfilm tetszett a legjobban. Volt minden, víz az arcunkba, szél a tarkónkra és döfés a széktámlánkból. Persze a London Eye sem maradhatott ki. Szép napos idôt fogtunk ki, így tényleg szép volt.

London Eye - Az elsô étterem, ahol dolgoztam, a Temze partján volt és minden nap ezt néztem munka közben.

Az egyik barátnôm ötlete volt, hogy menjünk el a V&A múzeumba a David Bowie kiállítás megnyitóra, de mivel az égvilágon semmi érdekes sem történt ott, csak hatalmas sor állt az italpultnál, így hamar leléptünk. 

Az egyik legnagyobb élmény a We Will Rock You elôadás volt a Dominion Theatre-ben. Filipe-vel imádjuk a Queen-t, szóval ez egy must have program volt. Én nagyon szeretem a musicaleket és sajnálom, hogy végül csak a Chicago-t néztem meg annó.

Érdekes módon az elsô napokban nagyon idegennek éreztem a város lüktetését. A turista programok és a sok sorban állás pedig az agyamra ment. Aztán jött egy nap, amikor olyan dolgokat csináltunk, amiket imádok Londonban. Reggel Portobello piac, délután musical, este pedig vacsora a barátokkal. Nagyon szeretem a mostani életemet és nagyon szeretek itt élni Portimão-ban, de kicsit jó volt megízlelni megint azt a régi életet, amit annyira szerettem és annyira élveztem. London nekem mindig a kötetlen szabadság városa lesz. Én itt nôttem fel igazán. Az egyik barátnômmel három éve nem találkoztam és azt mondta, hogy megváltoztam. Egyrészt sosem látott még ilyen rövid hajjal (a vállam alá ér), másrészt pedig eltûnt a wild child. Mondtam neki, hogy a wild child, vagy ahogy Filipe hívja, a szuperharcos, elô szokott azért jönni alkohol hatására.

Van két hely, amiket Zizu mutatott és nagyon tetszettek. Az egyik a Portobello piacon van, szombatonként. Egy fickó kávét árul egy  átalakított régi furgonból. És nem is akármilyen kávét. Én személy szerint megittam az egész latte-t levegôvétel nélkül, annyira finom volt.

A furgon kávézó

A másik pedig egy reggelizôhely Brick Lane-ben, nem messze a Liverpool Street metrómegállótól. The Breakfast Club a hely neve és idôben kell menni, mert 10 után már hosszú sor kígyózik a hely elôtt. Mi unalmas módon english breakfast-öt ettünk, mert én már régóta vágytam rá. Plusz spenótos smoothie-t ittam. Imádom a zöldséges smoothie-kat. De mindenféle dolgot lehet kapni. Palacsintákat, french toast-ot, tényleg mindent.

Elöl Zizu bacon-ös, banános french toast-ja, hátul a mi english breakfast-ünk.

Az utolsó dolog pedig, amit mindenképpen szerettem volna csinálni, az a sunday roast volt. Hihetetlen finom marhahúst ettem, a zöldségek pedig ropogósak voltak. Igen, tudom, hogy rengeteget beszélek a kajáról, de imádok enni.

Brick Lane

A képek egy részét Zizu készítette.