Ma kicsit megijedtem magamtól. Jelentem kocka lettem. Az egyik kedvenc blogomon azt kérdezte Zoli, hogy milyen okostelefont plusz táblagépet vegyen, és beszálltam a vitába. Az elmúlt egy évben gyakorlatilag az összes megjelenô okostelefonnal találkoztam, plusz három táblagéppel. Filipe meg ugye ha tehetné, akkor egész nap ezekrôl beszélne, és persze ô a tulajdonosa ezeknek a csodáknak mind. Be kell vallanom, hogy én is megszerettem ezeket a kütyüket és elkezdtek érdekelni. Már nem bánom, ha Filipe mesél róluk.
A másik ilyen dolog a foci. Nézni még mindig nem szeretem. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem köt le. Neten viszont szeretem követni a meccsek állását, sôt szoktam szakelemzéseket is olvasni, meg persze bulvárt is a focistákról. Csupa beteg dolog, mi?! Bár a foci itt kikerülhetetlen. Emlékszem, amikor megérkeztem Portóba két évvel ezelôtt, akkor a rektori hivatal elôtt egy nagy focilabdákból kirakott kereszt fogadott. A hírek végén mindig a fociról beszélnek. Ha pedig a válogatott játszik, akkor arról is tudósítanak, hogy Cristiano Ronaldo aznap éppen hányszor volt wc-n. Ma is volt meccs, az oroszokkal játszottak. Filipe a nappaliban nézte, én pedig felmentem a szobánkba, hogy majd tanulok, de persze pötyögtem a gépemen. Egyszer csak hallottam, hogy Filipe kiabálja magyarul, hogy: - Viktor Kasszai nem jó! - meg azt, hogy: - Nem nagyon jó! - Ez azt jelenti, hogy már megint Kassai vezetett egy meccset és megint szarul nem jól. Majd elolvasom az elemzéseket a meccsrôl.
Van ugye ez a gangnam style és van neki ezernyi változata: Nelly Furtado-s (aki egyébként azori-szigeteki kanadai) és portugál is. A maguk módján mind kis helyesek, de persze lehet utálni is az egészet. Én értem ám, hogy viccesek akarnak lenni, de nálam a kelet-európai változat kiverte a biztosítékot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése