elônap

Gyorsan eltelt ez a 3 hét, holnap már megyek is vissza a napsütéses új otthonomba. Idôközben kiderült, hogy én Faro-ban, Filipe pedig Portimão-ban kapott állást. 60 km, de napi szinten ingázni fárasztó és drága lenne. Így végül úgy döntöttünk, hogy megpróbálok cserélni valakivel és Portimão-ban fogunk élni. A kérvényeket már leadtuk, szóval most már csak a "szupergyors" portugál ügyintézésen múlik minden. Remélem azért egy hónap alatt elintézik. Persze ezért majd minden nap baszogatnom hívogatnom kell ôket, de már rutinos vagyok. 

Elkezdtünk lakást keresni. Nem egyszerû történet ez sem és ráadásul sikerült összevesznünk is az egészen. De szerencsére, mint mindig, most is közös nevezôre jutottunk. A terv az, hogy 28-án lemegyünk délre és belecsapunk a keresésbe. Kivettünk egy hotelszobát és maradunk, amíg nem találjuk meg "a" lakást. 

Az utóbbi napokban jöttem rá arra, hogy sokkal többet kell megmutatnom Filipe-nek a saját kultúrámból, a saját dolgaimból. A viták kapcsán egy kicsit megijedtem. Tisztában voltam azzal, hogy nagyon különbözôek vagyunk. És ez nem csak abban merül ki, hogy ô portugál, én pedig magyar vagyok. Hatalmas társadalmi, szociális, gazdasági és még sorolhatnám, különbségek vannak közöttünk. Ezek persze napi szinten is elôkerülnek, de eddig azt hittem ez nem állhat kettônk közé. Az utóbbi idôben viszont elbizonytalanodtam. Vicces, mert sosem szerettem volna egy orvost magam mellé. De Filipe-vel ez az egyetlen közös pont az életünkben. Kicsit ellustultam  a kifejezés szempontjából is. Azt akartam, hogy mindent megértsen és nekem semmit se kelljen elmagyaráznom. Dehát hogyan is érthetné meg a dolgokat, ha én nem veszem a fáradtságot, hogy elmeséljem?! Szóval ez az én saram is. Azt az egyet tudom csak, hogy rengeteg munkánk van ebben a kapcsolatban és még mindig pakolni szeretném bele az energiát, mert megéri.

mondások

Nagyon jó itthon lenni. Ma bementem a városba. A buszon azon gondolkodtam, hogy olyan, mintha sohasem mentem volna el innen. Sok fiatal lányon láttam a végzős karszalagot és eszembe jutott az utolsó évem a gimiben. Olyan szép volt azaz év. Első barát, sok buli, sok különóra, sok beszélgetés, érettségi, felvételi és az utolsó  szabad nyár az egyetem előtt, amikor fülig szerelmes lettem, életemben először. Mindez már 10 éve történt. 

Csípős paprikás és snidlinges gomolya sajtot vacsoráztam és közben néztünk Anyával valami vetélkedőt a tévében. Azt kérdezték, hogy melyik törvény fűződik a Bánk bán által meggyilkolt királyné férjének nevéhez. Én pedig rögtön rávágtam, hogy II. András és Aranybulla. Meg is lepődtem magamon, ugyanis a történelem sosem volt az erősségem. Mindig a törin próbáltam időt spórolni. Biztos azért emlékeztem erre, mert van irodalmi és zenei vonatkozása is a Bánk bánnak. Szóval igazán megérte a 20 év, amit az iskolapadban töltöttem.

Filipe-nek megvettem az első karácsonyi ajándékát, remélem örülni fog neki. Nagyon hiányzik. Minden egyes nap egyre jobban. Sokat gondolkozom mostanában kettőnkről. Iszonyú jó ez az egy hónap most külön, mert egy kicsit megfáradt a kapcsolatunk az utóbbi időben. Gyakorlatilag napi 24 órában együtt voltunk hónapokon át, ami szerintem komoly próbája egy kapcsolatnak. Szóval az elmúlt napokban mind a ketten fellélegeztünk egy kicsit és mindketten alig várjuk, hogy újra láthassuk egymást.

Találtam egy olyan oldalt, ahol minden nap egy portugál közmondást magyaráznak el. Egyszerűen imádom. Gyakran kérdezek ilyesmiket Filipe-től is, és őt is szoktam fárasztani a magyar verziókkal. Olyan gyöngyszemek vannak ezen az oldalon, mint például "Ez levet fog ereszteni!", ami nem más, mint az "Ennek nem lesz jó vége!". A "Ne igyál előre a medve bőrére!" portugálul úgy hangzik, hogy "Ne számolj  előre a tojással a tyúk fenekében!" vagy "Ne lődd fel a tűzijátékot a buli előtt!". 

Ja és holnap már tényleg elkezdek tornázni.

itt

Itthon vagyok pár napja. Anyával bementünk a városba vásárolgatni és beugrottam egy barátnôm munkahelyére, aki nem használ internetet, a telefonszámát pedig elvesztettem. Hónapok óta nem beszéltem vele és azt mondta, amikor meglátott, hogy: - Összetört az életem az elmúlt egy hónapban. - Az édesanyját, akit én is ismertem, elütötte a villamos és meghalt. Márnap délelôtt meglátogattam otthon és nagyot sétáltunk a kisfiával. Jó volt, én pedig nem csalódtam. A barátnôm ugyanaz az erôs, életvidám, talpraesett nô, akit megismertem.

Tegnap, amint hazaértem, hívott egy másik barátnôm, hogy lepjük meg Babát, az én gyerekkori barátnômet. Ô ugyanis még nem tudta, hogy itthon vagyok és a 3 éves kisfiának volt szülinapi zsúrja. Megérkeztünk és Baba annyira örült nekem, hogy sírva borult a nyakamba és úgy öleltük egymást sokáig. Majdnem én is elsírtam magam. A buli nagyon mókás volt. Meg is fogadtam, hogy én sosem fogok gyerekzsúrt rendezni otthon. Meghaladná a képességeimet azt hiszem. Az egyik apukán egy tucat gyerek lógott és kitört alattuk a fotel lába. A gyerekek rengeteg gyurma sütit "sütöttek". Mi pedig felnôttek szagolgattuk a gyurmát és próbáltunk rájönni, hogy milyen illata van. Képzeljétek, mandula! Marcipán illatú gyurma. Amikor pedig mindenki elment, eltakarítottuk a romokat. Az est csúcspontja pedig az volt, amikor a "Happy Birthday" felirat egyik fele leszakadt és Baba férje le akarta szedni az egészet, mivel a bulinak már vége volt. A szülinapos viszont odaszaladt a barátnômhöz és azt mondta: - Apa tönkretette a bulimat!

Reggel nagy pelyhekben esett a hó. Persze semmi sem maradt belôle, mert még nincsen elég hideg. Filipe még sosem látott hóesést, úgyhogy lefényképeztem neki. Én pedig úgy örültem a hónak, mint egy kisgyerek.