2014. november 18.

trintona

Vasárnap reggel 6:30-kor keltem, és kivittem Filipét a reptérre. Svédországba utazott egy kurzusra, mert az onkológusoknak jár az ilyesmi (ergó jó sok pénz van az iparban). Aztán vidáman begurultam az egyik hipermarket parkolójába, és már akkor éreztem, hogy valami nem oké. Leesett, hogy még csak 7:45 van, és Portugáliában vagyok. A portugálok nem járnak reggel vásárolni. Az is tény, hogy 8 előtt egy lélek sincsen az utcákon, leszámítva a buliból hazakóválygó egyetemistákat. Szóval kitaláltam, hogy elmegyek tankolni, és lemosom a kocsit, amíg kinyit a bolt 8:30-kor. Az autómosóban már voltak páran. Főleg középkorú férfiak, akiknek sejtésem szerint ez a hétvégi program csúcspontja, hogy simogathatják az autójukat órákon át. Volt egy fickó, aki mialatt én kiporszívóztam, lemostam, lefújtam viasszal, stb. az autót, mást sem csinált, mint egy ronggyal fényesítgette a motorháztetőt. Perverz.

Bevásároltam a hétre, és szépen hazamentem. Délutánra volt randim egy barátnőmmel. Tanulós randi, mert amellett, hogy dolgozom, és minden szabad pillanatomban (több, mint KÉT hónapja) a szakdolgozatot írom, természetesen a decemberi szóbeli vizsgára is készülni kell valamikor. A szakdogáról, amúgy nem írok többet, mert már hányok tőle. Ráadásul úgy szoktam felébredni reggelente, hogy félálomban azt tervezem, hogy aznap éppen melyik részét fogom csinálni. Pont mint az egyetemen a nagy szigorlatok előtt, és utánuk még kb 1 hónapon keresztül, mert ugye a megszokás. Szóval hazaértem, és arra gondoltam, hogy milyen gyönyörűen süt a nap, és ezt ki kell használni. Szóval felhívtam a barátnőmet, hogy menjünk le a partra ebédelni. Elszaladtam érte, és elmentünk az egyik kedvenc helyemre. Becsúszott egy Hendrick's is, de csak egy gyengét kértem, mert vezettem (Portugáliában lehet inni és vezetni, persze csak kb. 1 pohár borig). Máskor sosem szoktam inni, amikor vezetek, de aznap úgy voltam vele, hogy belefér. Sütött ránk a nap, az óceán pedig ott hullámzott mellettünk. 


Ebéd után hazamentünk, és tanultunk 3 órát. Miután a barátnőm hazament nekiálltam mandulás-narancsos-citromos tortát sütni a munkahelyre. Szóval így lettem 30 éves. Nem volt nagy dőzsölés, pláne hogy egész héten beteg voltam. 


 A tútoromtól kaptam a bögréket, egy szuper portugál lakásdekor boltból. Innen.

6 megjegyzés:

  1. Boldog szülinapot!!! A szakdoli miatt minden együttérzésem a tiéd. Gondoltam, ó, szuper, én tudom a címed, írok neked képeslapot, de aztán rájöttem, hogy azóta már költöztetek. Puszillak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon cuki vagy!! Kitartás a portfólióhoz! Puszik

      Törlés
  2. Boldog születésnapot! A parton ebédelős kép meg fantasztikus!

    VálaszTörlés
  3. juj, utólag bár, de szívből: boldog születésnapot kívánok! :)

    VálaszTörlés