Az elmúlt hetek sűrűn teltek. Ez az első hétvége ebben a hónapban, amikor itthon vagyok. Az Évora-i hétvége nagyon jól telt. Sok beszélgetéssel, sétálással és közös főzéssel Silviával. Silvia nincsen túl jól mostanában. Én pedig tehetetlennek érzem magam. Kívülállóként ugye borzasztó egyszerű tanácsokat osztogatni, de valahogy az utóbbi időben annyira elcsépeltnek érzem ezt. Valószínűleg azért, mert még nagyon élénken élnek bennem a saját bizonytalanságaim. Ahogyan arra is nagyon pontosan emlékszem, hogy a jó tanácsokkal semmire sem mentem. Szóval egy jó ideje már csak meghallgatom a többieket.
Két hete voltunk szavazni két magyar barátnőmmel Lisszabonban és fantasztikus volt. A szavazás rész is persze. Pláne, amikor másnaposan, a tűző napon másztunk fel egy nagy dombra, a világ végén lévő nagykövetségre. De megérte. Az épület csodaszép és mi iszonyú büszkék voltunk magunkra. Ahogyan előző este is, amikor elmentünk a Bairro Alto-ba bulizni, és mindenkinek elmondtuk, hogy mi milyen felelősségteljes állampolgárok vagyunk. Az estét a szállásunk alatti indiai étteremben kezdtük. A hostel szobája nem volt túlságosan hívogató, ugyanis egy falra nézett az ablak, de volt saját fürdőszobánk és ágyunk. Másra pedig nem volt szükség. Az étteremben nagyon finomakat ettünk, és itt találkoztunk Joannával is, aki egy lengyel szülész barátnőm. Együtt erasmus-oztunk Portóban, és ugyanakkor találkozott a Zöld-foki szigeteki életmentő barátjával, amikor mi Filipével. Az ő helyzetük kicsit bonyolultabb, mert Joanna azóta is otthon él. Az pedig hatalmas meglepetés volt, hogy pont azon a hétvégén ment meglátogatni a pasiját, amikor én is Lisszabonban voltam. A vacsora után lesétáltunk Bairro Alto-ba és mindenféle beszélgetésekbe keveredtünk. Például angol legénybúcsúzó apukákkal, akiket alig tudtunk lerázni. Az egyik fickó fél órán keresztül fényképeket mutogatott a gyerekeiről és próbált meggyőzni arról, hogy most azonnal menjek férjhez és szüljek gyerekeket. Mert házasság nélkül semmit sem ér a kapcsolatom. Pff. Végül egy táncolós helyen kötöttünk ki, ahol annyian voltak, hogy alig lehetett megmozdulni, de mivel már csak ez a hely volt nyitva, így maradtunk. Én pedig elkezdtem beszélgetni egy 25 éves fekete, szuper szexi rezidens fiúval. Egész este udvarolt nekem, figyelmes volt, készséges és én ezt iszonyatosan élveztem. Azt mondta, hogy Algarve-ba jön majd ortopéd sebésznek csak miattam. Mekkora cuki már, haha. Mondta, hogy azonnal szóljak neki, ha Filipével véget érnek a dolgaink. Remek önbizalomnövelő este volt ez. Már nagyon rám fért. Nekem szerencsém van Filipével, mert sok figyelmet kapok tőle nap, mint nap. Azt viszont senki se mondja nekem, hogy egy nőnek nincsen szüksége vadidegenek visszaigazolására.
Múlt hétvégén pedig elmentünk a Sevilla-i IKEA-ba. Vettünk cipősszekrényt, tükröt, akasztót az előszobába, szőnyeget a nappaliba, függönyt a szobákba, tányérokat és evőeszközöket a konyhába, asztalt és székeket a teraszra. Szép lassan berendezkedünk.
Lementek az előadások is a munkahelyemen. Megdicsértek, és én is úgy éreztem, hogy jól sikerültek. Most pedig neki kell kezdenem a szakdolgozatnak, de úgy döntöttem, hogy ezt a hosszú hétvégét kiadom magamnak. Itt van most velünk Filipe húga a héten. Szünet van az egyetemen és eljött minket meglátogatni. Silvia is Algarve-ban van a családjával. Portimão-ban van egy lakásuk, így holnap elmegyünk meglátogatni és kicsit nosztalgiázni. Nagyon hiányoznak az ottani strandok. Csodaszépek.