napos

Ma álltam a konyhában, és megcsapta az orromat a sütőben sülő fokhagymás bagett illata. (Nem, nem akarok arról beszélni, hogy az elmúlt napokban milyen szemeteket eszem.) 5 másodpercig otthon éreztem magam. Aztán belegondoltam, hogy már csak egy pár hét, és végre szép konyhám lesz, ahol majd mindenfélét süthetek-főzhetek. A sütőből pedig majd áradnak a finom illatok. Amikor pedig kicsit jobb idő lesz, akkor majd a 10 nm-es teraszomon reggelizem és kávézom. Amikor ide értem a gondolatmenetben, akkor nagyon elkezdtem mosolyogni. 

Akkor is mosolyogtam, amikor délután munkába sétáltam. Sütött szépen a nap, csicseregtek a madarak, én pedig arra gondoltam, hogyha kocsival járnék akkor minderről lemaradnék. Ja és reggel is mosolyogtam, amikor Filipe iszonyú nyűgös volt, hogy fel kell kelni és dolgozni kell menni. Azt ecsetelte, hogy ilyenkor kéne nyaralni menni valami meleg(?) helyre, mert itt hideg van és rossz idő, és ez milyen lehangoló. Mondtam neki, hogy ne viccelj, minden zöld, tele van minden virágokkal, a mandulafák januárban virágzanak és így tovább. Tény hogy sokat esik ilyenkor télen(?) az eső, és a lakásban is hideg van, de összességében akkor is megmosolyogtató, hogy kinek mit jelent a rossz idő és a tél.

A munkahelyen is mosolyogtam ma. Például azon, hogy milyen zavarban volt előttem az egyik beteg, egy 22 éves szép életmentő fiú. Ma egész nap magabiztosan rendeltem és tökjó volt. Igazság szerint nem volt más választásom, mert kaptam magam mellé egy orvostanhallgató fiút, előtte pedig mégsem lehetek bizonytalan. Nem mintha a betegek előtt lehetnék.

Ez egy ilyen mosolygós nap volt.

közömbös

Második napja ébredek fejfájással és kaparó torokkal. Azt hiszem az a csoda, hogy eddig kihúztam betegség nélkül úgy, hogy két hónapja köhögnek rám a betegek a munkahelyen. De az is lehet, hogy agyhártyagyulladásom van és azért fáj a fejem. Filipe múlt héten kifogott egy agyhártyagyulladásos beteget az ügyeletben. Este 9-kor hívták fel, hogy profilaxist kell csinálnia (a diagnózis csak azután derült ki, hogy lejárt a munkaideje). De szerintem egész egyszerűen csak taknyos-lázas leszek vagy nem.

A hétvégét itthon töltöttük. Én igyekeztem befejezni a lakástervezést. Bár még mindig bizonytalan döntésképtelen vagyok bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Órákat képes vagyok eltölteni például az IKEA bútortervező programjával. Amit pedig nem lehet beleilleszteni a képbe, azt berajzolom a Paint-ben. Hétvégén összeraktam egy vérhígítót szedő betegeknek szóló brosúrát, mert az ő havi kontrolljukat is mi csináljuk. A kényszerességem az ilyen dolgok kapcsán mutatkozik meg igazán. Nagyon élveztem ezt a munkát, pláne hogy még sosem csináltam brosúrát. Az eredménnyel pedig nagyon elégedett vagyok. Valójában azért készítettem el ezt most, mert a következő hetekben a költözéssel leszek elfoglalva, és a tútoromnak valamit le kellett tennem az asztalra. Egyszerűen éreztem, hogy érzi rajtam a motiválatlanságot, és egyre feszültebbek kezdtünk lenni mindketten. Emailben már visszajelzett, hogy nagyon tetszett neki, szóval most örülök egy kicsit.

Amúgy ez a tútor-tanítvány kapcsolat elég durva dolog. Az elkövetkező 4 évben minden túlzás nélkül mondhatom, hogy plusz egy "szülő-gyerek" kapcsolat lesz az életemben. Heti 5 napot együtt töltök a tútorommal. Tudom mi zajlik a magánéletében, tudom mi bántja, minek örül, mert sokat beszél a dolgairól. Plusz mindenféle elvárásai vannak velem szemben, amiknek én szeretnék megfelelni. Látja a hibáimat, ahogyan én is látom az övéit. A feltétel nélküli szeretet természetesen hiányzik a kapcsolatból. De azért az nem lenne rossz, ha legalább kedvelnénk egymást. A tútorom konfliktuskerülő személyiség, nem szeret konfrontálódni, csak mások háta mögött hümmög. Ez pedig nagyon rossz dolog, mert így sosem fogom tudni, hányadán állunk. Egyelőre egészen jól elvagyunk. Meglátjuk mi lesz. 

Az orvoslást az utóbbi időben nem élvezem, alig lelem benne örömömet. Ez is oka a már fent említett motiválatlanságomnak. Igazság szerint nem csak a munkával kapcsolatban vannak ilyen érzéseim. Nagyon közömbös vagyok, semmihez sincsen kedvem. Azt remélem, hogy a költözés után kicsit visszarázódom az életbe. Képzeljétek főzni sincsen kedvem, mert utálom a mostani lakás konyháját. 

Építésznek vagy könyvelőnek kellett volna mennem, de ezt már elmondtam párszor.

missing

Eltűntem, és minél több idő telt el blogolás nélkül, annál jobban hiányzott. Közben pedig, csak az ambivalencia kedvéért, egyre kevesebb kedvem volt írni, mert annyi minden történt, és annyi minden kimaradt. Az viszont annyira jó, hogy közben ti folyamatosan blogoltatok. Volt olyan, hogy napokig blogot olvasni sem volt időm, aztán megnyitottam a feedly-t és tádám, várt egy halom olvasatlan bejegyzés. Ezt pedig nagyon szeretem, szóval köszi.

A múlt héten csütörtök-péntek konferencián voltunk Lisszabonban. Végre találkoztam újra a Portimão-ban megismert rezidens barátaimmal, és annyira jó volt. Bár sok időnk sajnos nem volt. Viszont március végén Filipe megy egy onkológiai konferenciára Évora-ba, ahová majd én is utána megyek a hétvégére. Silvia barátnőm Évora-ba kölötzött ugyanis (szintén családorvos) és csinálunk majd mindenfélét. 

Vettem egy laptopot, ami csodaszép, de olyan manővereket csinál, amiket a 10 éve vett gépem 6 év használat után kezdett el csak csinálni, szóval a héten szomorú búcsút veszünk egymástól. Közben arra is rájöttem, hogy nincsen szükségem 15.5"-ös kijelzőre, elég lesz egy kisebb is. Az viszont mindenképpen érdekes élmény volt, hogy 2 év táblagép használat után "elsorvadt" a mutatóujjam. A középső ujjam a leghosszabb, így azzal egyszerűbb volt az érintőképernyőn dolgozni. Oda kell figyelnem, hogy összehangoltan tudjam használni az ujjaimat a gépelésnél.

Van végre lakásunk! Na ez egy iszonyú tortúra volt. Rengeteg agyalás után úgy döntöttünk, hogy mégsem veszünk lakást. Szóval az egy hónapnyi keresgélésre szánt idő ment a kukába, és elkezdtünk kiadó lakásokat nézni. A felhozatal siralmas, a szóba jöhető lakások pedig csillagászati áron voltak. Végül csütörtökön reggel ráakadtam egy hirdetésre, azonnal kommunikáltunk a tulajdonossal, és leszerveztük estére a látogatást.  A mostani bérlő nagyon szimpatikus volt. Amikor elköszöntünk majdnem elsírta magát. Azt mondta nagyon szeretett itt élni és nagyon boldogok voltak ebben a lakásban. Ez jó jel, nem?! Másnap Lisszabonból felhívtuk a tulajt, 1 nap egyezkedés után pedig sikerült megegyeznünk. Elvileg március elejétől a miénk a lakás, de még ki kell festenünk. Apropó festés. Ti festettetek már lakást? Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy belevágjunk-e egyedül. A tiplik? helyét le kell glettelni, plusz a gyerekszobában egy fal lilára van festve. A többi helyiségben mindenhol törtfehér a fal, én pedig fehéret szeretnék. Szerintetek? (Az egyezkedés része volt, hogy mi vállaljuk a festés költségeit.) A festők hihetetlen összgeket kérnek.

Az elmúlt két napot pedig az IKEA-ban töltöttük. Egyelőre csak egy matracot vettünk, mert akciós volt. Fel kell mennünk az elkövetkező két hétben újra Lisszabonba, és megrendelni a dolgokat. Szóval most az IKEA bútortervező programjával játszadozom, az Amazon-on keresgélek, illetve lakberendezési blogokat böngészek és igyekszem kitalálni, hogy mi hogy legyen. De legalább van egy biztos hely az életemben az elkövetkező 5 évre remélem. Ez nekem nagyon nagy dolog. Szóval fészekrakás van.